Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint az lenne a korrupció, amit az MSZP és Horváth Csaba, a párt fővárosi
Az éves bérlet két formában kapható. Van havi bontású, és egyszelvényes változat is. Mindkettőnek megvan a maga előnye és a hátránya. Az egy
Drágán működik, és a BKV pénzügyi helyzetének megoldásában nem tudott érdemi eredményeket felmutatni a Budapesti Közlekedési Központ, ezért érdemes
Zsolt amiatt írt panaszt nekünk, mert szerinte a 4-es és a 6-os villamosok vonalán kihelyezett vágányzári tájékoztatók nem voltak egyértelműek, sőt,
Mint azt egy múltkori bejegyzésben már leírtam, sajnos sokszor előfordul, hogy a hozzánk látogató külföldiek nincsenek tisztában a jegyrendszer
Olvasónkon két bliccelésből eredő pótdíjat szeretne behajtani a BKV egyik ügyvédje. A dolog érdekessége, hogy legjobb emlékei szerint csak egyszer
Tarlós István főpolgármesterré választása után is előfordult, hogy indokolatlanul kaptak prémiumot a BKV vezetői. Az Állami Számvevőszék szerint
Olvasónk, Gergő levele a bizonyíték arra, hogy hiába veszi meg az ember rendszeresen a BKV bérletét, ha vicces kedvű vagy unatkozó biztonsági őrrel
Fotó: újpest.hu 2011. május 20-án Tarlós István főpolgármester a sorozatos tűzeseteket meglovagolva hisztérikusan kijelentette, hogy negyvenhárom
Olvasónk, Krisztián megálmodott egy kerékpáros bérletet, ami fele annyiba kerül, mint a most kapható Budapest-bérlet. A dolog lényege, hogy csak
Az eddigi papíralapú jegyeket és bérleteket új, kártyaalapú elektronikus rendszer válthatja fel 2014-től, derül ki a BKK által kidolgozott
2008 márciusában a Fehérvári úton kisiklott az 56-os villamos. A BKV-figyelő olvasói akkor kevesebb, mint egy nap alatt kiderítették, hogy a jármű
Aki rendszeresen olvassa a blogot az tudja, hogy általában megvédem azokat a turistákat, akik kezeletlen jeggyel utaznak a BKV-n. Azért szoktam a
Alig egy órája, hogy a blog Facebook oldalán kiosztottam az FJX-193-as rendszámú 103-as busz vezetőjének a heti Arany Korány díjat, most a BKV-nál
Több, mint egy hónapja írtam nektek arról, hogy a BKV és a BKK új, úgynevezett “pókhálós” jegyellenőrzési rendszere szabályellenes. A BKV
A BKV-figyelő blog Facebookos rajongói nyilván emlékeznek még, hogy pár hónapja rendőrt akartam hívni a Ferenciek terén egy férfihez, aki használt
Noémi 2008-ban bliccelt egy budapesti villamoson, emiatt 2010-ben csekket kapott a BKV egyik ügyvédi irodájától. Ez azért érdekes, mert a jogszabály
A GTFS segítségével így ábrázolható a budapesti tömegközlekedés egy munkanapja. A videón minden pötty egy-egy jármű menetrend szerinti pozícióját
Ha a BKV finanszírozási gondjait sikerülne megoldani, és a főváros vezetői nem csak az agglomerációra mutogatnának, hanem kifizetnék minden évben
Olvasónk kedd délelőtt a Királyerdei Művelődési Háznál szállt fel a 148-as buszra. Felszállás után a táskájában kereste a gyűjtőjegyét, amit meg is
Olvasónk, György egy terjedelmes levelet küldött nekünk a BKV válsággal kapcsolatosan. Levelében kitér a jegyárbevételekre, a cégen belüli
Szombaton a BKV-figyelőn a BKV hatályos szerződéseivel foglalkoztunk. A nyilvánosan is elérhető listából kiemeltem közel húsz most is hatályban lévő
Amíg Tarlós István főpolgármester BKV tarifaemelésen vakarózik, addig a BKV-figyelő utánanézett, hová is folyik el a BKV-n belül az adófizetők pénze
Az elmúlt percekben több utasmegkeresést is kapott a BKV-figyelő. A fővárosi tömegközlekedők arról tájékoztatták blogunkat, hogy jelen pillanatban