[FN, MTI] A francia üzleti bizalom júliusban tovább hanyatlott , és 1999 áprilisa óta a legalacsonyabb szintre, 99-re süllyedt a megrendelések és a termelés további csökkenése miatt. Az általános kilátások átfogó mutatója jelentősen csökkent, tükrözve a komoly bizonytalanságot a nemzetközi üzleti klímában – jelentette a francia statisztikai hivatal, az INSEE. Az index csökkenése gyakorlatilag egy éve tart. Az INSEE közlése szerint a 4500 cég adat

2001. 07. 27. 13:27

[FN, MTI] A második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt három havi összevetésben a brit hazai össztermék értéke az előző negyedévi fél százalékos ütem után – közölte pénteken előzetes adatokat ismertetve a brit statisztikai hivatal. Az éves GDP-növekmény 2,1 százalékra lassult az előző negyedévben mért 2,7 százalékról. A lassulást mutató adatsor nem érte váratlanul a piacot. A brit gyáriparos szövetség (CBI) éppen a héten szólította fel további 25

2001. 07. 27. 13:20

[Mti-Eco] Az éves vesztesége elérheti az 50,6 milliárd dollárt. A világ legnagyobb száloptikai gyártójának számító kanadai cég az idén összesen 16 ezer fős létszámleépítést kíván végrehajtani. A társaság pesszimista hangvételű közleménye szerint a JDS Uniphase nem lát esélyt az iparág lefelé irányuló trendjének megfordulására.

2001. 07. 27. 12:35

[Mti-Eco] A Széchenyi-terv keretein belül 5,7 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg az ipari parkokban és a logisztikai központokban. Az első félévben az ipari parkok és logisztikai központok fejlesztésére kiírt pályázatok keretében 19 projekt 968 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A támogatás 44 százalékát a Dunától keletre lévő térségben, 31 százalékát a fővárosi agglomerációban, 25 százalékát a Nyugat-Magyarországon

2001. 07. 27. 11:46

[Mti-Eco] Az első félévben 9,7 százalékkal csökkent Japán autóexportja. A csaknem 10 százalékos visszaesésért elsősorban az európai piac beszűkülése a felelős. Európába 22,2 százalékkal, Észak-Amerikába pedig 12,2 százalékkal kevesebb gépkocsit szállítottak.

2001. 07. 27. 11:00

[FN] A BUX 32 pontos emelkedéssel 6553 ponton kezdte a kereskedést. Az OTP részvényeinek jegyzése 160 forinttal emelkedett.

2001. 07. 27. 10:07

[Mti-Eco] Az árbevétel negyedével nőtt. A Hugo Boss divatáru konszern árbevétele az év első felében 25 százalékkal 521 millió euróra, adózás utáni eredménye pedig 22 százalékkal 53 millió euróra nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A cég az év egészére 1,09 milliárd euró forgalmat prognosztizál, ami 18 százalékos növekedésnek felel meg. Az üzleti eredmény várhatóan

2001. 07. 27. 10:02

[Mti-Eco] A működő vállalkozások száma 2001. első félévében több mint 45 ezerrel gyarapodott. A működő társas és egyéni vállalkozások száma egyaránt 22,5 ezerrel emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2001. 07. 27. 09:18

[Mti-Eco] Májusban 445milliárd forintot tett ki a kiskereskedelmi forgalom értéke. Mindez folyó áron számolva 13 százalékkal, változatlan áron számolva pedig 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján.

2001. 07. 27. 09:02

[FN] Javultak az eladások. A wolfsburgi székhelyű Volkswagen AG második negyedévi eredménye 13 százalékkal javult tavalyhoz képest. Az eladások Nyugat-Európában és Amerikában nőttek leginkább, ami ellensúlyozta a Németországban megmutatkozó keresletcsökkenést. Olvassa el a VW jelentését eredetiben!

2001. 07. 27. 08:56

[Mti-Eco] Veszélyes spekuláció. Két héten belül másodszor minősítette vissza – ezúttal már a spekulációs kategória minősítetten veszélyes „C” tartományába – az argentin szuverén devizaadósságot a Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő. A súlyos fizetési válsággal küszködő latin-amerikai ország hosszú futamú szuverén küladósságának osztályzata Caa1-re romlik az eddigi B3-ról. Ugyanerre a szintre rontotta a Moody’s az argentin kormány

2001. 07. 27. 08:45

[Népszava] A törlesztőrészlet nagysága riasztja el a családokat. Bár jelentős változásokat vezetett be a kormány a lakástámogatásban, úgy tűnik, továbbra is épp a leginkább rászorultak maradnak állami segítség nélkül. A törlesztőrészletek ugyanis továbbra is aránytalanul magasak a családok teherbírásához képest. Számítások szerint a kölcsönöket a társadalom legfeljebb 10-20 százaléka tudja igénybe venni.

2001. 07. 27. 08:40

[MH] A vezetők sokat, az alkalmazottak keveset keresnek. A brit vállalatvezetőket fizetik messze a legjobban az EU-ban, ugyanakkor a brit feldolgozóiparban az alkalmazottak átlagbére a legalacsonyabb a fejlett ipari térség egészében – áll a Management Today vállalatvezetői szakkiadvány legfrissebb nyilvánosságra hozott felmérésében. Összefoglalója szerint az átlagos brit nagyvállalati vezető évente 509 ezer fontot (210 millió forint) visz haza,

2001. 07. 27. 08:35

[VG] Keletnémet várossal verseng Nyergesújfalu. A DaimlerChrysler a Mitsubishivel közösen ötszáz fős motorgyárat építene 2003-ban. A kelet-németországi Kölleda mellett Nyergesújfalu neve merült fel a zöldmezős beruházás helyszíneként, bár meglehet, a magyar helyszínt csupán nyomásgyakorlásra használják fel. Részletek a Világgazdaságban >>

2001. 07. 27. 08:29

[NSZ] Kiegészíti az államit. Augusztus 1-jétől a felsőfokú oktatásban részt vevő nappali és levelező tagozatosoknak saját féléves diákhitelt kínál az OTP Bank. A hitel összege 50-150 ezer forint között mozoghat, és a visszafizetés után félévente megújítható – jelentette be a pénzintézet tájékoztatóján Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes. Elmondta, diákhitelét a bank a mintegy 180 ezer, juniorszámlával rendelkező diáknak ajánlja 14 százalékos ka

2001. 07. 27. 08:24

[VG] Változnak az internetezési szokások. A magyarországi internetezők a nyugat-európai átlagnál nagyobb mértékben reagálnak az on-line hirdetésekre. Harmincegy százalékuk vásárolt már on-line úton, közülük tíz százalék rendszeres vevő. A legkedveltebb árucikkek a könyvek, CD-k és DVD-k. A fiataloknál a szoftvervásárlás, míg a nőknél a szépségápolási termékek is népszerűek – derül ki abból a felmérésből, melyet a MASMI Hungary Piackutató Intézet

2001. 07. 27. 08:13

[VG] Magas keresetek, elit diplomák. A Nicholson International – amely kifejezetten közép- és felső vezetők humánerőforrás-tanácsadásával foglalkozik – tapasztalatai szerint a friss diplomások között a műszaki mérnöki, informatikai, illetve közgazdász végzettségűek a legkeresettebbek. Ezek a fiatalok esetenként bruttó félmillió forint induló keresettel számolhatnak, bár ez nagyban függ attól is, milyen vállalatnál találnak munkát.

2001. 07. 27. 08:05

[FN] Emelkedtek a vezető indexek. New Yorkban a Dow Jones 0,5, a Standard & Poor’s 500 1, a túlnyomóan technológiai részvények árfolyamváltozásait tükröző Nasdaq Composite pedig 2 százalékkal erősödött. A high-tech papírok jó szereplését azzal indokolták a piaci elemzők, hogy a befektetők már beárazták a rossz vállalati híreket.

2001. 07. 27. 07:53

[FN] A német turisztikai ágazat már augusztus 1-jétől áttér az eurós árakra : ettől az időponttól az utazási irodák euróban tüntetik fel áraikat – közölte a TUI utazásszervező csütörtökön Drezdában. Bár a német márkás árat is jelzik, ezt azonban csak mellékesen, kisebb számokkal. Ugyanakkor fizetni a jövő januári tényleges áttérésig még lehet márkában. A téli szezon katalógusárait máris euróra állították át. Az ügyfelek táblázat segítségével szám

2001. 07. 26. 17:13

[FN] Minden szinten kitűnő teljesítményt hozva 16,5 százalékkal túlteljesítve az elemzői várakozásokat 6,422 milliárd forintos második negyedéves eredményről számolt be a Richter . Az elemzői konszenzus a 5,5 milliárdos negyedéves adatot jósolt. Az első félévben 12,04 milliárd forint adózott eredményt ért el a cég, ami 37,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi adatnál – tette közzé a társaság csütörtökön nem auditált első félévi gyorsjelenté

2001. 07. 26. 16:36

[FN, MTI-Eco] A Hírközlési Főfelügyelet (HIF) és az Arthur Andersen tanácsadó cég szeptember végére készíti el a közcélú távbeszélő szolgáltatások költségmodelljét , ami alapját képezi a 2002-től liberalizált vezetékes távközlési piac árszabályozásának – mondta el Frischmann Gábor, a HIF elnöke. A költségprojekt a távközlési szolgáltatók közti kapcsolási díj elszámolását szabályozza majd. A végfelhasználói díjakat csak annyiban érinti, hogy a kö

2001. 07. 26. 16:11

[FN] Az AOL Time Warner egyezségre törekszik a számítógépgyártókkal, hogy az AOL termékeknek kitüntetett helyet biztosítsanak majd az új PC-knél – írja a Washington Post belső forrásokra hivatkozva. A lap értesülései szerint az AOL október 25-re, a Microsoft legújabb operációs rendszerének, a Windows XP-nek a debütálásáig nyélbe szeretné ütni az üzletet. A Washington Post szerint az AOL el szeretné érni a készülékgyártóknál, hogy szoftvereit az

2001. 07. 26. 15:40

[FN, R] A francia autógyártó PSA Peugeot Citroen megerősítette idei eladási- és profitcélkitűzéseit , miután az első félévben 36 százalékos nettó eredménynövekedésről számolt be. Európa második legnagyobb autógyárának nettó nyeresége az első félévben 1,03 milliárd euróra emelkedett, az üzemi eredmény 20 százalékkal 1,4 milliárd euróra nőtt, éppen csak elmaradva az elemzők által várt 1,41 milliárd eurós konszenzustól – írta a Reuters. A Peugeot kö

2001. 07. 26. 15:34

[FN] Greg McLemore is borzasztóan reménykedett benne, hogy egyszer az internetből gazdagodik meg. WebMagic nevű inkubátor cége számos, mindenki által elérhető, hétköznapi termék, üzlet vagy fogalom domain nevét szerezte meg: övék például az Avocado.net, a Confucius.net, vagy a Hamburget.net is. Az úr most elhatározta, hogy kiszáll a bizniszből, és 300 domain kedvezményes kiárusítását hirdette meg. Abortusz támogatók most „csupán” 10 ezer dollár

2001. 07. 26. 15:21
Olvasói sztorik