Néhány nap gondolkodás után a BKV szerdán közölte, hogy kárpótlást ad a bérletes utasoknak a múlt heti sztrájk miatt. Három nappal meghosszabbodik
Kedves Olvasó! A mai napon megváltozott a BKV-figyelő blog RSS címe. Ha eddig RSS-en keresztül olvastál minket, akkor arra kérünk, hogy ezentúl a
Nem a magyar előírásoknak megfelelően alakították ki az új metrókocsik vészkijáratait, így a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) nem ad engedélyt azok
Hétfőn egy novemberi posztom miatt a rendőrségre kellett mennem tanúkihallgatásra. Nem voltam még ilyenen, természetszerűen izgultam, később rájöttem
Ti el tudjátok képzelni, hogy amikor minden budapesti és ingázó a BKV vezetését és a főpolgármestert anyázza, akkor a 173-as busz Gellért téri
A BKV buszvezetőinek partizánakciójára még biztonsan emlékeztek. (Aki nem: minden hibás busz a garázsban maradt a sztrájk előtt, a buszvezetők nem
Balázs a minap a 907-es éjszakai buszon utazott. Nem volt jegye, ezért a biztonsági őrtől vett egyet. Pontosabban vett volna, de az őr azt mondta,
Nagy a bizonytalanság azok között, akiknek a múlt heti sztrájk alatt járt le a BKV-bérlete: vegyenek-e újat, vagy megvárják míg a BKV vezetése által
Zsolt a sztrájk alatt „igazi BKV-s” buszvezetővel találkozott. Olvasónk megkérte a 161-es busz vezetőjét, hogy ha úgyis a garázsba megy,
Zsolt a sztrájk alatt „igazi BKV-s” buszvezetővel találkozott. Olvasónk megkérte a 161-es busz vezetőjét, hogy ha úgyis a garázsba megy, legyen olyan
Minden követelésük teljesült, hat nap után megegyeztek a szakszervezetek a közlekedési vállalat menedzsmentjével, ezért hétfőn 0 órától a
Lassan egy éve annak, hogy megérkezett az első Alstom metró a BKV Fehér úti telephelyére. Az új metrót egy év alatt sem sikerült beüzemelni, a mostani
Kedves Gyaloglók! Most már hivatalosan is bejelenthetjük, hogy vasárnap várunk Titeket a Ferenciek terén, a templom előtt 17 órakor. Majd
Budapest – Bratislava (Pozsony), 2010. január 14. KÖZLEKEDÉSI DOLGOZÓK FIZETÉSEI „Lejárt az előző kollektív szerződés, és nem sikerült
A sztrájk első és harmadik napján is robbantással fenyegették meg a BKV-t. A magát BA-S-nak hívó szervezet e-mailben küldi el fenyegetését. A levelet
A sztrájk első és harmadik napján is robbantással fenyegették meg a BKV-t. A magát BA-S-nak hívó szervezet e-mailben küldi el fenyegetését. A levelet
A Miskolc Városi Közlekedési vállalat dolgozó nem sztrájkkal, hanem a tükrökre kötött kék szalaggal vállalnak szolidaritást a BKV-s sztrájkoló
Laci autóval közlekedett a városban. Jóindulatból felvett 2 megállóban álló lányt, akik jóindulatból ellopták az ablakban lévő telefonját. Minden
Két napja tart a sztrájk, és a hírek szerint holnap is folytatódik. Ez a 3 nap közel ezer forint kiesést jelent eddig minden bérletes utasnak, ha
Téged hogyan érint a sztrájk? Észrevételeiteket a bkvfigyelo@gmail.com címre várjuk! 23:12 Mit csinálnának a sztrájkot ellenzők, ha tőlük vennének el
01.14 – 8:20 A legfrissebb híreket a BKV weblapján találod. Kattints ide! 01:13 – 21:13 Elindult a BKV-pótló blog, ahol autósok és
Olvasónk a napokban a 28-as villamoson utazott. Három ellenőr ment oda hozzá, és kérték a jegyét, bérletét. Az utas szóvá tette, hogy a hajléktalanok
Olvasónk a napokban a 28-as villamoson utazott. Három ellenőr ment oda hozzá, és kérték a jegyét, bérletét. Az utas szóvá tette, hogy a hajléktalanok
„Gyerekek, szar helyzetben van a cég. Lemondunk a prémiumokról és a fizetésünk egy részéről, ha ti is lemondotok a béren felüli juttatások egy