hir24

hir24

[FN, MTI-Eco] A fővárosi vállalkozások összességében üzleti helyzetük, és jövedelmezőségük romlásáról számoltak be a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara (BKIK) 2001 első félévi konjunktúra-felmérése során. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezettek 20,8 százaléka tekintette jónak, 55,4 százaléka kielégítőnek, 23,8 százaléka pedig rossznak cége általános helyzetét. A cégek jövedelmezőségük romlását a volumen növelésével igyekeznek ellensúlyoz

2001. 06. 27. 11:33

[FN, MTI-Eco] A külügyi tárca az EU közvélemény-felkészítési program keretében csaknem 100 millió forint összértékben közbeszerzési pályázatokat ír ki különböző kommunikációs szolgáltatások igénybevételére. Az „újságíró programcsomag” keretében a magyar elektronikus és nyomtatott sajtó munkatársai számára uniós képzés szervezése, lebonyolítása, valamint rendszeres EU-sajtóklubok rendezése és információs csomagok postai úton történő kiküldése a c

2001. 06. 27. 10:09

[FN] 6571,47 ponton kezdett a BUX, ami 13,61 pontos emelkedést jelent a keddi záráshoz képest . Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed magyar idő szerint este 20 órakor záródó ülésére koncentrál szerdán a pénzügyi világ – mondták el a megkérdezett tőzsdei szakértők. Az elemzők 25 vagy 50 bázispontos kamatcsökkentésre számítanak, a tőzsdén pedig kis mértékű emelkedést várnak a Nasdaq amerikai technológiai index keddi erősödése nyomán. Vegyes ir

2001. 06. 27. 10:05

[FN, MTI-Eco] A Synergon Informatikai Rt. július 30-ra rendkívüli közgyűlést hívott össze , amelyen új igazgatósági tagokat választanak. A tagok megválasztása mellett tiszteletdíjuk megállapítása, továbbá az igazgatóság és a felügyelőbizottság ügyrendjének elfogadása szerepel a napirenden. Az új igazgatósági tagok megválasztását az teszi szükségessé, hogy június 14-én tragikus repülőbalesetben elhunyt a társaság négy igazgatósági tagja, köztük Gy

2001. 06. 27. 09:43

[FN, MTI-Eco] A Globus Rt. 20 millió német márka értékű szerződést kötött dobozos csemegekukorica szállítására Németországba, Belgiumba vlamaint Franciaországba. A szerződő félről a Globus csak annyit közölt, hogy „nyugat-európai társaság”. A jelen szerződés e szezonális termék szállítására mintegy 70-80 százalékkal meghaladja a tavalyi szerződések alapján realizált értékesítést. A Globus-csoport 355,2 millió forintos adózás előtti eredményt rea

2001. 06. 27. 09:30

[FN, MTI-Eco] Negyvenhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkanélküli vállalkozóvá válását 43 millió forint tőkével segíti a térségi munkaügyi központ . A vállalkozóvá válást elősegítő tőkét egy év türelmi idő után, négy esztendő alatt kell – kamatmentesen – visszafizetni. Májusban csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Vas megyében, de az elmúlt év hasonló időszakához képest a csökkenés erőteljesen lelassult. Vas megyében 2001 május végén 614

2001. 06. 27. 09:13

[FN, MTI-Eco] A német Bayer vegyipari konszern szerdán közleményben figyelmeztette a befektetőket , hogy a második negyedévi és az egész évi profitja kisebb lesz, mint az előző évi a világgazdasági lassulás miatt, és azért, mert nagyon visszaesett a haszon Kogenate nevű biotechnológiai termékéből. A nagyságra második európai vegyipari vállalat számszerűleg annyit közölt, hogy az idei működési profitja rendkívüli tételek nélkül várhatóan körülbelü

2001. 06. 27. 09:01

[FN, MTI-Eco] Az integrált takarékszövetkezetek összesített mérlegfőösszege április 30-án meghaladta a 454 milliárd forintot , és 15,4 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban. A hitelállomány 56,3 milliárd forinttal, 43 százalékkal növekedett egy év alatt, miután az idén, április végén meghaladta a 187,1 milliárd forintot. Az integrált takarékszövetkezetek lakossági hitelállománya a negyedik hónap végén 51 százalékkal volt magasabb, min

2001. 06. 27. 08:56

[FN, Prím] Elképzelhető, hogy már a „magán-e-mail”-ekbe is beférkőzik a reklám . Az elmúlt héten világszerte nagy port kavart az a hír, miszerint a Reva Networks cég egy olyan új elektronikus levelezési technológiát jelentett be, melynek segítségével az internetszolgáltató cégek könnyedén megoldhatják, hogy minden, a szervereiken keresztül haladó e-mailt reklámokkal töltsenek meg.
A címlisták alapján egy időben több címzettnek elküldött, általá

2001. 06. 27. 08:17

[FN, VG] Több milliárd dolláros bevételkiesést okozhat a kelet-európai országoknak az elkövetkező években, ha nem sikerül radikálisan lecsökkenteniük az illegális szoftverek arányát . A kalóz programok visszaszorulásának világméretű megtorpanása ellenére Magyarországon tavaly csökkent az illegális másolatok használata, azonban a kárérték 37 millióról 41 millió dollárra növekedett. A kelet-európai országok költségvetéseinek bevétele a szoftverágaz

2001. 06. 27. 08:04

[FN, VG] A vállalkozói szektor több lakás építésébe kezd bele az idén , mint ahányan családi kalákában építik fel házukat – prognosztizálja a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda. Felmérésük szerint 1999 óta megháromszorozódott a lakásépítő cégek száma. Míg 1999-ben mindössze százan voltak, az idén már 300-an vannak a piacon. A várhatóan felépülő 13-14 ezer új otthon több mint felét tőkeerős befektetők építik. Nem ritka, hogy több száz lakásos

2001. 06. 27. 07:45

[FN, MH] Nem folytatódik tovább az utazási irodai botrány , és nincs szó az utasok cserbenhagyásáról sem. A Great Tours utazási iroda kártalanítja azokat az ügyfeleit, akiket nem fogadott a partner szálloda a horvát tengerparton – tudta meg a Magyar Hírlap a legutóbbi, nagy port felvert botrányról. Nagy Sándor, a Great tulajdonos cégvezetője lapunk kérdésére egyértelműen kijelentette: szerinte az Adrián kaotikus állapotok uralkodnak, a szállodák

2001. 06. 27. 07:41

[FN, MH] Jórészt cenzúrázott jelentést ad közre az ÁSZ a Reorg-Apport (RA) eddigi tevékenységéről . A Postabank kétes kintlevőségeinek és követeléseinek értékesítésére alapított cég ugyanis bank- és üzleti titokra hivatkozva csak úgy járult hozzá a jelentés nyilvánosságra hozatalához, hogy abból szövegrészek, adatok és nevek is hiányozzanak. Az RA által megkurtított és hamarosan megjelenő jelentés kifejti, hogy a cég csak részben tudta sikeresen

2001. 06. 27. 07:37

[FN, NSZ] A következő esztendő sorsfordító lehet a magyar mezőgazdaság szempontjából – írja a Népszabadság – ugyanis a Világkereskedelmi Szervezettel, a WTO-val kötött szerződés értelmében évről évre csökkenteni kell a közvetlen exporttámogatás mértékét. Folytatódik a legfontosabb piacnak tartott Európai Unióval szembeni lemaradás a támogatási versenyben, ami további piacvesztéssel járhat. A magyar mezőgazdaság lételeme az export, ám a legfrisse

2001. 06. 27. 07:28

[FN, NSZ] A forint erősödéséhez lassan alkalmazkodnak az importcikkek belföldi árai is . Néhány kereskedelmi vállalat már bejelentett szerény, néhány százalékos árcsökkentést, ám képviselőik hangsúlyozzák: a magyar piacon az árakat a mindenkori forint-euró árfolyam határozza meg. Orbán Vikor miniszterelnök vasárnap a kormányülés után azt jelentette be, hogy a forint erősödése következtében néhány terméknek csökkenhet a fogyasztói ára, ilyen a sze

2001. 06. 27. 07:22

(FN) A vállalati információs rendszereket szállító Megatrend 2000 Rt. bevezette az ISO9001:2000 szabványt. A minősítés kiemelten fontos lehet az IT-cégek számára, hiszen igazodik azok valós üzleti folyamataihoz, illetve az iparágra jellemző változásokhoz. A Megatrend az első magyar IT-vállalkozás, melynek sikerült elnyernie az ISO9001:2000 minősítést.

2001. 06. 26. 16:44

(FN) Az elemzők csökkenést vártak. Az USA-ban hathónapos maximumra, 117,9 pontra emelkedett a fogyasztói bizalmi index, ami azt valószínűsíti, hogy a fogyasztói költekezések nem esnek vissza drámaian, recessziót okozva a világ legnagyobb gazdaságában.

2001. 06. 26. 16:03

(FN) Nem segített a kedvező makroadat. Az USA-ban a Dow Jones 0,9, az S&P-500 1,1, a Nasdaq Composite pedig 1,4 százalékos csökkenést mutat. A befektetők pesszimizmusát azzal magyarázták a piaci szakértők, hogy a Merrill Lynch profitwarningot jelentett be, a Goldman Sachs pedig lerontotta 39 technológiai vállalat eredményességi várakozását.

2001. 06. 26. 15:44

(Mti) A müncheni székhelyű Gazdaságkutató Intézet (Ifo) jelentősen rontotta az idei német gazdaság növekedésére vonatkozó várakozását. Az Ifo most azzal számol, hogy idén 1,2 százalékkal erősödik a GDP; a gazdaság jelenleg közelít a stagnáláshoz, de elkerüli a recessziót. A kutatóintézet áprilisban még úgy vélte, hogy az idei német GDP-növekedés 2,1 százalékos lesz a tavalyi 3,0 százalék után.

2001. 06. 26. 15:09

(Mti) A magyar valuta erősödése ellenére nincs napirenden a forint elleni intervenció – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter hozzátette: a forint erősödése lassan eléri azt a határt, amikor a belföldi nyersanyagok felhasználásával exportáló cégeknek bizonyos gondjaik támadhatnak. Mindamellett a forint erősödése egyelőre a korábban jelzett határokon belül maradt, ezért jelenleg nincs napirenden az intervenció – mondta Varga Mihály. A forint az

2001. 06. 26. 15:01

(FN) Májusban 2,9 százalékkal emelkedett a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya az USA-ban. Az érték számottevően meghaladja az alig félszázalékos bővülést valószínűsítő elemzői konszenzust, és az áprilisi több mint 5 százalékos csökkenést egyaránt.

2001. 06. 26. 14:35

(Mti) Az életszínvonalukkal elégedettek aránya a magyar lakosságon belül újra ugyanakkora, mint 1991-ben – jelentette a GfK Piackutató Intézet. A megkérdezettek 22 százaléka ítéli meg egyértelműen pozitívan saját helyzetét, ez az arány megegyezik a tíz évvel ezelőttivel. A magyarországi felnőtt lakosságot reprezentáló 1000-1000 fő személyes megkérdezésével januárban, februárban és márciusban folytatott vizsgálat során családja gazdasági helyzeté

2001. 06. 26. 14:25

(Mti) Magyarországra tavaly év végéig mintegy 800 millió dollár működő tőke áramlott be Japánból. Az összeg a teljes közép-kelet-európai befektetések felét teszi ki – közölte Matsumoto Kazuo japán nagykövet a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) és a Japán Külkereskedelmi Szervezet (Jetro) által rendezett üzletember-találkozón. Mindez azt jelenti, hogy az Európába irányuló japán befektetések tekintetében Magyarország a heted

2001. 06. 26. 13:51

(Mti) Az ÁPV Rt. igazgatósága elfogadta a Malév reorganizációs és átalakulási tervét, ezen belül jóváhagyta a légitársaság tőkeemeléssel kapcsolatos elképzeléseit is. Antal Erzsébet, a Malév vezérigazgatója a tőkeemelés mértékét nem árulta el – a döntést a kormány hozza meg -, de reméli, hogy a végső jóváhagyást még a nyári időszak előtt meghozza a kabinet.

2001. 06. 26. 12:55
Olvasói sztorik