A Senki tanár úr Putyin ellen című filmet a választásokig nem tűzik műsorra a debreceni Apolló moziban – miközben szerte az országban telt házakkal vetítik a friss Oscar-díjas alkotást. A hazai forgalmazó politikai félelmeket sejt a háttérben. Megkérdeztük a mozi üzemeltetőjét, valóban erről van-e szó.
Szabó Bence rendőrnyomozó óriási kockázatot vállalt színrelépésével, amit még drámaibbá tett, hogy az ügyészség villámgyorsan lépett fel ellene. Már csak emiatt sem biztos, hogy elég lesz a kormány válaszlépése, amely a Tisza Pártra nézve terhelő ukrán kémtörténettel magyarázta a titkosszolgálati műveletet. A Háromharmadban szóba került még a DE! Akciócsoport vidéki szavazatvásárlásokról szóló filmje, Panyi Szabolcs lehazaárulása és a Medián utolsó közvélemény-kutatása, amely az eddigi legnagyobb Tisza-előnyt mérte a Fidesszel szemben. Jankovics Mártonnal és Kerner Zsolttal Nagy József beszélgetett.
A Fehér Liliom egy magyar arisztokrata lány szemszögéből mutatta volna be a szovjet csapatok 1944-es bevonulását, ám végül a téma veszélyeire és a nemzetközi politikai helyzetre hivatkozva utasították el az állami támogatást. Az ügyben nemzetközileg díjazott rendezőt és a Nemzeti Filmintézetet is megszólaltattuk.
Orbán Viktor mindent egy lapra téve Zelenszkijt tette meg fő ellenségének. Magyar Péter már nem is Manfred Weber és Ursula von der Leyen bábja, hanem az ukrán elnöké. Omelcsenkó fenyegetéséről, Orbán drámai telefonhívásáról, a benzinárstopról, valamint a március 15-i megafelvonulásokról beszélgetett Nagy József a mai Háromharmadban Jankovics Mártonnal és Kerner Zsolttal.