[FN] A British Telecommunications Plc., amely Nagy-Britannia második legnagyobb telefontársasága, egymást követően harmadszor számolt be veszteségéről . Üzleti évének második negyedében a társaság 1,48 milliárd angol fontot vesztett, ami részvényenként 17,3 penny. A társaság a gyengélkedést a veszteséges mobiltelekommunikációs üzlettel, illetve az AT&T telefontársasággal korábban lét
[FN] A Rába Rt. 2001 első kilenc hónapjában 573,5 millió forint nettó eredményt ért el – közölte a társaság a Magyar Tőkepiacban csütörtökön. Ez a tavalyi év azonos időszakában elért eredmény 17,61 százaléka. A Rába Rt. jelentése szerint az árbevétel konszolidáltan, de nem auditálva 40,8 milliárd forint volt, az előrejelzéseknek megfelelően 12,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
[FN] A Moody’s Investor’s Service várhatóan csökkenti a Merril Lynch befektetőcég hitelbesorolását . Az amerikai cégnél a szinte már tényként kezelt lépést azzal indokolták, hogy a Merril Lynch kevésbbé nyereséges, mint más versenytársai. „Ahhoz, hogy a cég jobb besorolást kaphasson, csökkentenie kell fix költségeit, és növelni megújuló bevételeit” – közölték a Moody’s szakemberei.
[FN] A svájci fogyasztói bizalmi index legnagyobb zuhanását produkálta az Öbölháború óta – jelentette a svájci kormány eggyel több okot adva ezzel jegybankjának a kamatcsökkentésre. Az indexet negyedévenkénti felmérés alapján készítik. Októberben a mutató mínusz 17 pontra mérséklődött a júliusi 12 pontról, ami 4 éves mélypontot jelent. Az elemzők korábban csak legfeljebb mínusz 1 po
[FN] a Synergon Informatikai Rt. csütörtökön a Magyar Tőkepiacban közzétette eredményeit . Eszerint a társaság 2001 első kilenc hónapjában 749,2 millió forint veszteséget termelt, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 179,3 millió forintos deficittel. A Synergon konszolidált, nem auditált árbevétele 13,622 milliárd forint volt, ami 42 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi 9,56 milliárd forintotos adatot.
[FN, MTI-Eco] A brüsszeli cégbíróság szerdán kimondta a csődbe jutott Sabena felszámolását, Guy Verhofstadt miniszterelnök pedig bejelentette, hogy a Sabena romjain – DAT nevű leányvállalata körül – magántőkével létrehozzák az új belga légitársaságot . A közel 80 éves Sabena adósságainak tisztázására, ingó és ingatlan vagyonának rendezésére a cégbíróság öt csődgondnokot és négy helyettest nevezett ki. Ezek feladata lesz többek között az is, hogy
[FN] A világpiacon elérhető fogyasztói márkatermékekből 43 lépte át az egymilliárd dolláros árbevételi küszöböt – állapítja meg az ACNielsen felmérése. A piackutató egyéves árbevételük alapján állította erősorrendbe a gyakorlatilag minden piacon elérhető fogyasztói márkatermékeket. Globálisnak azok a legalább 30 jelentős piacon folyamatosan elérhető márkák számítottak, amelyek árbevételük legalább 5 százalékát hazai piacukon érték el.
[FN] Veszélybe kerülhet a Hewlett-Packard (HP) és a Compaq Computer 20 milliárd dolláros óriásfúziója , miután Walter Hewlett, a HP egyik névadó alapítójának fia bejelentette, ellene fog szavazni – írja a Financial Times. Tervezett lépését többek között a várható kockázattal és a piaci előrejelzésekkel indokolta.
•Részlet
[FN] A folyó fizetési mérleg hiánya 2001 végén egymilliárd euró is lehet, szemben az eredetileg becsült több mint kétmilliárdos deficittel – nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter szerint továbbra is tartható a 4-4,5 százalékos növekedés az idén. Varga Mihály azt is közölte, hogy az üzemanyagok jövedéki adóját nem emelik januárban, a bizonytalan olajármozgások
[FN] Az év végéig több mint 3 milliárd forintnyi forgalomkieséssel számolhatnak a budapesti ötcsillagos szállodák a szeptemberi New York-i és washingtoni terrortámadás nyomán . A helyzetet eltérően kezelik a cégek. A Danubius Rt. igazgatósága ma tárgyalja a néhány száz fős létszámleépítés tervét. A Marriott vezetése viszont karcsúsítás helyett fizetés- és munkaidő-csökkentésről állap
[FN] A választásokhoz közeledve a szocialista kormányfőjelölt és a fideszes miniszterelnök egyaránt „jó színben” tűnhet fel külhonban – váli a Világgazdaság. Medgyessy Pétert az MSZP tervei szerint a német, az angol és a francia kormányfő is fogadná, a Fidesz pedig többek között arra hivatkozhat, hogy Orbán Viktor megkapja a francia becsületrend legmagasabb fokozatát.
[FN] A kormány és a Fidesz képviselői is azzal bírálták az ellenzéki pártokat, hogy nem működnek együtt a pénzmosás elleni harcban . Mint ismert, az MSZP és a SZDSZ frakciója nem járult hozzá a törvényjavaslat rapid, egynapos vitájához, így Tállai András pénzügyi államtitkár szerint bebizonyosodott, hogy nem lehet az ellenzékkel együttműködni a terrorizmus elleni küzdelemben. Az elle
[FN] Az egykor szebb napokat megélt magyarországi hadiipar gazdasági jelentősége mára minimálisra zsugorodott . Az elmúlt valamivel több mint tíz év alatt mintegy 21 milliárdról 9 milliárd forintra csökkent a szektor termelése. A 18-20 ezer foglalkoztatottból csak 1500-1600 maradt. A mintegy félszáz hadiipari jellegű céget a tőkehiány jellemzi. Egyelőre azzal, hogy beléptünk a NATO-b
[FN] Szerdán délután járt le az ABC Befektetési Rt.-nek a Graboplast Textil- és Műbőrgyártó Rt. valamennyi részvényére meghirdetett nyilvános vételi ajánlata . A Graboplast menedzsmentje és meghatározó tulajdonosa, a Wallis Rt. által létrehozott befektetőcég legalább 50 százalékos tulajdoni részesedést szeretett volna szerezni a textil- és műbőrgyártó vállalkozásban. Az ABC Rt. hogy
[FN] Könnyen semmivé válhat az Európai Unió egyik legnagyobb sikerének tartott tette az elmúlt 10 évben: a munkanélküliség jelentős visszaszorítása – olvasható a Magyar Hírlapban. A világgazdaság lassulása és a túlkínálattal küzdő légipiac már a nyáron is fenyegető jelek voltak, de az amerikai terrortámadások felgyorsították a negatív folyamatokat, és ez most sok százezer ember állá
[FN] Január 1-jétől havi 20-30 ezer forintos jövedelempótlékot kapnak a történelmi egyházak kistelepüléseken dolgozó papjai, lelkészei . Erre a katolikus, a református és az evangélikus egyház a népszámlálás felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatai alapján – tehát hívei számának arányában – kapná meg a költségvetésből elkülönített fedezetet.
•
[FN] Az eddigi 280 milliárd forinton túl újabb beruházásokat tervez az Audi AG Magyarországon . Erről nyilatkozott dr. Jochen Heizmann, a német konszern nemrég megválasztott igazgatótanácsi tagja, akit a győri Audi Hungária újonnan kinevezett igazgatójával, Jürgen Lunemannal együtt fogadott a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök.
•
[FN] Elkészítette több évre szóló konszolidációs programját az egészségügyi tárca – adja hírül a Népszabadság. Mikola István nem válságról, hanem reformértékű változásokról beszél az ágazatban. A miniszter közölte: a szakmai szervezetek, köztük az orvosi kamara is támogatja a kórház-privatizációs törvényjavaslatot. A köztestület viszont azt állítja, továbbra is elfogadhatatlan a ter
[MTI-Eco] Herczog László, a Gazdasági Minisztérium miniszteri megbízottja szerint az, hogy a magyar bérek felzárkózzanak az EU színvonalhoz, csak évtizedek múlva valósulhat meg teljesen. A nem túl optimista kijelentés Szegeden, a Munkáért Alapítvány kétnapos konferenciáján hangzott el, amelyen a foglalkoztatási érdekegyeztetésben érdekelt szervezetek képviselői vettek részt. Az egységes európai piacon érvényesülni fognak a klasszikus piaci tend
[FN] A várt 0,3 százalék helyett 0,1 százalékkal csökkentek szeptemberben az Egyesült Államokban a nagykereskedelmi készletek , vagyis az ütem megegyezett az augusztusival. A nagykereskedelmi eladások ugyanebben az időszakban 1,3 százalékkal estek vissza.
Az Audi további fejlesztéseket tervez Magyarországon, amely a motorgyár kapacitásának és termelési struktúrájának bővítését érinti – közölte Jochem Heizmann, az Audi AG igazgatótanácsának újonnan megválasztott tagja Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően szerdán Budapesten. Jochem Heizmann elmondta: a társaság magyarországi befektetései az idei év végéig meghaladják az 1,3 milliárd eurót. Borókai Gábor kormánys
[FN, MTI-Eco] Az OTP Bank vezetése örömmel fogadta a szlovák kormány kedvező döntéséről szóló sajtóértesülést, de a hivatalos tájékoztatást még várják – mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. A vezérigazgató-helyettes nem erősítette meg, de nem is cáfolta a korábbi elemzői becsléseket, amelyek a 700 millió koronás vételár
mellett a tőkeemelés mértékét 1 milliárd koronában jelölték meg.
[MTI-Eco] A Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) várhatóan ez év november 19-től új árfolyam-kockázat kezelésére alkalmas termékeket kínál a külkereskedelemmel foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak, valamint az ilyen méretű turisztikai cégeknek – mondta Huber Eszter, a Mehib vezérigazgató-helyettese szerdán, Budapesten. A kormány a Széchenyi-tervben új lehetőségeket biztosít a Mehibnek, amelyek lehetővé teszik az árfolyam-biztosítási szol
[MTI-Eco] Az Ipari Parkok Egyesület (IPE) a finanszírozási rendszer átalakítását javasolja a tízéves ipari park fejlesztési programra elkülönített források szétosztásánál – derül ki az egyesület Matolcsy György gazdasági miniszternek írt leveléből, amelyet az IPE a legújabb hírlevelében tett közzé. Elképzelésük szerint az elmaradt térségekben működő ipari parkokat fokozottabban kellene támogatni, áthidalva a saját erővel nem rendelkező cégek fin