Hirdetés

Hirdetés

A keszthelyi kikötő egyik ékkövét, a Team Suzuki csapat katamaránját készítik elő. Áthajóznak Alsóörsre, ahol a július 18-án induló Kékszalagra trenírozik a legénység. Viszont nemcsak a vízen kell helytállni, hanem a dokkban is, amikor is a katamaránt felkészítik a vízre szállásra. A Kékszalagot még a nemzetközi versenyzők is embert próbáló futamnak tartják. Nem ok nélkül, erről és az időjárási gerendákról is beszélgettünk többet közt Büki Gáborral, a hajó kormányosával.

2024. 07. 18. 10:49

Ha azt mondjuk, balatoni vitorlázás, a legtöbb embernek azonnal a Kékszalag-verseny ugrik be, amely idén július 18-án, 9 órakor immáron 56. alkalommal rajtol el Balatonfüredről. Európa legnagyobb, 160 km-es tókerülő vitorlásviadala igazi jelképe a Balatonnak, de egyben a sportágnak is. A sorozat 1934 óta sok változáson esett át, de így is rengeteget tett azért, hogy a vitorlázás megtartsa, sőt, tovább bővítse tömegsportjellegét.

2024. 07. 16. 13:41

Az építőanyag kiválasztása az egyik legfontosabb döntés, amikor otthon építésébe vagy felújításába vágunk bele. Ha időtálló, környezetbarát és költséghatékony megoldást keresünk, a kerámiatégla az ideális választás.

2024. 07. 15. 00:00

Tengerparti napozás vagy túrázás a hegyekben, városlátogatás vagy a természet szépségeinek élvezete – bármelyik is álljon hozzánk közelebb, egy dolog mindenkire igaz: a nyarat a kikapcsolódással, a gondtalan utazással és a pihenéssel kötjük össze leginkább.

2024. 07. 15. 00:00

Olyan kiállításon jártunk, ahol a vakok és látók egyaránt évezhetik a különleges fényképeket. A Canon digitális széles formátumú nyomtatóinál régóta alkalmazza ezt a technológiát. A festék térhálósodik a felületre kerüléskor és úgy megkeményedik, mintha műanyag lenne. A kiállítás fotóinál maximum 55 festékréteg került egymásra, különböző mértékben, és így alakul ki a tapintható kép.

2024. 07. 02. 04:56

Ez a béke szigete, itt kibékülhet egy régi katonatársával, adóstársával, de akár önmagával is. A benzinkútnak van egy törzsvendége, aki minden reggel autó nélkül érkezik. Megvárja az éjfélt, hogy lássa a műszakváltást, mert jobb, mint az őrségváltás. Nehezen lehet kibírni, hogy ide ne jöjjön vissza az ember. Mutatjuk is, miért. 

2024. 07. 01. 04:22

Az emberiség eljutott arra a szintre, hogy az utazás ma már nem csak a célállomás eléréséről szól, hanem magáról az élményről is. Legyen szó rokonlátogatásról, nyaralásról vagy akár egy üzleti útról, az utazás minden esetben egy önálló fejezet, amit a lehetőségekhez mérten kedvünkre megtölthetünk tartalommal, ezzel is megalapozva az út jó hangulatát és sikerességét. De hogy így legyen, ahhoz elengedhetetlen, hogy az utas komfortosan érezze magát, ideértve a kényelmet, az időhatékonyságot, a nyugalmat és a biztonságot.

2024. 07. 01. 02:44

A nyár természetesen főként a jó időről és az élményekről kell hogy szóljon, azonban vitathatatlan tény, hogy sokaknak ebben az időszakban van idejük az egyik kedvenc hobbijukra, a játékra.

2024. 06. 28. 00:00

A menstruáció minden nő életének alapvető része, beleértve a sportolókat is. Az olimpia közeledtével az Always azt vizsgálta, hogyan hat a menstruáció a teljesítményükre. Az eredmény magáért beszél: sok női atléta szorong, meg nem értettséget érez, nehezen koncentrál az edzésre és alapvetően befolyásolja teljesítményület a menstruáció. Itt az ideje többet beszélni a témáról.

2024. 06. 26. 11:05

Sokan gondolják, a téli-nyári gumiabroncscsere egy jól sikerült marketingfogás. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnének, hiszen az adott évszakhoz való abroncs használata jelentősen csökkenti a baleset kockázatát.

2024. 06. 26. 10:31
Olvasói sztorik