[FN, EInfo] A távfűtés ára Budapesten várhatóan 15,2 százalékkal drágul szeptembertől annak az új díjmechanizmusnak az alapján, amelynek közgyűlési elfogadását támogatta kabinetértekezletén a főpolgármesteri hivatal vezetése. A fővárosi önkormányzat és a Főtáv Rt. közti új díjmechanizmusról csütörtökön, a szeptemberi áremelésről augusztus végén dönt a Fővárosi Közgyűlés. A villamos energia fogyasztói ára ugyanakkor nem változik. A nagykereskedel

2001. 07. 02. 08:30

[FN, Prim] Egyes meg nem erősített hírek szerint a Motorola a közeljövőben el szeretné adni PowerPC vonalát a Mac számítógépeket gyártó Apple Computernek. Az Apple Computer Mac számítógépeinek alapját képező PowerPC mikroprocesszorokat jelenleg a Motorola Inc. és az IBM Corp. gyártja. Mindkét gyártó külön utakon jár, processzoraik azonban ennek ellenére mind felépítésben, mind teljesítményben igen hasonlóak. Az Apple-nek 2002-ben elképzelhető, h

2001. 07. 02. 08:23

[FN, VG] Az ÁPV Rt. szerint jogalap nélkül utaltak át a fővárosnak több mint 3,8 milliárd forintot az 1990 szeptemberétől 1991 szeptemberéig átalakult társaságok belterületi földjeinek ellenértékeként. Az összeg kamatai csaknem elérik a 2,8 milliárdot, így a követelés meghaladja a 6,6 milliárdot. Emellett az ÁPV vissza kíván kapni az önkormányzattól 250 millió forint névértékű részvényt, illetve üzletrészt, az ezekre jutó osztalékokat és a kamat

2001. 07. 02. 08:08

[FN, VG] Az idén az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát . A Központi Staisztikai Hivatal (KSH) adata megegyezik az előzetes számmal. Továbbra is stagnál a mezőgazdaság, ugyanakkor a feldolgozóipar majdnem 7 százalékkal növelte hozzáadott értékét. A szolgáltatások közül – alátámasztva a turizmus fellendülését – a szálláshely és vendéglátás ágazatban volt megfigyelhető egy igen dinam

2001. 07. 02. 08:03

[FN, MN] Hétfőn indul a légkondicionáló kompresszorok sorozatgyártása a Delphi és a japán Calsonic Corporation közös vállalkozásaként működő Delphi-Calsonic Hungary Kft. balassagyarmati üzemében. A tervek szerint az idén százezer, majd a termelés teljes felfutásával 1,2 millió berendezést állítanak elő az észak-magyarországi városban. Csaknem két esztendeje döntött arról a Delphi és Calsonic Corporation menedzsmentje, hogy a Szlovákiával szomszé

2001. 07. 02. 07:51

[FN? MH] Két esetben is törvényt sértett tavaly az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A számvevők legalábbis így értékelik azt, hogy a cég – készpénzhiányát orvosolandó – a múlt év végén a nem privatizálandó vagyonelemek közé sorolta át az MTV Rt. Szabadság téri székházát, illetve hogy a saját vagyona terhére vállalt készfizető kezességet a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Rt. számá

2001. 07. 02. 07:45

[FN, NSZ] A magyarországi ipari parkok döntő többségében nem folyik kutatás-fejlesztési tevékenység – állapítja meg Az ipari parkok jövője című, a gazdasági tárca megbízásából készített felmérés. A jelentős állami támogatással kialakított létesítmények elsősorban az olcsó magyarországi munkaerő, a bérmunka-lehetőség miatt vonzók a befektetők számára, a betelepülő cégek hozzáadott értéket alig állítanak elő. Hazánkban jelenleg 133 ipari park talá

2001. 07. 02. 07:40

[FN, NSZ] Fél év múlva, január elsején kezdetét veszi a modern kori pénztörténet legnagyobb kalandja : tizenkét országban euróra cserélik a nemzeti valutát. Február 28-ig még lehet ugyan fizetni német márkával, francia frankkal, olasz lírával és a többi pénzzel is, de ezt követően már minden nemzeti bankjegyet és érmét kivonnak a forgalomból. A pénzcserére javában készülődnek a bankok, a boltosok és a pénzhamisítók is. Az amúgy sem túl hatékony b

2001. 07. 02. 07:33

[MTI-eco] A forint 11,17 százalékon állt a sáv erős oldalán, ami csaknem 0,50 százalékpontos gyengülés az előző napi záráshoz képest. Az overnight forintpiacon a tartalékolási periódus utolsó napján a jegybanki reponál drágábban is vettek forintot egyes bankok. A Magyar Nemzeti Bank mára 274,45 forinton határozta meg az EUR/HUF középárfolyamot, a sáv két szélső értéke 233,28, illetve 315,62 forint volt.

2001. 06. 29. 17:12

[MTI-eco] A berlini kormány által életre hívott bevándorlási bizottság évi 50 ezer szakképzett munkaerő meghívását és letelepítését tartaná célszerűnek, a német munkaerőpiac szükségleteiből kiindulva. Az import munkaerőt különböző kritériumok és pontrendszer alapján választanák ki. A külföldi munkavállalók száma az évek múlásával növekedhetne, vélhetően abból a megfontolásból, hogy a német társadalom öregszik, így egyre kevesebb az aktív kereső,

2001. 06. 29. 16:59

[MTI-eco] Két nap múlva hatályba lép a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény módosításának az a szakasza, amely a dohányáruk hirdetését tiltja. A tilalmakat a szabadtéri reklámhordozóknál 2002. január elsejétől kell alkalmazni. Az erre vonatkozó tilalom alól a gazdasági miniszter felmentést adhat, „világszintű motorsport-rendezvény vonatkozásában, különös méltánylást érdemlő esetben, kérelemre, meghatározott időre”. A reklámtörvény módosí

2001. 06. 29. 16:41

[MTI-eco] Négynapos sztrájkba kezdtek ma az Air France légitársaság utaskisérői. Munkabeszüntetésük miatt 60 járatot kellett törölni. A sztrájk mindenekelőtt a belföldön közlekedő gépeket érinti. A légitársaság bejelentése szerint a napi 1700 járatból 60-at kellett törölni. Ugyanakkor az érintett utasoknak elkerülő járatokat kínáltak fel. A légi utaskísérők szakszervezete péntektől kezdődően négynapos sztrájkra szólította fel tagjait, a stewardo

2001. 06. 29. 16:09

[MTI-eco] A Gazprom orosz gázipari óriás mai éves közgyűlésén az orosz kormány ötről hatra növelte közvetlen képviselőinek számát a tizenegy tagú testületben. A kormányt képviseli az igazgatótanácsban Dmitrij Medvegyev, az államfői adminisztráció első alelnöke, German Gref gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter, Viktor Hrisztyenko miniszterelnök-helyettes, Ilja Juzsanov versenyfelügyeleti miniszter, Farit Gazizullin, az állami tulajdonért

2001. 06. 29. 15:37

[FN] A Nasdaq 0,11 százalékos emelkedéssel, a Dow Jones 0,15, az S&P-500 pedig 0,06 százalékos csökkenéssel kezdett. Szakértők szerint ma elsősorban a technológiai szektor emelkedése valószínű, élen a Microsoft járhat, amelynek ügyében tegnap kedvező bírósági ítélet született.

2001. 06. 29. 15:15

[FN, MTI-eco] Franciaországban tavaly július óta májusban nőtt – 28 ezer fővel 2,308 millióra – először a munkanélküliek száma – derül ki a francia statisztikai hivatal jelentéséből. A munkanélküliség aránya azonban változatlan maradt: 8,7 százalékos volt májusban, csakúgy, mint az előző három hónapban.

2001. 06. 29. 15:14

[MTI-eco] Jelentősen gyengül az OPEC hét olajfajtából álló kosarának az átlagára, és az egyre inkább közelít az olajkartell által kívánatosnak tartott árszint alsó határához. Az OPEC hírügynökség jelentése szerint az olajkosár átlagára szerdán 24,39 dollár volt, csütörtökön már csak 23,91 dollár. Az OPEC árstabilizációs mechanizmusa értelmében, ha a kosár átlagára 10 egymást követő munkanapon 22 dollár alatti, akkor a szervezet elnöke utasítást

2001. 06. 29. 14:39

[MTI-eco] Idén az osztrák WIFO gazdaságkutató intézet 1,7 százalékos gazdasági növekedést jósol Ausztriában, jővőre pedig 2,25 százalékosat – derül ki a kutatóintézet prognózisából.

2001. 06. 29. 14:26

[MTI-eco] Júniusban havi szinten nőtt, éves viszonylatban azonban csökkent az infláció üteme Szlovéniában. A Reuters által idézett szlovén statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint júniusban a havi infláció 0,4 százalékkal bővült a májusi 1,1 százalékos emelkedés után. Tavaly júniusban a növekedés 0,6 százalék volt. Éves szinten a júniusi infláció 9,5 százalékot tett ki a májusi 9,7 százalék után.

2001. 06. 29. 14:24

[MTI-eco] A Danone két magyarországi üzemének, a győri és a székesfehérvári gyár további működtetéséről tárgyalnak július 2-án Győrött a Danone vezetői és a szakszervezet megyei, illetve a győri üzemi tanács képviselői. A tájékoztatás szerint a francia multinacionális cég kész tervezettel áll az érdekvédelemi képviseletek elé, amelyben mindkét üzem további működtetése mellett a hatékonyság javítása szerepel. Turi József, az ÉDOSZ Győr-Moson-Sopr

2001. 06. 29. 14:18

[MTI-eco ] Több mint 3 milliárd forinttal javult tavaly, az előző, 1999-es évhez képest, a Postabank mérleg szerinti eredménye – derült ki a hitelintézet pénteki rendkívüli közgyűlése után. Az anyabank mérlegfőösszegét a leányvállalatok mérlegfőösszege konszolidálás után 8,6 milliárd forinttal növelte. Az örökölt portfóliót kezelő Workout és PB Invest Kft., valamint a tevékenységét tavaly minimálisra csökkentő Polgári Kereskedelmi Bank eredmény

2001. 06. 29. 13:34

[FN] Nagymértékű költségcsökkentésbe kezdett a Hewlett-Packard. A világ második legnagyobb számítógép gyártójának munkavállalói kettő lehetőség, 10 százalékos fizetés csökkentés vagy 8 napos kényszerszabadság között választhatnak a júliustól októberig tartó időszakban. A társaság továbbá 3000 munkatársának elbocsátásának ügyében döntött.

2001. 06. 29. 12:31

[FN] Európa legnagyobb szoftvergyártója, a német SAP, ma hivatalosan is bejelentette, hogy újabb 225 millió dollárt invesztál az amerikai Commerce One-ba, amellyel tavaly június óta internet-kereskedelem lebonyolítására alkalmas szoftvereket fejleszt. Így az SAP részesedése öt százalékról 20 százalékra emelkedik az amerikai társaságban. Ezzel egyidejűleg a Commerce One vezetője elmondta, hogy a cég második negyedéves árbevétele, a gyenge gazdasá

2001. 06. 29. 12:09

[MTI-eco] A japán Toyota és a francia Peugeot/Citroen autógyár pénteken bejelentette, hogy vegyesvállalatot alakítanak kisautók fejlesztésére és azok európai gyártására. A közlemény szerint hivatalosan július 12-én írják alá a megállapodást. A autógyártást, 1000 köbcentiméteres motorral, várhatóan 2004-ben kezdik, évi 300 ezres szériával. A társaságok vezetői a fúziotól azt remélik, hogy felpezsdítik a Toyota lanyha európai üzletét. A partnerek

2001. 06. 29. 11:05
Olvasói sztorik