Tegnap délután kétszer szakadt le a felsővezeték a 47-es és a 49-es villamos közös pesti szakaszán. A BKV még az új villamosmegállókba nem szerelte
Annak ellenére, hogy a 3 budapesti metróvonal közül a legújabb, ez van a legrosszabb állapotban. Nem csodálkozom, ha az embereknek kedve sincs
Összesen 264 jegykiadó automatát és hozzá tartozó szolgáltatásokat vásárolt hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzésen a Budapesti
Olvasónk fiának bérletét egy ellenőr azért lopta el, mert a diákigazolványának számát nem tollal, hanem ceruzával írta fel. A bérlet elkobzásáról a
A fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén tárgyalja azt a javaslatcsomagot, mely szerint több uniós támogatottsággal bíró buszsáv-projektet is
Olvasónk felesége két gyermekével a városba indult. Autó helyett trolival mentek, mert nagy volt a dugó a városban. Anyuka feltette a nagyobbik
Örökzöld témát vetett fel olvasónk. Lenti levelében a csúcsidőben piacra utazgató nyugdíjasokról ír, akik időnként a munkába, iskolába igyekvő
Emléktáblát avattak elhunyt kollégájuk tiszteletére a Milleneumi Földalatti Vasút dolgozói és a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének tagjai
Emléktáblát avattak elhunyt kollégájuk tiszteletére a Milleneumi Földalatti Vasút dolgozói és a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének tagjai
Néhány hónapja kipattant valakinek az agyából, hogy a jegyek és bérletek árát nem takarításra és karbantartásra költik, hanem színészeknek fizetik
Olvasónk és barátja október 15-én éjszaka a Nagyvárad téri aluljáróban készített egy fotót. Ennek az ott tartózkodó biztonsági őrök annyira nem
Nem arra ment a villamos, amerre ő szerette volna, ezért támadt rá egy férfi a 28-as villamos vezetőjére még szombaton. Az utas háromszor megütötte a
Elvileg nem, ugyanis semmilyen személyes adatot, így a nevünket, címünket sem adhatja ki harmadik félnek. Olvasónk mégis szemtanúja volt annak, hogy
Olvasónk próbált meg segíteni annak a két turistának, akik ellenőrrel veszekedtek a Kálvin téren. A külföldiek két napijegyet váltottak az utazáshoz,
Olvasónk próbált meg segíteni annak a két turistának, akik ellenőrrel veszekedtek a Kálvin téren. A külföldiek két napijegyet váltottak az utazáshoz
Jonathan McDonald üzletember videóra vette a londoni metrón, ahogy a TfL (Transport for London) egyik dolgozója egy utassal kiabál, és azzal
Amikor Budapesten sétálok ismerőseimmel, barátaimmal mindig meglepődnek, hogy ennek a városnak milyen szép részei vannak. Gyönyörű utcák, parkok,
Olvasónk tegnap délután az 5-ös buszon utazott, ahol ellenőrök dolgoztak. A buszon egy jegy nélkül utazó nőt elkaptak, és nem engedték, hogy
Beköszöntött a tél, lehűlt a levegő, esik az eső, fúj a szél. Ilyenkor senki sem szeret a megállókban várakozni, főleg akkor, ha nincs váró, ami
Olvasónk megelégelte, hogy a BKV alvállalkozójának, a Nógrád Volánnak a buszai a városban, és a városon kívül is csak vánszorognak, és olyan
Olvasónk tegnap a Batthyány téren szóváltásba keveredett 5 biztonsági őrrel. A szekusok éppen egy hajléktalant és annak csomagját rángatták,
„És nem volt senki, aki közbeavatkozott volna” -rendszeresen jelennek meg ilyen, vagy ehhez hasonló kommentek a támadó hajléktalanokról, bunkó
Olvasónk vasárnap utazott a 909-es éjszakai buszon. A jármű az Orczy téren éles kanyart vett, és minden tájékoztatás nélkül elindult visszafele. Az
Egyre több utas gondolja úgy, hogy nincs értelme jegyre és bérletre pénzt költeni, mert a BKV vezetői a beszedett pénzt úgyis ellopják, vagy