Katz Dávid

Katz Dávid

újságíró
"Képtelen betartani a tisztes távolságot. Ennek ellenére a kényelmetlen fordulatokkal bővelkedő kérdéseire mégis mindig megkapja a választ, ami sokszor intimebb, emberközelibb, mint a kérdezett félről bármely korábban megjelent publicisztika. A figura előre kitalált kérdésekkel indul neki a riportnak, sőt, legtöbbször egy teljesen felépített abszurd történetbe helyezi interjúáldozatait, akik óhatatlanul asszisztálnak az irracionális cselekményben. Minden egyes szellemes kísérletnek a lényege a humoros improvizációkra való késztetés. A legizgalmasabb pillanatok, mikor egy olyan népszerű emberről derül ki, hogy bizony rendelkezik humorérzékkel, akinek a személyiségéről főleg negatív jellemzőket lehetett eddig csak olvasni."

Kipróbáltuk, milyen Lidl dolgozónak lenni. Háromrészes sorozatunk első epizódjában rögtön a vásárlók közé engedtek. Mind az öt feladatkört elvégeztük, és közben pedig az egyik legforgalmasabb budapesti áruház üzletvezető-helyettesével beszélgettünk a különböző juttatásokról és az elvégzendő feladatokról.

2024. 12. 03. 10:53

A novembert hívhatnánk akár a férfiak hónapjának, ez a figyelemfelkeltő hónap hava, melynek már jelképe lett az erre a hónapra növesztett bajusz. Nőket és férfiakat kérdeztünk, mennyit tudnak az évente több mint 1500 férfi halálát okozó prosztatarákról és beszélgettek-e már róla otthon?

„Ilyen lenne Frida instagramja, ha élne” – A világ egyik legismertebb festőnőjét úgy láthatjuk, ahogy eddig soha. A hatezer darabból álló gyűjteményt ötven éven át szinte senki sem láthatta, hiszen a képek Frida Kahlo 1954-ben bekövetkezett halála után a Kék Házként ismert szülőház egy lezárt fürdőszobájába kerültek. A kiállításon jártunk.

2024. 11. 28. 09:29

„A volán mögött az ember a világon próbál revansot venni egy picikét” vagy „A nagyvonalúság lassan eltűnik a morálból” – csak néhány gondolat videónkból, melyben a budapesti közlekedési kultúráról kérdeztük riportalanyainkat. Négy különböző korú sofőrünk véleményét csak egy biciklis futár cáfolta, aki szerint keleten rosszabb a helyzet.  

Talán nincs ma olyan magyar háztartás, ahol ne lenne olyan termék, melyet a Waberer’s belföldi logisztikáért felelős leányvállalata, a WSZL szállított vagy raktározott volna. Hogy mennyire kell precíznek és ügyesnek lennie egy targoncavezetőnek, azt ez a verseny is jól mutatja: lécre helyezett kosár – vagy pingponglabda, törékeny áruk felemelése, mindezt egy szlalompályán. Kollégánk, Katz Dávid is elindult a versenyen.

2024. 09. 23. 16:24

Oczella Eszter, a BioTechUSA márkanagykövete megjelent a 24.hu szerkesztőségében egy nagy dobozzal, és letette elénk. A csomagban 12 darab termék volt. Dani, Dóri, Antal, Péter és Miki próbálta megfejteni, melyik étrend-kiegészítőről mit kell tudni és mire való.

2024. 09. 16. 11:00

Több híroldalakon is olvasni, hogy a magyar taxisok átverik a külföldi utasaikat. A negatív visszajelzések a tisztességesen és utasközpontúan működő társaságokra is árnyékot vetnek. Külföldi és magyar utasokat kérdeztünk arról, hogy ők személyesen találkoztak-e taxishiénákkal és miért tartják biztonságos választásnak a Boltot.

2024. 08. 29. 09:48

Korábbi videónkban azt mutattuk be, milyen könnyen meg lehet szerezni járókelők adatait, de a valódi csalók idén sem pihennek. Nyaralás alatt, de már előtte, a szabadság tervezésénél is veszélyben lehet a pénzünk. Az OTP legfrissebb kutatásából az derült ki, hogy a többség külföldön még jobban odafigyel arra, hogy ne tévesszék meg. Ennek kapcsán kérdeztük az utca emberét, őket érte-e már anyagi kár, illetve mire figyelnek, amikor a nyaralás tervzik. 

Olvasói sztorik