[FN, MTI-Eco] Kína, amelyet nemrégiben vettek fel a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), a vártnál korábban megnyitja gyógyszerpiacát . Külföldi gyógyszeripari kereskedők már decembertől alapíthatnak vegyesvállalatot kínai partnerrel – jelentette a Shanghai Daily című angol nyelvű napilap pénteken internetes oldalán az állami gazdasági és kereskedelmi bizottságból származó információra hivatkozva. Kína a hónap elején, a WTO-ba történt felvételeko
[FN, MTI-Eco] Ausztriában az elektromos áram ügyében illetékes hatóság decemberre újabb egy hónappal meghosszabbította a tilalmat áram behozatalára tizenöt országból . Ezek többnyire közép-kelet-európai országok, illetve más, EU-hoz nem tartozó országok. Az úgynevezett áramszabályozó-hatóság a pénteki osztrák lapokban idézett döntéssel az ausztriai áramtörvény (EWOG) egyik végrehajtási utasításának tesz eleget, amelynek értelmében az import tilta
[FN] A holland ABN Amro bank pénteken csatlakozott az angol Abbey National-hez és 98 millió dollárral segíti ki a főképp amerikai tulajdonban lévő, gondokkal küzködő energia vállalatot, az Enront . Az Abbey 164 milliót szánt erre a célra, melyet még 135 millióval kiegészíthet végszükség esetén. Becslések szerint az Enron a Világbanknak már legalább 1,2 milliárd dollárral tartozik, a Daiwa Assen-nek 140 millióval, az Ausztrál Nemzeti Banknak 104 m
[FN, MTI-Eco] A Handspring vezérigazgatója, Donna Dubinsky csütörtökön megerősítette a vállalat azon kilátásait, melyek szerint a 2002 júniusában végződő negyedik negyedévben a cég végre nyereséges lehet . A Handspring részvényárfolyama a hírek nyomán 1,16 dollárt növekedett és 6,16 dolláron zárt, ami az elmúlt négy hónap legmagasabb értéke. A cég papírjainak értéke közel megháromszorozódott azóta, hogy a vállalat bemutatta Treo nevű mobiltelefon
[FN, MTI-Eco] A Sopron-Szombathely vasútvonalat a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Rt. üzemelteti december 1-jétől a MÁV Rt. helyett . Erről írt alá megállapodást pénteken Kukely Márton, a MÁV Rt. vezérigazgatója és Berényi János, a GYSEV Rt. elnök-vezérigazgatója Budapesten. A Sopron-Szombathely vasútvonal üzemeltetésének átadása 62 kilométer hosszú, egyvágányú közforgalmat érint. A megállapodás 626,9 millió forint értékű kincstári tulajdonba
[FN, MTI-Eco] Törökországban az idei év harmadik negyedében 8,5 százalékkal esett vissza a nemzeti össztermék (GNP) és 7,1 százalékkal a hazai össztermék (GDP) a tavalyi harmadik negyedévihez képest – közölte pénteken a török statisztikai hivatal. Az első kilenc hónapban a GNP 8,3 százalékkal, a GDP 6,4 százalékkal csökkent éves szinten. Az adatok az elemzők többségének várakozásával összhangban vannak, sőt, jobbak is a legrosszabb, 10 százaléko
[FN, MTI-Eco] Olaszországban több mint két év óta először csökkentek a termelői árak októberben . A drágulás 0,4 százalékos volt szeptemberhez képest, és 0,6 százalékos volt tavaly októberhez viszonyítva – jelentette az olasz statisztikai hivatal pénteken. Tizenkét havi összehasonlításban utoljára 1999. júliusában mértek termelői árcsökkenést Olaszországban. Franciaországban a statisztikai hivatal pénteki jelentése szerint októberben 0,6 százalék
[FN] A Vivendi Universal SA, Európa legnagyobb médiavállalata, 15 százalékos részesedést ad el a Cinven Ltd.-nek a professzionális francia sajtóból , ami nagyjából fedezi a gazdasági pangás okozta kiesést a hirdetési piacon – nyilatkozta az elnök, Jean-Marie Messier. A cég, mely még így is 25 százalékos részesedéssel képviselteti magát az országban, már augusztusban tervezte a részle
[FN] Váratlan növekedést produlkált Hongkong gazdasága a harmadik negyedévben , ellentétben a gazdasági előrejelzésekkel, melyek Tajvannak és Szingapúrnak is gazdasági zuhanást jósoltak. A hazai össztermék 0,4 százalékkal nőtt a második negyedévtől, jelentette a hongkongi kormány. Az ezt megelőző második negyedévben az előrejelzéseknek megfelelően 1,4 százalékos csökkenés volt a fejlődésben. Annak ellenére, hogy a kormány az előző évi 10,5 százal
[FN] Sohasem látott méreteket öltött a japán munkanélkilüliség , egyes előrejelzések szerint tovább nő az elbocsátottak száma. Júliusban 5,4 százalékos volt, szeptemberben 5,3 százalékra nőtt és októberben már 5,4 százalékot ért el a ráta. Az országban az ötvenes évben kezdődő dinamikus fejlődés óta nem volt ekkora munkanélküliség. „A munkanélküliek helyzete kezd komollyá válni” – nyilatkozta a kormány statsisztikai elemző hivatalának főnöke, Mas
[FN] Elhunyt George Harrison, az egykori Beatles legfiatalabb tagja . Helyi idő szerint 13 óra 30 perckor bekövetkezett halálakor jelen volt Los Angeles-i otthonában felesége Olivia és 24 éves fia, Dhani is. Sir Paul McCartney mélységesen le volt sújtva a hír hallatán, és csak annyit mondott: „Már régóta tudtuk, hogy beteg. Nagyszerű fickó volt, és kiváló humorérzékkel rendelkezett.”
[FN] A péntekre várható amerikai GDP-adat előtt a Bloomberg elemzői felmérést készített , és megállapította, hogy a szakértők 1 százalékos GDP-csökkenést valószínűsítenek a harmadik negyedévre. Amennyiben a jóslat beigazolódik, 10 éve nem tapasztalt ütemű visszaesést regisztrálhatnak az USA-ban.
•
[FN, MTI-Eco] Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök pénteken biztosra vette, hogy az orosz GDP az idén 5,5 százalékkal nő , az eredeti kormányzati várakozásban szerepeltetett 4 százalék helyett. – Bárcsak mindig így tévednénk az előrejelzéseinkben – mondta a kormányfő a parlamentben a költségvetés vitája előtt. Az orosz GDP tavaly 8,3 százalékkal bővült. Kaszjanov kijelentette: abban is biztos, hogy Oroszországban sikerül fenntartani a makrogazda
[FN, MTI-Eco] A német nagykereskedelemi forgalom értéke októberben, változatlan áron, 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól , és 0,5 százalékkal kisebb volt a szeptemberinél – jelentette pénteken a szövetségi statisztikai hivatal. Folyó áron, vagyis az infláció kiszűrése nélkül 5,4 százalékos volt a visszaesés tavaly októberhez képest, és 1,3 százalékos szeptemberhez viszonyítva.
[FN, MTI-Eco] A DaimlerChrysler saját adatai szerint 43 ezer, 2002-es szériájú Chrysler PT Cruisert és Grand Cherokee-t hívott vissza az Egyesült Államokban. Amint azt a konszern csütörtökön, Detroitban közölte, a felfedezett szoftverhiba következtében a műszerfal-világítás meghibásodhat, ennek nyomán fellépő balesetről azonban eddig nincs hír. A cég saját tesztjei azt bizonyítják, h
[FN] Pénteken 2,45 ponttal lejjebb, 7208,94 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . A Nasdaq Composite indexe 1933,26 ponton zárt csütörtökön, ami 2,40 százalékos (45,29 pontos) emelkedés szerdához képest. A DJIA mutatója 1,21 százalékkal (117,56 ponttal) 9829,42 pontra nőtt. A Nikkei index 41,48 pontos, azaz 0,39 százalékos emelkedéssel 10697,44 pont
[FN, MTI-Eco] Az ipari termelői árak az első tíz hónapban 5,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet , októberben az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkentek, egy év alatt pedig 1,9 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Októberben a belföldi értékesítések árszintje 0,2 százalékkal, az exporté 0,3 százalékkal maradt el az előző havi értéktől.
[FN, MTI-Eco] Cseh jegybanki szakértők meglepetésére csütörtökön 50 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be , ami pénteken lép életbe. A Raiffeisen Bank egyik prágai elemzője rámutatott: Csehország kicsi, nyitott gazdaságú ország, amelyre hatással van a világgazdaság lassulása. Piaci elemzők 25 bázispontos kamatvisszafogást vártak, a jegybank azonban tovább ment és a kéthetes repokamatot 5,25 százalékról 4,75 százalékra, a diszkontrátát 4,25 sz
[FN, MTI-Eco] Az orosz energiaipari óriás, a Gazprom idei első félévi nettó nyeresége mintegy 60 százalékkal zsugorodott a múlt év első feléhez képest : 24,93 milliárd rubel után 9,97 rubel lett, a nemzetközi könyvviteli előírások szerint számítva. Pedig a Reuters által csütörtökön közölt kimutatás szerint a vállalat eladásai 306,56 milliárd rubelről 323,41 milliárdra nőttek az idei
[FN] A többletkapacitások csökkentésére több európai vállalatnál rövidebb munkaidőt vezettek be, máshol ideiglenes leállásokról döntöttek – végső esetben persze az elbocsátás sem kerülhető el. A gyakorlat Magyarországon sem ismeretlen – a MÁV Rt. már két éve él a lehetőséggel.
•
[FN] „Most már a hatékony tagsághoz szükséges feltételek megteremtésén kell dolgozni, nem csupán a csatlakozásra való felkészülésen” – szögezte le az Országgyűlés európai integrációs vitanapján a külügyminiszter. Martonyi János szerint a jogharmonizációs program és a közösségi joganyag átvételének nemzeti programja jól halad, „ha pedig lennének elmaradások a rendeleti jogalkotás ter
[FN] A mikrohitelekhez hasonló kondíciókkal szeretnék hitelhez juttatni a hitelkártya birtokosait a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara . Az arra érdemesült vállalkozók az általuk létrehozott pénzalapra és a Hitelgarancia Rt. szolgáltatásaira alapozva használhatnák hitelkártyájukat.
•
[FN] A korábbi évektől eltérően az idén a kínálat bővülése jellemezte a charterpiacot . S noha a Maléven kívül más társaságok is jelen voltak a légipiacon, a szárnyaikat próbálgatók egyelőre nem nagy szeletet hasítottak ki a tortából. Ezt bizonyítja, hogy a Malév charterrészlegénél az év végéig az árbevétel a hatmilliárd forintot is meghaladja, s mint azt Laczkó-Bérdy Ildikótól a cha
[FN] Egy korábbi hibás döntés miatt Szlovákia, és nem hazánk kapja a tranzitdíjak miatt csaknem ingyen az orosz földgázt . A hetvenes években határoztak úgy a honi döntéshozók, hogy nem engedélyezik a Nyugat-Európába vivő orosz vezetékek kiépítését az országban. A téma azonban ma is aktuális, mert korábban az orosz gázóriás többször is hangsúlyozta, hogy a Dunántúlon alakítaná ki Ola