Nagyvilág

Oklahomában megszavazták, bűncselekmény lehet az abortusz

Az oklahomai szenátus csütörtökön megszavazta azt a törvényt, amely bűncselekménnyé minősítené a művi terhességmegszakítást, és bevonná az abortuszt végző orvosok engedélyét is.

A törvény még Oklahoma állam republikánus kormányzója elé kerül. Mary Fallinnak öt napja van arra, hogy aláírja vagy megvétózza a törvényjavaslatot. A kormányzó – szóvivője szerint – egyelőre nem döntött, és addig nem is nyilatkozik az ügyben, amíg stábja át nem tanulmányozza a jogszabályt. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy ha a kormányzó öt napon belül nem írja alá és nem is vétózza meg a törvényjavaslatot, az automatikusan hatályba lép.

A republikánus Nathan Dahm szenátor által előterjesztett törvényjavaslatot 33:12 arányban, de vita nélkül szavazta meg az oklahomai törvényhozás felsőháza. A törvény 1-3 évig terjedő börtönnel tervezi büntetni azt az orvost, aki abortuszt végez, és a művi terhesség-megszakítást akkor sem engedélyezné, ha a várandós nő nemi erőszak miatt esett teherbe. Az egyetlen kivétel: ha az anya élete veszélyben van.

Abortuszpártiak – és az állam orvosszövetsége – szerint a törvény alkotmányellenes. Ervin Yen republikánus szenátor, a testület egyetlen orvos tagja egyenesen “őrültségnek” nevezte a javaslatot.

Az oklahomai alsóház ezzel egyidejűleg elfogadott egy törvényjavaslatot, amely felhatalmazza az állam egészségügyi minisztériumát információs kampány indítására annak érdekében, hogy “megvalósuljon az abortuszmentes társadalom”.

Kiemelt képünk illusztráció, Europress

(VOX, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik