Terelve, rövidített útvonalon járnak a 16-os, a 16A és a 116-os buszok a fővárosban szombat délelőtt.
A bíróság előírta a valótlanságokat cáfoló nyilatkozatok közzétételét mind a nyomatott, mind az internetes változatban, miszerint Sallai R. Benedek nem nyertese a földpályázati rendszernek.
A lengyel sajtóban megjelent – hivatalosan meg nem erősített – kommentárok szerint Piskorskit Kína, illetve Oroszország javára folytatott kémkedéssel gyanúsíthatják.
A robbanásban öt gyerek is meghalt, három kiskorú pedig megsebesült.
Tárgyalnak a szolgáltatókkal arról, hogy 2017 januárjától valamennyiük kínálatában elérhető legyen digitálisjólét-alapcsomag.
A washingtoni szövetségi képviselőház megszavazta csütörtökön az árbócra felhúzható konföderációs zászlók betiltását.
Beiktatási beszédében nem tett említést arról, hogy tartani akarja-e magát az „egy Kína” elvét rögzítő úgynevezett 1992-es konszenzushoz.
Az elfogottak többsége Afganisztánból, az észak-afrikai térségből és Pakisztánból származik.