A január 22-én megjelent “Egy órát várt a fagyban a kerekesszékes utas” című bejegyzésünkre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az
A szituáció a következő: olvasónknak volt érvényes diákbérlete, illetve az ennek használatához szükséges diákigazolványa, de nem írta rá a szelvényre
Heves vitát váltott ki a blog olvasói közt a január 21-én megjelent “Majd magamnál jól befűtök, az utasok meg fagyjanak meg!” című
A menetrendek tájékoztató jellegűek, ezt tudjuk. A belső kerületekben ezzel nincs semmi gond; a 7-es buszra napközben még kocogni sem érdemes, úgyis
Sokaknak okozott bosszúságot a múlt hétfői havazás; ki a munkahelyéről, ki iskolából késett el, vagy épp el sem jutott odáig. Kinga a vizsgájáról
László levele bizonyítja, mekkora szükség van még több alacsony padlós járműre Budapesten. Kerekesszékes utastársaink tömegközlekedéssel kapcsolatos
Nikolett semmi rosszat nem akart, csak felszállni a végállomáson várakozó buszra. Véletlenül az összes ajtót kinyitotta, emiatt a buszvezető –
Biztos sokan jártatok már úgy, mint Szabina, akinek volt jegye, de nem tudta érvényesíteni, mert nem voltak lyukasztók vagy épp nem működtek. Az a
Komoly visszhangot váltott ki a BKV-figyelőn szerdán megjelent “Véresre vertek egy embert a hév biztonsági őrei” című bejegyzésünk.
A BKV 2009-ben vásárolt 30 darab használt Van Hool buszt. Az eredetileg Brüsszelben futó alacsony padlós, csuklós járművek ma meglehetősen gyászos
Több olvasótól is megkaptam az alábbi levelet, de az eset szemtanúja is elküldte. Noha már olvasható a BKV-figyelő Facebook-oldalán is, kiteszem a
Január elseje óta új trolibuszmenetrendet vezetett be a BKK – vagy legalábbis tervezte azt. Mint kiderült, az új menetrendhez egyelőre nincs elegendő
A havazás miatt, illetve a Budapesten és környékén jelentősen lelassult forgalomra tekintettel Tarlós István főpolgármester engedélye alapján a
A Kismamába kötött bele a faragatlan ellenőr című bejegyzésünkre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az alábbi tájékoztatást adta: A Kismamába
Az alábbi történetet sokan megosztották a BKV-figyelő Facebook-oldalán, így sokatoknak ismerős lehet. Miért teszem ki mégis a blogra? Mert ami
Egy olvasónk a közelmúltban kisebb expedíció eredményeképpen jutott hozzá 3 darab vonaljegyhez a kisföldalatti Mexikói úti végállomásánál. Az erről
A tervek szerint 2015-re fejeződik be a Széll Kálmán tér átépítése – hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón. A felújítást célzó korábbi, leginkább
Miért nem kapja azt a szolgáltatást az utas, amit kifizet? – nagyjából így foglalhatók össze a Kibucka becenevű olvasónk által felvetett
A két ünnep között jelent meg Ünnepi jegyvadászat a Mexikói úton című bejegyzésünk. Olvasónk, Szabolcs karácsony első napján akart a földalattival
Kisebb népvándorlás volt Soroksáron a közelmúltban. A tájékoztatás hiánya miatt az utasok a HÉV és a pótlóbusz között ingáztak – írta Csaba
Gyakran gondolkodtam rajta én is, hogy csak akkor működik-e a jegyek és bérletek hatékony ellenőrzése, ha az ellenőr/biztonsági őr eleve azt
Eseménydús évet zár Budapest közösségi közlekedése; 2012-ben sok újdonsággal találkozhattak az utasok. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az
A megannyi panasz közt gyakran elvesznek a pozitív történetek, vagy talán csak kevésbé figyelünk rájuk. Mondhatni nem hírértékű, ha valaki a
Már-már tipikusnak mondható Szabolcs esete, aki december 25-én hosszas tortúra után, lényegében véletlenül tudott jegyet venni. Ráadásul – mint