[FN] Szeptemberben majdnem egy évtizedes negatív rekordot ért el Nagy-Britannia feldolgozóipari kibocsátásának havi szintű hanyatlása – közölte a brit nemzeti statisztikai hivatal. Havi lebontásban a kitermelés 1,6 százalékkal esett vissza, a lassulás mértéke 1992 májusa óta a legnagyobb. Az elemzői várakozások korábbam sokkal kisebb, 0,7 százalékos visszaesést valószínűsítettek.

2001. 11. 05. 13:19

[FN, MTI-Eco] Az EU statisztikai hivatala előzetes adat előtti becslést közölt hétfőn az euróövezet előző havi inflációjáról, a végleges számításhoz szükséges adatok felének beérkezése után . Eszerint októberben 2,4 százalékos volt a tizenkét havi infláció az eurózóna tizenkét országában. Az euróövezetben 2,5 százalékos volt a szeptemberi, 2,7 az augusztusi, 2,8 a júliusi és 3 százalékos a júniusi tizenkét havi infláció. Idén a tizenkét havi infl

2001. 11. 05. 12:57

[FN, MTI-Eco] A motorbenzinek árát 4 forinttal, a gázolajét 5 forinttal csökkenti szerdán a Mol Rt. – tájékoztatott a társaság hétfőn. Az árváltozást követően a gázolaj listaára 199 forint lesz literenként, a 95-ös motorbenzin literjéért 205,5 forintot kell fizetni. Így az egy évvel korábbihoz képest a motorbenzin 40 forinttal, míg a gázolaj közel 29 forinttal lesz olcsóbb.

2001. 11. 05. 12:52

[FN, MTI-Eco] Az orosz fogyasztói árak inflációja októberben elérte az 1,1 százalékot , a szeptemberi 0,6 százalék után – adta hírül hétfőn az orosz állami statisztikai bizottság. A kormány hivatalosan 14-16 százalékos évi inflációt jelzett előre, de German Gref gazdasági és kereskedelmi miniszter már júniusban úgy nyilatkozott, hogy az éves infláció akár 16-18 százalékos is lehet. Augusztusban az árak átlagosan változatlanok maradtak júliushoz k

2001. 11. 05. 12:46

[FN] A NEC bejelentette, hogy eladja két egységét, a NEC Miyagit és a NEC Yamanashit , amelyek félvezetők gyártásával és fejlesztésével foglalkoznak. A két vállalat összesen 1200 embert foglalkoztat, akik az eladással az új tulajdonoshoz kerülnek át. A NEC már tárgyalásokat kezdett több elektronikai gyártóval, és azt reméli, hogy a megállapodások már 2002 márciusáig lezárulhatnak.

2001. 11. 05. 11:26

[FN, HWSW] A Sun Microsystems megkezdte létszámállományának leépítését , mely során 3900 fő munkavállalójától válik meg a cég. A Sun létszámának 9 százalékát kitevő humán erőforrás elbocsátása pontosan olyan mértékű, amennyit a cég előrejelzett.
•A HWSW híre

2001. 11. 05. 11:16

[FN, MTI-Eco] A választott bíróság elutasította az OTP Bank Rt. egyik részvényesének keresetét , amelyben az osztalékelsőbbségi részvények visszavásárlásáról hozott közgyűlési határozatok megsemmisítését kérte – közölte a pénzintézet a Magyar Tőkepiacban. A bank közölte azt is, hogy az ugyanezen tárgyban indult további három perről, azok várhatóan még ez évi lezárása után ad tájékoztatást. Az OTP Bank Rt. 2001. április 25-i közgyűlése döntött az

2001. 11. 05. 11:12

[FN, MTI-Eco] Októberben 2,4 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak az előző hóról Jugoszláviában – közölte a belgrádi statisztikai hivatal. Az év elejétől a tizedik hónap végéig összesen 34,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak; az októberi 12 havi infláció 60,1 százalék volt. A jugoszláv kormány korábban a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyeztetve 35 százalékban határozta meg az idei év végi inflációs célt, de ezt azóta – éppen az

2001. 11. 05. 11:09

[FN, MTI-Eco] Az európai beszerzési menedzserek októberben még borúsabban látták üzleti kilátásaikat , mint szeptemberben: a Reuters hírügynökségnek az euróövezetről felvett beszerzési menedzserindexe (PMI) 42,9 pontra esett a megelőző havi 45,9 pontról. Az övezet több jelentős tagországában az index értéke történelmi mélypontot ért el. A jelentések első helyen említik a német PMI mé

2001. 11. 05. 11:03

[FN, MTI-Eco] Az amerikai állampapírok valamennyi elsődleges forgalmazója úgy véli, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) kedden kamatot csökkent . A Reuters által megkérdezett 24 forgalmazó közül 15 arra számít, hogy a FOMC a jelenlegi 2,5 százalékról 2 százalékra, azaz 50 bázisponttal csökkenti a kamatot. Kilencen ennél kisebb mértékű, 25 bázispontos mérséklést várnak.

2001. 11. 05. 10:55

[FN, MTI-Eco] A lengyel PKN Orlen kőolajipari tröszt vezetése a cég 17,58 százalékos részének privatizálásánál az osztrák OMV-t részesíti előnyben a Mol-lal szemben – jelentette az osztrák APA hírügynökség a Bloomberg gazdasági hírügynökségre hivatkozva. A Bloomberg idézte Andrzej Modrzejewskit, a PKN elnökét, aki „tekintettel a nagyon bonyolult világgazdasági helyzetre” az OMV mellett foglalt állást, és ezt azzal indokolta, hogy az OMV és a PKN

2001. 11. 05. 10:50

[FN] Októberben a
várakozásnál és az előző havinál sokkal rosszabb, 39,8 volt – vagyis már mélyen a termelés bővülése és csökkenése közötti 50-es határ alá süllyedt – az amerikai feldolgozó szektor teljesítményét mérő, az Országos Beszerzési Szövetség (NAPM) álal összeállított beszerzőimendzser-index , amelynél gyengébbet 1991 februárja óta nem mértek. A Dow Jones/CNBC előzetes elem

2001. 11. 05. 10:45

[FN, MTI-Eco] Enyhén csökkent a legnagyobb orosz olajipari cég, a Lukoil első félévi eredeménye a tavalyihoz képest . A beszámoló szerint a vállalat nettó profitja 2,1 százalékkal 1,421 milliárdra esett az egy évvel korábbi 1,452 milliárd dollárról az amerikai GAAP könyvelési szabályokkal számolva. Az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés és amortizáció előtt számított pénzforgalmi mérleg (EBITDA) többlete 2,453 milliárd dollárra emelkede

2001. 11. 05. 10:42

[FN, MTI-Eco] A két évvel ezelőtti olajárrobbanás óta most először jelentett csökkenő profitot a brit-holland Royal Dutch/Shell olajipari csoport , de az eredmény így is megfelelt a várakozásnak. A csütörtöki eredménykimutatás szerint a vállalat nettó eredménye a tavalyi azonos időszakról jelentett 3,3 milliárd dollárról 17 százalékkal 2,69 milliárd dollárra csökkent az idei harmadik negyedévben. A Reuters előzetes elemzői konszenzusa 2,55-3,04 m

2001. 11. 05. 10:38

[FN, MTI-Eco] Az előző évi azonos időszakról jelentett 118 millió euróról 72 százalékkal 27 millió euróra zuhant a holland KLM légitársaság nettó eredménye a cég üzleti évének szeptemberrel zárult második negyedében. A cég erőteljes egész évi működési veszteség lehetőségére figyelmeztette a befektetőket. Az eredménykimutatás szerint az adózatlan profit 183 millió euróról 36 millió euróra, a működési eredmény 201 millió euróról 83 millió euróra c

2001. 11. 05. 10:34

[FN, MTI-Eco] Jövő év márciusban a fogyasztói árak 12 havi indexe mintegy 7,1 százalékkal lesz magasabb az egy évvel korábbinál – áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb kiadványában. Az előrejelzés szerint ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 3 százalékkal haladja majd meg az egy évvel korábbit. Néhány hónapos stagnálás után 2001 végén, illetve 2002 elején erősödhet az ipari termelés növekedése. Az intézet

2001. 11. 05. 10:31

[FN, MTI-Eco] A tavalyi évi személyi jövedelemadó egy százalékából a civil szférának felajánlott 4,3 milliárd forintból 3,4 milliárd forintot utalt ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 10666 alapítványnak október 20-áig. Az szja-bevallásra kötelezett 4,4 millió személy közül 1,4 millióan éltek azzal a lehetőséggel, hogy befizetett adójuk 1 százalékát az általuk kiválasztott sz

2001. 11. 05. 10:26

[FN] Az előzetes számítások szerint a szeptemberi folyó fizetési mérleg 73 millió euró többlettel zárt , ami 383 millió euróval kedvezőbb adat az egy évvel korábbi adatnál. Az egyenleg javulása mögött elsősorban az áruforgalom kiadási többletének csökkenése áll, de a többi folyó tétel egyenlege is kedvezőbben alakult. A szezonális hatások kiszűrésével számított egyenleg 78 millió eur

2001. 11. 05. 10:18

[FN, MTI-Eco] A Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatásáról biztosította Argentína napokban bejelentette adósság-átütemezési, illetve adósságcsere programját . A 132 milliárd dolláros adóssághegyet görgető latin-amerikai ország adósság-átalakítási programja keretében 4 milliárd dollárnyi kamat jövő évi fizetésétől szeretne mentesülni. Fernando de la Rua államfő a válságból való kilábalásra önkéntes adósságcsere programot javasolt a befektetőknek és

2001. 11. 05. 10:14

[FN, MTI-Eco] Kína és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Társulása (ASEAN) 10 éven belül szabadkereskedelmi övezetet alkothat – jelentette ki az ASEAN főtitkára vasárnap, a szervezet hétfőn kezdődő kétnapos, brunei csúcstalálkozójának előestéjén. Az ASEAN-országok vezetői egyidejűleg a Japánnal és Dél-Koreával folytatandó szabadkereskedelem lehetőségét is megvitatják.

2001. 11. 05. 10:01

[FN, MTI-Eco] Az utóbbi évtizedben felszámolt termelőszövetkezetek ügyeinek kivizsgálására, valamint a csőd miatt vagyonuktól elesettek kárpótlására alakult érdekképviseleti szervezet Mezőgazdaság Kárvallottjainak Egyesülete néven vasárnap. A szervezet alakuló ülésén Molnár János alelnök elmondta: az egyesület szakértők bevonásával ajánlást kíván kidolgozni a parlament számára, amelyben a manipulált csődeljárásokban érdekeltek felelősségre vonás

2001. 11. 05. 09:55

[FN, MTI-Eco] A németországi bankokban a Deutsche Bank vezető közgazdásza szerint a következő tíz évben a munkahelyek egyharmada veszélyeztetett , és a pénzintézetek jelenlegi fiókhálózatának akár 50 százaléka is feleslegessé válhat. A Welt am Sonntagnak nyilatkozva Norbert Walter elmondta: a költségnyomás a bankokat további, az eddiginél sokkal nagyobb létszámcsökkentésre kényszerít

2001. 11. 05. 09:51

[FN] Az Emirates légitársaság 15 milliárd dollár értékű megbízást adott repülőgépek szállítására – közölte a Financial Times. A gyorsan fejlődő légitásaság vasárnap jelentette be vásárlási szándékát, és azt is közölte, hogy rendelését az Airbus európai és a Boeing amerikai cég teljesíti majd. A hatalmas üzlet némiképp növelheti a terrortámadások óta jelentősen megcsappant bizalmat a légiközlekedéssel kapcsolatos fejlesztések iránt. A válság köve

2001. 11. 05. 09:42

[FN] Az amerikai konglomerátum, a General Electric fellebbezésében élesen bírálja az Európai Bizottság versenytanácsának júliusi döntését , amellyel a hatóság megtiltotta a cégóriás fúzióját a Honeywell-lel. A benyújtott dokumentum szerint a döntés hibás és spekulatív teóriákon alapul.

2001. 11. 05. 09:31
Olvasói sztorik