Olvasónk akár meg is sérülhetett volna, szerencsére nem történt baj. Gyakran látni, hallani hasonló esetet; túl azon, hogy felelőtlenség és veszélyes
Az utasbarát szoláltatáshoz az is hozzátartozik, hogy viszonylag könnyen, sok helyen tudjunk jegyet vagy bérletet venni. Gábor leveléből kiderül,
Akadálymentesnek tekinthető-e az az alacsony padlós busz, amire csak az első ajtón lehet felszállni? Babakocsival ez nem megy, erre hívta fel a
Noha majdnem két hét van még az évből, megelőlegezem, hogy Berci 2012 legkedvesebb levelét írta. Talán a karácsony közelsége teszi, hogy utas és
Jövő májustól három hónapon keresztül áll forgalomba Budapesten az a 150 új Mercedes Citaro busz, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és
Karácsony előtt egy héttel és a világvége előtt néhány nappal rendkívül kiegyensúlyozott bejegyzés következik. Kaptunk két rövid levelet a napokban;
A postaládámban landoló legtöbb panasz, észrevétel az ellenőrök munkájára vonatkozik. Tény: ez nem álommeló. Ahogy a Kontroll című filmben elhangzik
A napokban több olvasónk is jelezte, hogy forgalomszámláló diákok kérték a jegyet, bérletet a BKK/BKV egyes járatain. Fontos tudni, hogy ők nem
Harminc évesnél idősebb olvasóink számára ismerős lehet Zemlényi Zoltán neve. Ő volt az a 15 éves fiú, aki 1985. március 7-én az Oktogonnál (akkor
Ferenc a megállóban várta a buszt, a vezető mégis bevágta az ajtót az orra előtt. Olvasónk elkapta a busz mögött haladó taxit és követte a járatot.
Meggyőződésem, hogy sok budapesti közterületen nem azért van elszórva a szemét, a cigarettacsikk, mert az emberek semmivel sem törődve eldobálnak
Budapesten megszokhattunk, hogy a buszok gyár szerinti kapacitása nem szabály, csak irányelv; a fizika törvényeit kinevetve lényegében bármennyi
Ma délelőtt interjúra mentem a Tudás FM rádióba. Siettem, nem volt időm a BKV-séta párosra, kocsival mentem. Az interjú során feltették a kérdést:
Nem tipikus problémával fordult hozzánk Gábor. Mivel nem átlagos testalkatú, nem tud felszállni az első ajtón, márpedig a BKK épp most vezeti be ezt
– Hogyan érvényesítheti az utas a menetrend szerinti közlekedéshez való jogát? Vagy legalább csak annyit, hogy ne történjen ennyi kimaradás? &#
Néhány éve, amikor a metrónál bevezették a bemeneti ellenőrzést, magam is gyakran teszteltem, lejutok-e a metróba zsebre dugott kézzel, a bérletem
Judit bukott egy tárgyalást és egy kosztümöt, mert egy utastársa nem volt tekintettel a buszon közlekedőkre; koszos ruházatával beszennyezett másokat
Noha az új beszerzéseknél ma már alapfeltétel, hogy egy jármű alacsonypadlós legyen, a budapesti tömegközlekedés gyakran ma is tortúra a babakocsival
Vajon életveszélyes-e a buszon bőrönddel utazó kollégista? Zsófi leveléből kiderül. Egy újabb szép történettel szeretném gazdagítani a táratokat.
Két hete egy olvasónk arról írt, hogy a 70-es troliról leszállva rendszeresen “lecsúszik” az 1-es villamosról, mert átszálláskor a
Olvasóink ritkán ragadnak billentyűzetet, amikor rendben eljutnak tömegközlekedéssel A-ból B-be. Általában az sem feltűnő, amikor a járművezető/
Vajon mi járhat annak az ellenőrnek a fejében, aki rögtön a felszálláskor kéri az utas jegyét, noha az még a lyukasztóig sem jutott el? (Ha
Igazán ocsmány, bicskanyitogató jelenetnek volt szemtanúja pénteken reggel Bence. Nem igényel részletes kommentárt a részemről. November 23-án,
Szinte minden nap megkapom, hogy nem látjuk a jót, csak a rosszat, pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire örülök egy-egy pozitív hangvételű