A tegnapi “Miért nincs elsősegély doboz a BKV autóbuszain?” című bejegyzésemre megérkezett a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi
Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Olvasónk arról írt levelet, hogy a 4-es villamoson utasok hogyan játszottak össze, hogyan cselezték ki az
Ismert színészek hangjára cserélné a BKV a buszokon, villamosokon, metrókon hallható tájékoztatókat. De hónapok óta nem tudják megoldani a technikai
Vajon az a buszvezető, amelyikkel olvasónk találkozott vak, vagy szórakozásból csukja oda a busz ajtajához a babakocsival felszálló anyukákat és a
Tegnap az egyik bejegyzésnél előkerült, hogy a BKV autóbuszain nincsen elsősegélynyújtó felszerelés, pedig az kötelező lenne, milyen közúti járművön
Egész Budapest a politikai pártok undorító, leszedhetetlen hirdetésével van tele. Mindközül a legrosszabb az LMP és a Jobbik kampánya. Utóbbi
Futott a busz után, elesett, majd 10 percig a földön feküdt egy utas a Sibrik Miklós úti buszmegállóban néhány napja. A futó utasnak megzúzódtak a
Jó lenne végre a tömegközlekedési kultúrát megteremteni Budapesten. Jó lenne, ha a BKV-sok nem csesznének ki az utasokkal (tisztelet a kivételnek),
A Suzuki hátulját nem nehéz kiegyenesíteni, főleg nem egy Ikarussal. Olvasónk szertanúja volt annak, ahogy egy Suzukis a buszvezető idegeivel
Olvasónk szerint a 2-es villamos pótlása annyira jól lett megszervezve, hogy legtöbbször a pótlóbusz pont akkor zárja be az ajtajait, amikor az
Olvasónk a Stadionok metróállomáson találkozott a BKV egyik legbunkóbb biztonsági őrével. Az utastól köszönés nélkül, tegező hangnemben kérte a
Pénteken amikor a kelenföldi garázsban jártam, a donor buszok, és a tesztelésre hozott Mercedes között a magyar autóbuszgyártás egyik csillagát, az
Az elmúlt években sok szó esett a 2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötéséről. A fejlesztést a VEKE is szorgalmazza. Ők a metró és a HÉV összekötését
Ma 14 órakor áll forgalomba a 7-es vonalon az a Mercedes Citaro alacsonypadlós, klimatizált autóbusz, melyet egy hétig tesztelhetnek majd a BKV
Az utasok egyre nehezebben tűrik meg a hajléktalanokat maguk mellett a BKV járművein, főleg azután, hogy néhány napja két részeg, hajléktalannak
Olvasónk meglepődve tapasztalta, hogy sem a BKV-t, sem az utasokat nem érdekelte, hogy egy részeg utas randalírozik a Csömöri HÉV egyik kocsijában. A
Olajfolyás a motortérben, eltömődött levegőrendszer, rossz fordulatszám és vízfokmérő, rossz vezetőülés valamit hibás kilométeróra. „Csak” ennyi
Olvasónk a BKV alvállalkozójának, a VT-Transmannak az egyik leggyökerebb buszvezetőjével találkozott tegnap reggel. A buszos Budafokon nem akarta
Olvasónk a BKV alvállalkozójának, a VT-Transmannak az egyik leggyökerebb buszvezetőjével találkozott tegnap reggel. A buszos Budafokon nem akarta
Olvasónk néhány napja nagyot szívott a BKV szervezetlensége miatt. Történt, hogy a Csepeli HÉV-vel és a 38-as busszal szeretett volna hazajutni,
A sok rossz mellé, most jöjjön egy kis jó: Olvasónk a táskáját véletlenül a villamoson felejtette, de ezt csak akkor vette észre, amikor a jármű már
Olvasónk hiába jelezte leszállási szándékát a 276E autóbuszon, mert a jármű az Ananász utcai megálló mellett olyan tempóban haladt el, mint ha ott nem
Olvasónk hiába jelezte leszállási szándékát a 276E autóbuszon, mert a jármű az Ananász utcai megálló mellett olyan tempóban haladt el, mint ha ott
Tegnap reggel megjelent egy bejegyzés a blogon, ahol a földalattira készült új utastájékoztató hangokat hallhattátok. A bejegyzés 10 óra után