[FN, MTI] Az idei és jövő évre együttesen 395 milliárd forintot tervez fejlesztésekre, intézkedésekre a Nemzeti Környezetvédelmi Program – derül ki a Környezetvédelmi Értesítő július 20-i számában közölt kormányhatározat mellékletéből. Az idei előirányzat 205 milliárd 476 millió forint. Ehhez a legnagyobb hozzájárulást, 43 milliárd 920 millió forintot a Belügyminisztérium teljesíti a tervek szerint. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium az elkép

2001. 07. 26. 09:07

[FN] A második legnagyobb szigetországi telefontársaság közölte, hogy pénzügyi évének első negyedében veszteségek érték a céget elsősorban a deficites mobilágazat és a megnövekedett kamatkiadások miatt. A veszteség, amely egyszeri tételeket is tartalmaz, 119 millió fontra rúgott, ami összesen 170 millió dollárnak felel meg, szemben az egy évvel korábbi 321 millió fontos nyereséggel. Christopher Bland elnök májusi érkezése óta a 27,9 milliárd fon

2001. 07. 26. 08:36

[FN] A világ második legnagyobb fogyasztói elektronikai világcége bejelentette, hogy üzleti évének első negyedében komoly veszteségeket szenvedett el , elsősorban a termékei iránti megcsappant kereslet következtében. A Sony adózás előtti vesztesége 14,3 milliárd jent tett ki, ami megközelítőleg 116 millió dollárnak felel meg. Az egy évvel korábbi adat ugyanebből az időszakból 36,9 jenes nyereséget mutat. Az eladások 4,6 százalékkal növekedtek, és

2001. 07. 26. 08:25

[FN] Pénteken megkezdődhet a bel- és igazságügyi fejezet érdemi vitája is az EU-magyar csatlakozási tárgyalások főtárgyalói fordulóján – olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában. Ez lesz a soros belga EU-elnökség első tárgyalási fordulója, amelynek során csak hat jelölt országgal ülnek asztalhoz. Magyarország esetében a bel- és igazságügyi téma ideiglenes lezárására még nem lesz mód, mivel a tagországok között egyelőre nem tisztázódtak a sc

2001. 07. 26. 08:13

[FN] Finisbe ért a gabona betakarítása, legalábbis Kelet-Magyarországon , – számol be a Magyar Hírlap. A keleti területeken a termés 80 százalékát már learatták, a Dunántúlon a munka valamivel több mint felével végeztek. A haladást leginkább az elmúlt napok esős időjárása hátráltatta. Jövőre vélhetően legalább 10 százalékkal csökken a búza vetésterülete. Több gazda várhatóan felhagy a termesztésével. A jelenlegi átvételi árak ugyanis olyan alacso

2001. 07. 26. 08:05

[FN] A Dun&Bradstreet Hungária Kft. hatodik éve hozza nyilvánosságra a száz legnagyobb kereskedelmi és termelővállalat százas toplistáját , – írja a Népszabadság – amelynek élén az idén is a Mol áll a tavalyi, több mint ezermilliárd forintos árbevételével – igaz, adózott eredménye 67,4 százalékkal csökkent. A második helyet ismét az Audi Hungária Motor Kft. szerezte meg, több mint kilencszázmilliárd forint árbevétellel és 20,7 százalékos adózott

2001. 07. 26. 07:58

[FN] A Fővárosi Főügyészség bizonyítékok hiányában megszünteti a „gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése” vétsége gyanújával indított büntetőeljárást a Postabank egykori igazgatósági tagjaival szemben – olvasható a csütörtöki Népszabadságban. A lap szerint a gazdasági bűnügyben így már csupán Princz Gábor, a pénzintézet volt elnök-vezérigazgatója és négy közvetlen vezetőtársa ellen folytatódik az eljárás. Korábban a rendőrség

2001. 07. 26. 07:51

[FN, AP] Oroszország, amely maga is jelentősen eladósodott, 572 millió dollár adósságot írt le a szegényebb országokkal szemben. Az adósságcsökkentést az úgynevezett jelentősen eladósodott szegény országok adósságelengedési kezdeményezése keretében hajtotta végre Oroszország – mondta Andrej Illarionov, a Kreml gazdasági tanácsadója, aki azonban nem nevezte meg, hogy mely országok adósságát engedték el. Az AP jelentése szerint a Világbank és a Ne

2001. 07. 25. 17:34

[FN, MTI] Csaknem háromévi mélypontra zuhant a brit ipar exportkilátásainak megítélését mérő vállalati hangulatindex – közölte szerdán a Brit Gyáriparos Szövetség (CBI). A szervezet negyedéves gazdasági felmérése szerint az exportszektor kilátásindexe – amely a derűlátó és a borúlátó vállalatok arányát súlyozza – mínusz 25 pont volt júliusban az áprilisban mért mínusz 16 pont után. A jelenlegi érték 1998 októbere óta a legalacsonyabb. A vállalat

2001. 07. 25. 17:30

[FN, MTI] Júniusban az Egyesült Államokban 0,6 százalékkal csökkent a meglevő lakások (a nem új otthonok) értékesítése , de a szektor a gyengülés ellenére továbbra is erős az amerikai gazdaságban. Ez szezonálisan kiigazítva, éves szinten 5,33 millió lakóegység értékesítését jelenti, a májusi kiigazított 5,36 millió egység után. A júniusi szint 2,9 százalékkal haladja meg a tavalyi év hatodik hónapjának értékesítési adatát. A nem új családi házak

2001. 07. 25. 17:26

[FN, MTI] A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM) már folyik az előkészítő munka annak érdekében, hogy a Nemzeti Földalap (NF) még a parlament őszi ülésszaka előtt felállhasson – közölte Imrédy Szabolcs, a tárca szóvivője. Imrédy nem kívánt részleteket elárulni arról, hogy a minisztérium jogilag miként képzeli el a földalap létrehozását. Ígérete szerint még a héten, de legkésőbb jövő hét elején Vonza András földművelésügyi és

2001. 07. 25. 17:22

[FN, MTI] Ha Magyarország európai uniós csatlakozásáról most tartanának népszavazást, akkor a lakosság 54 százaléka igennel, míg 15 százaléka nemmel szavazna , 31 százaléka pedig nem tudna állást foglalni – közölte a GfK Piackutató Intézet. A GfK tizenkét kelet-közép-európai országra kiterjedő, április-májusban végzett felmérése szerint a magyar közvélemény többsége bízik az Európai Unióban (EU), sőt a gazdasági helyzet javulását illetően igen so

2001. 07. 25. 17:18

[FN] Az Európai Bizottság akciótervet fogadott el , amely azt célozza, hogy a Tizenötök határ menti régiói és a tagjelöltek velük érintkező régiói az EU bővítésének folyamatában minél zökkenőmentesebben illeszkedjenek egymáshoz. Az akcióterv 245 millió eurót irányoz elő erre, amiből 50 milliót fordítanak a következő években a tagjelöltek határ menti régióinak támogatására. A teljes összegből 130 millió eurót különböző uniós források átcsoportosít

2001. 07. 25. 16:34

[FN] 6491,08 ponton zárt szerdán a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX. A mutató 65,59 ponttal lejjebb fejezte be a kereskedést a keddi záróértékhez képest. A kereskedés folyamán majd’ mindegyik papír veszített értékéből. A vezető részvények közül esett a Mol és a Matáv, valamint a TVK, a Zwack és az Egis is. Pozitív napot tudhat maga mögött viszont a Graphisoft és az Antenna Hungária. A Nasdaq Composite indexe 3,45 pontos, a D

2001. 07. 25. 16:30

[FN, TS] Az elmúlt két hónapban 1,6 százalékkal csökkent az aktívan internetezők száma , az internethozzáféréssel rendelkezők tábora pedig nem növekedett tovább, állítja a Nielsen NetRatings. Két évvel ezelőtt az aktív netezők száma 4,3, míg tavaly 3,2 százalékkal emelkedett. Hasonló következtetésre jutott a ComScore piackutató, amely szerint az utazási oldalak és az online üzletek forgalma nőtt ugyan, ám összességében csökkent az internet forgal

2001. 07. 25. 16:03

[FN, MTI] Lapjelentések szerint az AT&T amerikai telefontársaság előrehaladott tárgyalásokat folytat az AOL Time Warnerrel kábeltelevíziós szolgáltatásaik egyesítéséről. Amint azt a The Wall Street Journal szerdán online kiadásában jelentette, „barátságos” ügyletről van szó. A távközlési ágazatvezető AT&T egyben a legnagyobb amerikai kábeltelevíziós cég is, míg a média és online-szolgáltató AOL Time Warner a második legnagyobb amerikai kábeltele

2001. 07. 25. 15:47

[FN, IW] Csökken a munkaidő az Európai Unióban : a német gazdasági intézet (IW) egy szerdán közzétett áttekintése szerint tavaly már csak Görögországban dolgoztak heti 40 órát. Az átlagos munkaidő az EU-ban az intézet adatai szerint 37-39 óra. A munkaórák számát tekintve tavaly Franciaország állt az EU országskála csúcsán, heti 35 órával – a legalább 20 alkalmazottat foglalkoztató cégeknél. Németország keleti felén átlag 39,1 órát dolgoznak heten

2001. 07. 25. 15:42

[FN, KSH] Magyaroroszág gazdasági növekedési ütemének mérséklődése összhangban áll a világméretűvé terebélyesedett gazdasági növekedés lassulásával – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében, amelyben a magyar gazdaság első öt hónapját elemzi. A magyar gazdasági növekedés külső feltételei rosszabbodtak, miután a világ meghatározó térségeiben a múlt év második felétől csökkent a gazdasági növekedés üteme. A magyar gazdaság az idén a

2001. 07. 25. 15:21

[FN] Az ország energiafelhasználása az első félévben 535,0 petajoule volt , olajegyenértékben kifejezve 12,78 millió tonna, mindössze 0,5 petajoullal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – közölte az Energia Központ Kht. energiainformációs igazgatósága. A közel változatlan energiafelhasználás arra vezethető vissza, hogy a bázisidőszak fűtési és termelési célú energiaigénye azonos volt az idei évivel, miután a fűtési időszak átlaghőmérsékle

2001. 07. 25. 15:15

[FN, B] A világ legnagyobb másológépgyártója is közzétette második negyedéves eredménybeszámolóját . Eszerint a Xerox veszteségei elsősorban az eladások csökkenésével magyarázhatók, és a gazdaság lassító hatása miatt a cég nem is várja, hogy eredményei pozitívba forduljanak a negyedik negyedév előtt. A társaságnak a második negyedben összesen 281 millió dolláros veszteséget kellett elszámolnia, szemben az egy évvel korábbi 202 millió dolláros net

2001. 07. 25. 14:29

[FN, MTI] A holland KLM Royal Dutch Airlines légitársaság szerdán bejelentette, hogy a jövő márciussal záruló pénzügyi évben az üzemi eredmény nagy csökkenése várható az előző évben elért 277 millió eurós nyereséghez képest.
– Óvatosan szemléljük a várható kilátásokat, nem látjuk tisztán, hogy gazdaság lassulása hogyan érinti a légitársaságokat – szólt a KLM közleménye. A holland légitársaság a június zárult első üzleti negyedévében 19 millió e

2001. 07. 25. 14:26

[FN, MTI-Eco] A második negyedévben már a negyedik egymást követő negyedévben romlott a nyugat-európai vállalatok hitelképessége , elsősorban a távközlési cégek miatt. A második negyedévben több mint háromszor annyi adósságot értékeltek le, mint föl – közölt újabb részleteket szerdán az amerikai Moody’s hitelminősítő a hétfőn kiadott átfogó felméréséből. Az első félévben a vállalati adósságleértékelések közel egyharmada a távközlési cégeket érint

2001. 07. 25. 14:17

[FN, MTI] A cseh külkereskedelem júniusban az idei második deficitcsökkenéssel lepte meg a piacot : a hiány 5,76 milliárd koronára csökkent a májusi 9,09 milliárdról. Már májusban is csökkent a hiány áprilishoz képest. Ezzel csökkent a kamatemelési félelem: korábban tartani lehetett attól, hogy a központi bank kénytelen lesz kamatemeléssel hűteni a hazai keresletet az import iránt. Júniusban a cseh export csak 5,2 százalékkal volt nagyobb a taval

2001. 07. 25. 14:09

[FN, MTI-Eco] Ahogyan arról már kedden beszámoltunk a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. előreláthatólag 10,9 milliárd forintos nettó eredményről számol majd be féléves jelentésében, ami 24 százalékos növekedést jelent az előző évi bázisperiódushoz képest. Az elemzők várakozásai a nettó profit esetében 10 és 11,4 milliárd forintos határok közé estek. A cég értékesítési árbevétele a beszámolási időszakban 22 százalékkal 41,9 milliárd forintra eme

2001. 07. 25. 13:53
Olvasói sztorik