hir24

hir24

[FN, MTI-Eco] A japán Bridgestone gumigyár az év végéig bezárja egyik amerikai gyárát , tekintettel arra, hogy az általa gyártott Firestone márkájú gumikból több milliót kellett visszavételeznie Ford járművek balesetei miatt, és további rendeléseit az amerikai autógyártó lemondta. Az illinoisi üzem másfélezer munkása marad munka nélkül. A balesetsorozat és a Forddal való szakítás miatt pénzügyileg is megroppant Bridgestone 100 millió dollárt taka

2001. 06. 27. 17:38

[FN, WSJ] További 10 ezer alkalmazott elbocsátásával járó leépítést fontolgat az egyik legnagyobb amerikai távközlési berendezéseket gyártó cég, a Lucent Technologies . A cég illetékese nem kívánt az ügyben nyilatkozni. Májusban röppent fel, hogy a Lucent szívesen látná 10 ezer munkahely megszűnését. Akkor még ezt nyugdíjbavonulásokkal képzelte el, miután már egy ilyen nagyságrendű elbocsátást kilátásba helyezett. Most a korai nyugdíjazást már 13

2001. 06. 27. 17:34

[FN, MTI-Eco] Az Európai Unió gazdasági biztosa 2,5 százalék körül várja az eurózóna 12 országának idei átlagos GDP-növekedését . A konjunktúra lehűlése miatt a Bizottság 2,8 százalékról vette vissza a prognózisát, de mint a biztos mondta, még ez a becslés is tartalmaz némi kockázatot. Solbes szerint az euróövezet fogyasztói áremelkedésének üteme 2002 elejére két százalék körülire csökken, és e tekintetben már a második félév is jobb lesz az első

2001. 06. 27. 17:29

[FN] Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter és Jaromír Schling cseh közlekedési és hírközlési miniszter Prágában aláírta a magyar-cseh kombinált árufuvarozásról szóló kormányközi egyezményt amely szorgalmazza a környezetkímélő árufuvarozás fokozottabb igénybevételét. A megállapodáshoz kapcsolódó, a határátlépést megkönnyítő intézkedések nagyban hozzájárulnak a kombinált árufuvarozás gazdaságosságának és versenyképességének növeléséhez. A

2001. 06. 27. 17:06

[FN, MTI-Eco] Magyarország és Lettország után szerdán Szlovákia is elfogadta az Európai Unió munkaerőpiacára történő belépés öt- plusz kétéves átmeneti időszakát , ezzel lezárva a csatlakozási tárgyalásokon a személyek szabad áramlásáról szóló fejezetet. Ugyanakkor Szlovákia is fenntartja magának a kölcsönösség lehetőségét. A szlovák főtárgyaló, Jan Figel írásos nyilatkozatában mindazonáltal leszögezte, hogy országa nem szándékozik az átmeneti id

2001. 06. 27. 16:42

[FN] Erősödés után 6628,40 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe , a BUX. A változás a keddi záráshoz képest plusz 70,54 pont. A főbb részvények közül a BorsodChem, a Mol és a Matáv papírjának árfolyama emelkedett, csökkentek viszont az árak az OTP és a Synergon esetében. Mérsékelt erősödéssel nyitott szerdán a DJIA és a Nasdaq. Megfigyelők szerint a New York-i tőzsdén a nap nagyobbik felében stagnáltak a részvényárak. A ke

2001. 06. 27. 16:30

[FN, MTI-Eco] Az utolsó egyeztetések vannak már csak hátra a diákhitel folyósításával kapcsolatban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a külgazdasági értekezletet követően. A konkrét elképzelést a pénzügyminiszter nem ismertette. Elmondta azonban: az egyeztetéseken olyan megoldás bontakozott ki, amelyben a Posta és a Postabank a diákhitel folyósításában hangsúlyos szerepet kapna. Az ügyben a Pénzügyminisztérium, a Postabank, a Bankszövetség é

2001. 06. 27. 16:21

[FN, MTi-Eco] Hét országból érkeztek külföldi kiállítók a szerdán megnyitott XXII. Pécs Expo nemzetközi vásárra , amely az Otthon, a Compelektro, a Jármű, a Vinfood és a Szolgáltatás című szakkiállításokon mutatja be az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltató ágazat legújabb kínálatát. A vásár díszvendége Csehország, ahonnan 15 gazdasági társaság képviselteti magát. Mint a megnyitón Orcsik Ferenc vásárigazgató elmondta: a kiállítók száma csaknem el

2001. 06. 27. 16:15

[FN, MTI-Eco] A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta azt a szerződést, amelynek értelmében a K&H Befektetési Rt. ügyfélállománya átkerül az ABN Amro Equities (Hungary) Értékpapírkereskedelmi Rt.-hez . Az engedélyezés része annak a folyamatnak, amelynek révén a két értékpapírkereskedelmi cég anyabankjai egyesülnek. A PSZÁF egyúttal felfüggesztette a K&H Befektetési Rt. befektetési szolgáltatási tevékenységét. A PSZÁF és a Gaz

2001. 06. 27. 16:12

[FN, MTI-Eco] Csaknem másfélmilliárd forintra pályázhatnak a közép-dunántúli régió vállalkozásai, önkormányzatai, nonprofit- és gazdasági szervezetei az idén – jelentették be a regionális fejlesztési tanács szerdai Székesfehérvárott tartott ülésén. A tanácskozást követően Heinrich Péter, a regionális fejlesztési ügynökség igazgatója elmondta: a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét magába foglaló régióban a stratégiai céloknak megfelelően

2001. 06. 27. 15:56

[FN, MTI-Eco] Raktározási támogatást biztosít a várható bőséges búzatermés miatt a közraktárban letett búzára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). A közraktárban letett idei termésű búzára közraktárjegy fedezete alapján, pénzintézettől felvett hitelre támogatás adható. Ennek mértéke az egy éves hitelszerződés 2001. december 31-i időszakára a jegybanki alapkamat 100 százaléka, a jövő év első félévére pedig a 40 százaléka. A 2

2001. 06. 27. 15:48

[FN, MTI-Eco] A Magyar Posta Rt. (MP) a tervek szerint ez év végéig Budapesten és vonzáskörzetében építi ki a Tetra-rendszert , s e területen teljes lefedettséget nyújtva mintegy 10-15 ezer felhasználót lát el készülékkel – közölte a társaság. A közlemény szerint az MP 2002 végéig befejezi Magyarország teljes területének alap-infrastruktúrával történő ellátását, és további 35-40 ezer felhasználót lát el rádiókészülékkel.

2001. 06. 27. 15:35

[FN, MTI-Eco] Az ausztriai munkabérek az igen magas járulékos költségek ellenére nemzetközi összehasonlításban a középmezőnyben helyezkednek el – állapította meg a kölni Német Gazdaság Intézete (IW) szerdán Bécsben is közreadott tanulmányában. Ausztriában a bérek és fizetések csak jelentéktelen mértékben haladják meg az ebből a szempontból olcsónak tekintett Írországét, de a harmadik helyen áll a legmagasabb járulékos költségek terén. Németorszá

2001. 06. 27. 15:22

[FN, MTI-Eco] A BorsodChem Rt. érdeklődik a lengyel vegyipari üzem, a ZA Tarnow iránt – mondta Kovács F. László vezérigazgató szerdán. Emellett közölte: a társaság részvényeinek 10 százalékára ajánlatot is tettek, hogy lehetőségük legyen az üzem vizsgálatára. A BorsodChem vezetőit a cég PVC-vel összefüggő egységei, valamint az ablakgyártó kapacitása érdekli. A vizsgálódást még a nyár folyamán szeretnék lefolytatni. A vezérigazgató azt is elmondt

2001. 06. 27. 15:17

[FN, MTI-Eco] A müncheni Allianz az első nemzetközi biztosítóként 45 százalékos részesedést vásárol a harmadik legnagyobb orosz biztosítóban , a Rosnóban. A megállapodás értelmében az Allianznak további részvásárlásra is opciója lesz. Az ügylet pénzügyi részleteiről a felek közös megegyezéssel nem fednek fel részleteket. A vásárlás még versenyhatósági jóváhagyásra vár. Az Allianz a Sistema pénzügyi holdingtól és más résztulajdonosoktól szerezte m

2001. 06. 27. 14:57

[FN, MTI-Eco] A német Adam Opel AG, az amerikai General Motors Corp. leányvállalata közölte, hogy 1,5 milliárd márkát (675 millió dollár) ruház be új üzemébe fő telephelyén, Rüsselsheimben. Ebből az összegből 820 millió márkát már korábban jeleztek. Az új üzemben kezdik jövőre az új, középkategóriás Opel Vectra gyártását. Az Opel az utóbbi években veszteséges volt, ezért további átszervezések bejelentése várható a következő hetekben.

2001. 06. 27. 14:46

[FN, MTI-Eco] Oroszországban jövőre megkétszerezik a hivatásos katonák zsoldját, a tanárok és az orvosok fizetését is 100 százalékkal emelik. A közalkalmazottak átlagosan 90 százalékos béremelésre számíthatnak. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes az orosz törvényhozókat ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy a kabinet további létszámcsökkentéseket tervez az államapparátusban. Adatai szerint az állami hivatalnokok 1998-ban 314

2001. 06. 27. 14:37

[FN, MTI-Eco] A vártnál mintegy 40 százalékkal nagyobb lesz idén a szlovák külkereskedelmi hiány . A szlovák gazdasági minisztérium azzal számol, hogy a deficit 70 milliárd korona lesz az eredetileg tervezett 42-50 milliárd koronával szemben. A szlovák jegybank a közelmúltban 51 milliárdról 64 milliárd koronára módosította a külkereskedelmi hiányra vonatkozó előrejelzését. A deficit az idei első négy hónapban 25,8 milliárd koronát tett ki az egy

2001. 06. 27. 14:33

[FN, MTI-Eco] Az euróövezet folyómérlege áprilisban 3,3 milliárd euró deficittel zárt – jelentette szerdán az Európai Központi Bank. Az eredmény a tavaly áprilisinál jobb – akkor 7,0 milliárd euró volt a hiány – az előző havinál, a márciusinál viszont rosszabb: márciusban 2,8 milliárd euró volt a deficit. A tizenkét havi javulást főleg az árukereskedelem okozta. Az euróövezet külkereskedelmi többlete 5,3 milliárd euró volt áprilisban, a tavaly á

2001. 06. 27. 14:27

[FN, MTI-Eco] Zárjegy nélküli bort már csak szombatig forgalmazhatnak a kereskedők – hívja fel a figyelmet, a Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. A fordulónappal készleten lévő borokról leltárt kell készíteni, a borokat a forgalomból időlegesen ki kell vonni, és elkülönítve kell tárolni. Az elkészített leltárjegyzék alapján megrendelőlapot kell kitölteni, amelyet a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalhoz 2001. július 6-ig meg kell kü

2001. 06. 27. 14:22

[FN, MTI-Eco] Nem történt személyi sérülés a Tiszaújvárosi Tiszai Vegyi Kombinát Rt. területén a keddről szerdára virradó éjszaka bekövetkezett robbanáskor és az azt követő tűz következtében. Az üzemi baleset 0 óra 36 perckor történt a Polipropilén-II. egységben, ahol egy úgynevezett ataktikus polipropilén hulladékgyűjtő készülék és a hozzá tartozó kisméretű tartály robbant fel, és tűz ütött ki. Az egységben nem folyt termelő tevékenység. A rias

2001. 06. 27. 13:35

[FN, MTI-Eco] A pénzügyminiszter szerint a forint erősödése nem érte el azt a mértéket, ami beavatkozást tenne szükségessé . Varga Mihály a Külügyminisztérium és az ITDH külpiaci értekezletén, szerdán elmondta: a kormányzatnak keresni kell azokat a megoldásokat, amelyek a forint további erősödése esetén az exportra termelő vállalkozók hátrányait csökkenthetik. A társadalombiztosítási járulékok az 1999. évi 44 százalékról az idén, illetve jövőre 2

2001. 06. 27. 13:11

[FN, FT] A Deutsche Telekom további radikális takarékosságot vezet be , és 2004-ig legalább évi 4 milliárd euróval csökkenti költségeit – jelentette szerdán a Financial Times német kiadása. Már ebben az évben 1,5 milliárd eurót akarnak megspórolni. Felülvizsgálják a szerződéseket a szállítókkal, és igyekeznek lenyomni az árakat. A tervtől a működési profit érezhető emelkedését várják. A Deutsche Telekom pénzügyi igazgatója, Karl-Gerhard Eick mege

2001. 06. 27. 12:34

[FN, MTI-Eco] A francia Alcatel elektronikai és távközlésiberendezés-gyár szerdán bejelentette: , a jövő év végéig megszabadul üzemei többségétől. Az Alcatel csak tucatnyi, vagy még kevesebb gyártóhelyet tart meg világszerte – referenciának és a kutató-fejlesztő műhelymunka számára – a mostani körülbelül 120-ból. Az üzemeket elektronikai alvállalkozók veszik át, amelyek az Alcatel számára folytatják a gyártást. Egyelőre nem tudni, mi lesz az Alca

2001. 06. 27. 11:38
Olvasói sztorik