[FN, NSZ] Kisebb a hazai közbeszerzés terjedelme az Európai Unió országaiban szokásosnál : az első fél év adatai szerint Magyarországon csak a GDP 5 százalékának megfelelő összeg sorsa dőlt el közbeszerzéssel, az EU-ban 8-10 százalék ez az arány. Az uniós szabályok átvétele érdekében várhatóan 2002-ben alapvetően módosítani kell majd a közbeszerzési törvényt. Az első hat hónap során 300 milliárd forint felhasználása dőlt el közbeszerzési eljáráso
(Mti-Eco) Májusban 0,2 százalékkal nőttek az Egyesült Államokban a nagykereskedelmi készletek. Az elemzők csupán 0,1 százalékos bővülést prognosztizáltak.
(FN) A Fortune Top 500 ranglistáján négy év után átvette a vezetést az Exxon, a korábbi első, a General Motors a harmadik helyre szorult vissza. Az egyik legnevesebb céges ranglistán több mint 210 milliárd dolláros árbevétellel (ez kb. 4-5 évnyi magyar GDP-nek felel meg…) vezet az Exxon, a második helyre az amerikai kereskedelmi lánc, a Wal-Mart, jött föl, 193 milliárd dollárral. A GM csupán 184 milliárdot tudott összehozni a tavalyi esztendőb
(MTI-Eco) 9 százalékkal több, összesen 460 ezer új személygépkocsit adott el a német gyár 2001 első félévében. Főleg az Amerikai Egyesült Államokban, Afrikában és a távol-keleti régió egyes országaiban nőtt meg a kereslet a luxus-gépkocsik iránt. Hála az értékesítés alakulásának – a nemzetközi trenddel ellentétben – a BMW 2000 fővel növelte alkalmazottai létszámát és nem tart nyári szünetet a gyáraiban.
(Mti-Eco) Egyeztető értekezletet tartanak szerdán a Gazdasági Minisztériumban a forint-sávszélesítés hatásairól, melyen az érintett szaktárcák és az érdekképviseletek vezetői egyaránt részt vesznek. Az érintettek a szerdai megbeszélésen ismertetik javaslataikat a forint-erősödés kedvezőtlen hatásainak enyhítésére.
(Prím) Konkrét ígéretek a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. A szerdán meghirdetésre kerülő tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében 2001 őszére nem csak a tervezésen, a szoftvertechnológia kiválasztásán lesz túl a kormányzat, de november 12-én mintegy ezer ügymenet közérthető leírásával és bizonyos közérdekű információkkal üzembe is áll a kormányzati portál.
(FN) A brit kormány nem engedélyezte a Lloyd TSB egyesülését az Abbey National-lel. A döntést azzal indokolták, hogy a két pénzintézet egyesülésével romlanának a versenykörülmények a kisvállalatok finanszírozásának területén. A CNNFn cikke >>
(FN) A Microsoft MSN Messenger szolgáltatása hetedik napja áll részlegesen, és ez kedvezőtlenül érinti a JégEső (HailStrom) néven a közeljövőben bevezetendő széleskörű szolgáltatás csomagját is. A HailStrom tartalmat és szolgáltatásokat kínál virtuálisan minden eszközre, a PC-től a mobiltelefonig. Az üzenetküldés kiemelkedő része mind a HailStormnak, mind a Microsoft új üzleti kommunikációs szolgáltatásainak (Windows XP, Xbox, Stinger telefonok)
(Mti-Eco) A DIW 1,0 százalékos növekedésre számít az idén Németországban. Áprilisban a német gazdaságkutatók még 2,1 százalékos GDP-bővülést jósoltak 2001-re; a kormány hivatalos előrejelzése változatlanul 2,0 százalékos növekedést valószínűsít. A DIW azonban azt írta, hogy a német gazdaság az idén nem lesz képes kivonni magát a világgazdasági hatások alól, sőt, minden külső ne
(CNNfn) A londoni tőzsde valamikori legendás tech papírja, a Baltimore Technologies vezérigazgatója bejelentette, hogy lemond tisztségéről. A cég lidérces évet tudhat maga mögött: tavaly márciusi 13 fontos értékének 90 százalékát vesztette el, hétfői záróára csupán 19,5 penny volt. A bejelentés hatására a papír 5 pennyt emelkedett. A cég a múlt héten közölte, hogy nagyszabású átalakításba, azaz lényegében leépítésekbe kezd. Legutoljára májusban
(Mti-Eco) Júniusban 116 millió mobiltelefon-előfizetőt tartottak nyilván Kínában. Ez az érték 132 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A mobiltelefon-előfizetések száma közelít a vezetékes telefonokéhoz: utóbbiból 163 millió volt júniusban, 18,5 millióval több, mint a tavalyi azonos hónapban. Az internet-használók száma egy év alatt 5 millióval 13,1 millióra nőtt a több mint 1 milliárd lakosú országban.
(Mti-Eco) Továbbra is 2 százalék szerepel a hivatalos prognózisokban. A német kormány ragaszkodik saját idei növekedési előrejelzéséhez, amely 2 százalék körüli GDP-bővülést valószínűsít az egész év átlagában.
(Prím) A Comcast 58 milliárd dollárt fizetne a szélessávú szolgáltatóért. Az USA harmadik legnagyobb kábeles távközlési szolgáltatója, a Comcast 58 milliárd dolláros bekebelezési ajánlatot tett az ugyancsak amerikai AT&T távközlési cég szélessávú szolgáltatójára. Az ajánlat szerint a Comcast 44,5 milliárd dollár értékben részvényeket ajánl, 13,5 milliárd dollárért pedig az AT&T adósságait venné át.
(FN) Hajszálnyival lejjebb csúszott a BUX. A BÉT hivatalos indexe 7,4 pontos csökkenéssel kezdte meg a hét második kereskedési napját.
(Mti-Eco) A A Graphisoft N.V. idei második negyedévi nyeresége elmarad a várakozásoktól. A vállalat várhatóan 8,4 millió eurós bevétele ugyan kevéssel meghaladja a tavalyi év hasonló időszakában realizált értéket, az eredmény a kedvezőtlen építőipari tendenciák miatt továbbra is a tervezett érték alatt marad.
(Mti-Eco) Az év első öt hónapjában megegyezett az export és az import bővülési üteme. A jelzett időszakban a kivitel 3615 milliárd forintot, a behozatal pedig 4075 milliárd forintot tett ki. Folyó áron számolva az előző év azonos időszakához képest a kivitel és a behozatal egyaránt 24 százalékkal növekedett. Az áruforgalmi mérleg hiánya 460 milliárd forint volt, ez mintegy 70 milliárd forinttal több, mint az egy évvel korábbi. A forgalom volumen
(Népszava) Az átmeneti amerikai gazdasági visszaesés nem jelent veszélyt a magyar gazdaságra. Az OECD legfrissebb világgazdasági kilátásokat taglaló jelentésében másról sincs szó, mint arról, hogyan lehet megakadályozni az esetleges amerikai recesszió elterjedését. Szakértők szerint azonban ettől az átmeneti visszaeséstől nem kell tartanunk; gyorsan hozzáteszik azonban: más a helyzet, ha az hosszabbnak bizonyul a vártnál.
(MH) A jövő héttől startol a kötelező felelősségbiztosítást nem fizető autósokat kiszűrő informatikai rendszer. A szakértők a számítógépes hálózat beüzemelésétől a fizetési morál javulását várják. Becslések szerint ugyanis jelenleg mintegy 100 és 200 ezerre tehető a bliccelők száma, akik miatt a biztosítótársaságok legalább 2,5 -3 milliárd forint bevételtől esnek el évente.
(NSZ) Az első öt hónapban tovább élénkült az idegenforgalom. Az elmúlt év azonos időszakához képest hét százalékkal több külföldi választotta pihenése helyszínéül Magyarországot. Májusig 1,5 milliárd euró bevétel származott a turizmusból, ami 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Részletek a Népszabadságban >>
(NSZ) Titkosan nem gyűjthet adatokat az APEH. Az Alkotmánybíróság (AB) döntése értelmében 2002. december 31-ei hatállyal meg kell semmisíteni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) egyes feladatairól szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek felhatalmazzák a szervezetet, hogy a rendőrséggel azonos módon titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel gyűjtsön információkat.
(VG) Az Alitalia igazgatótanácsa hétfőn jóváhagyta az Air France-szal és a Deltával kötendő megállapodást. Francesco Mengozzi vezérigazgató külön-külön kötheti meg a megállapodást a két külföldi légitársasággal, hogy rajtuk keresztül csatlakozzon a SkyTeam globális légiszövetséghez. A három légitársaság együttműködése évi 200 milliárd lírás (87 millió dolláros) megtakarítást hozhat az olasz vállalatnak.
(VG) A bevételek erőteljes csökkenése miatt visszafogja ellenőrzési tevékenységét a börze. Mint Simor Andrástól, a Budapesti Értéktőzsde elnöke elmondta, a piaci kihívásokra nem csak a cégeknek, hanem a tőzsdének mint gazdálkodószervezetnek is reagálnia kell. Ha egy szervezetnek csökkennek a bevételei, akkor – a bevételek növelésére tett erőfeszítések mellett – mérsékelnie kell kiadásait. Ennek eredményeként a
(Mti-eco) A kormány hétfői ülésén jogtechnikai döntéseket hozott annak érdekében, hogy a Postabankban a Magyar Posta megszerezze az állami tulajdonrész 100 százalékát – tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn. Elmondta, hogy a kormány az alapvető döntést már június 19-i ülésén meghozta, vagyis azt, hogy a Magyar Posta 33 százaléknál nagyobb tulajdonrészt szerezhet a Postabankban. Az elmúlt hetekben elkészült a
(Mti-eco) A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a mai ülés összefoglalásaként hangsúlyozta: a kormány helyesen döntött, amikor határozott és aktív szerepet vállalt a szféra fejlesztésében. Stumpf István szerint történelmi esély van arra, hogy Magyarország a régió informatikai és távközlési központjává váljon, hiszen a kormányzat egy év alatt körülbelül 80 milliárd forintot költ informatikai fejlesztésekre. Bejelentette azt is, hogy a kabin