[FN, MTI-Eco] A világgazdasági recesszió idején a GDP 5 százalékát teljesítő magyar építőiparra komoly feladat hárul a gazdasági növekedés fenntartásában – közölte Stumpf István kancelláriaminiszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) évzáró rendkívüli közgyűlésén pénteken Budapesten. Hozzátette: az idén a több mint ezermilliárd forint termelési értéket létrehozó ágazat az ipar átlagát meghaladó 10 százalékos növekedést ér el
[FN, MTI-Eco] December 10-től az IE-New York Broker Rt. eddigi ügyfeleinek kiszolgálását az Inter-Európa Bank Rt. veszi át , a brókertársaság ugyanis az anyabank ügynökeként működik tovább. A tájékoztatás szerint az ügyfeleket továbbra is változatlan helyszíneken szolgálják ki, és a brókercéggel kötött jelenleg érvényes szerződések változatlanul érvényben maradnak. A negatív részvénypiaci folyamatok kedvezőtlenül érintették a társaságot. Az IE-Ne
[FN] A Credit Suisse csoport a korábbi várakozásokat felfelé módosítva 650 millió dolláros megtakarítással számol a jövő évre vonatkozólag, miután 2400 munkatársát bocsátja el. Ez dolgozói összlétszámának 9 százalékát teszi ki. Ezzel együtt a cég bejelentette, hogy hosszú távú profitvárakozásaiból némileg visszavett.
•
[FN] A svájci nemzeti bank fél százalékkal csökkentette irányadó kamatát , attól félve, hogy az ország gazdasága öt év múltán ismét recesszióba süllyed. Ez volt idén a negyedik kamatvágás a nyugat-európai országban. Az aktuális kamatráta így 1,75 százalékra csökkent, mi két éven belül a legalacsonyabb érték.
•
[FN] Japán egy évtized alatt harmadszor süllyed recesszióba, mivel a növekvő munkanélküliség rossz hatással van a fogyasztásra, a világgazdasági lassulás pedig gyengíti az exportot . Szakértők szerint a világ második legnagyobb gazdasága jövőre is gyengülni fog. A harmadik negyedévben a japán GDP 0,5 százalékkal esett vissza, köszönhetően aaz 1,7 százalékos visszaesésnek a fogyasztásban.
•
[FN, MTI-Eco] Október végén 742400 munkanélkülit tartottak nyilván Romániában, 226900-zal kevesebbet, mint tavaly október végén – közölték a román statisztikai hivatalban pénteken. Ezzel októberben 7,7 százalékra csökkent a munkanélküliség az országban a szeptemberi 7,8 százalékról. Tavaly októberben 10,1 százalékos volt a munkanélküliség Romániában.
[FN, MTI-Eco] A megkérdezettek fele szerint az USA elleni terrortámadások hatása érinti Magyarországot , elsősorban a gazdaságot, a turizmust – tájékoztatott felmérésének megállapításáról a GfK Piackutató Intézet. A kutatást reprezentatív országos mintán végezték. A GfK Piackutató Intézet felmérésének eredményeként a 14 évesnél idősebb felnőtt lakosság fele gondolja úgy, hogy „általában véve lesz valamilyen hatása az amerikai eseményeknek ránk né
[FN, MTI-Eco] A kiskereskedelmi üzlethálózat – termelői borkimérés nélkül – a harmadik negyedévben több mint 900, kilenc hónap alatt megközelítően 2500 üzlettel bővült – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteki gyorstájékoztatójából. A harmadik negyedévben 6400 új üzlet nyitottak és 5500 üzletet zártak be. A KSH közlése szerint 2001. szeptember 30-án 109 ezer gazdasági szervezet 159300 kiskereskedelmi üzletet üzemeltetett Magyarországon
[FN] A NetSurvey Internetkutató Intézet és alapítói, a Szonda-Ipsos és a Gfk Hungária újabb negyedéves jelentése szerint a magyar 14 év feletti lakosságnak már 18,4 százaléka rendelkezik internet kapcsolattal , szemben a nyár végi 17,6 százalékkal. A hozzáférők 77,3 százaléka használja is az internetet. Az elmúlt idő alatt nemcsak az internetezők számossága nőtt, hanem egyidejűleg az internet használat intenzitása is emelkedett, az 5 órát vagy a
[FN] A Rába Járműipari Holding Rt. – stratégiai célkitűzéseinek megfelelően – december 1-jei határidővel értékesítette a Rába Kispesti Öntöde és Gépgyár Kft.-t . A társaság új tulajdonosa a FÉKÖG Vagyonkezelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lett. A kispesti vállalat értékesítésének kereteit a Rába igazgatósága szeptemberben határozta meg. A külföldi és hazai szakmai befektetőktől egyaránt beérkező ajánlatok közül a jelenlegi menedzsmentből alak
[FN] Pénteken a BUX 15,28 ponttal alacsonyabban, 7196,83 ponton nyitott . Nem várnak jelentős ármozgásokat pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők. A Nasdaq Composite indexe 2054,27 ponton zárt csütörtökön, ami 0,36 százalékos (7,43 pontos) erősödés szerdához képest. A 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója 0,15 százalékkal (15,15 ponttal) 10099,14 pontra mérséklődöt
[FN, MTI-Eco] Az Antenna Hungária Rt. Antenna-Torony Építő és Szolgáltató Rt. néven zártkörű részvénytársaságot alapított 189 millió forintos alaptőkével – közölte a műsorszóró társaság a Magyar Tőkepiacban pénteken. Az új társaságban az Antenna Hungária Rt. 90 százalékban tulajdonos. Az alapítók szándéka, hogy az Antenna-Torony Rt. tevékeny szerepet vállaljon a torony- és infrastruktúra-menedzsment területén. Az Antenna Hungária Rt. közölte azt
[FN] A Riegler Építőipari és Szolgáltató Kft. felszámolásának kezdete óta kiadtak-e – ha igen, mikor és milyen adatok alapján – nemleges köztartozási igazolást Rigler Zoltánnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének? – tette fel írásban a kérdést Világosi Gábor (SZDSZ) Vida Ildikónak, az APEH elnökének. A felszámolás alatt álló csornai cég azt követően került az érdeklődés középpont
[FN, MTI-Eco] Németországban novemberben átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak októberhez képest , és 1,7 százalékkal voltak magasabbak a tavaly novemberinél – erősítették meg a szövetség statisztikai hivatalban pénteken a korábbi előzetes becslést. Ezzel Németország elmaradt az Európai Központi Bank 2 százalékos riadószámától.
[FN, MTI-Eco] A kőolaj világpiaci árának csökkenése ellenére Oroszország nem szorul rá arra, hogy kölcsönt vegyen fel a Nemzetközi Valutaalaptól, vagy másoktól költségvetésének a támogatására – mondta az IMF külkapcsolatokért felelő igazgatója, Tom Dawson, akit a Reuters idézett. Az orosz pénzügyminiszter hétőn azt mondta, hogy Oroszországnak jövőre nincs szüksége hitelre a Nemzetközi Valutaalaptól. Az orosz büdzsé bevételének mintegy ötöde szár
[FN] A nagy érdeklődésre tekintettel az idei bérlakás-építési keretet 5 milliárd forinttal megtoldották . A program tavalyi indulása óta összesen 24,2 milliárd forint állami támogatást ítéltek meg. A napokban átadják az első olyan bérlakásokat, melyeket kifejezetten rendőrök részére építenek az önkormányzatok. Tavaly a programra 19,5 milliárd forint állt rendelkezésre, az idén eredet
[FN] A 3 milliós törzstőkével bejegyzett Napocska Kft. már a második kétszázmilliós tévés vállalkozásban szerzett tulajdont . A szlogenje szerint „békét sugárzó” Pax Tv szintén célba vette a Viasat és Satelit számára eddig elérhetetlennek bizonyult, az Antenna Hungária által szolgáltatott AM-mikró hálózatot.
•
[FN] Tizenegy év múlva elérheti az uniós GDP-átlag 75 százalékát az egy főre jutó magyar bruttó hazai termék – derül ki az Európai Bizottságnak a tagjelöltek középtávú gazdasági programját értékelő összefoglalójából. A jelenlegi szabályok alapján e szint eléréséig jogosultak a tagországok felzárkóztató támogatásra. A felzárkózás még gyorsabb lehet, ha időközben az EU 27 tagúvá bővül
[FN] Teljesen elkészült a Gripen vadászgépek bérletéről rendelkező, két megállapodásból álló szerződés szövege – értesült a Magyar Hírlap. Így már csak a parlamenti jóváhagyás szükséges ahhoz, hogy aláírható legyen a kontraktus. A tíz évre szóló szerződés két részből áll: magából a bérleti megállapodásból és a 108 milliárd összegű bérleti díj és rendszerbe állítási költség 110 száza
[FN] Ha a parlament megválasztja, akkor az adatvédelmi biztosi poszt várományosa megvizsgálná a hazugságvizsgáló készülékek munkahelyi alkalmazását, még ha beadvány nem is érkezne ez ügyben . A Magyar Posta tegnapi közleményében leszögezte: jogi szakértőik nem emeltek kifogást a poligráf alkalmazása ellen. A Magyar Posta Rt. vállalati filozófiájában kiemelkedő helyet foglal el a munk
[FN] Óvatos becslések szerint a bankrendszer közel 45 százalékkal magasabb eredményt ér el idén, mint tavaly . A bankok év végi adó előtti nyereségét ugyanis 135-140 milliárd forintra várja Szepesi György, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének(PSZÁF) főosztályvezetője a 2000. évi 96,8 milliárd forint után. A biztosítók viszont várhatóan a tavalyinál kisebb eredményt érnek majd
[FN] Saját kitüntetést alapított Mádl Ferenc. Az államfő erről szóló határozata november 21-én látott napvilágot . A Köztársaság Elnökének Érdemérme nem előzmény nélküli: Göncz Árpád korábbi államfő a Köztársasági Elnök Aranyérme elnevezéssel többször is adományozott elismerést. A saját érdemérem „előnye” az államfő számára az, hogy a kitüntetés időpontjára, birtokosai számára nincs
[FN] A kereskedők statisztikája szerint az éves forgalomnak mintegy harminc százalékát adja a karácsony előtti roham . Vasárnap bronzvasárnap, de ez ma már nem jelent semmit, hiszen a plazáknak az egész év karácsony: az utóbbi években már hozzászoktunk, hogy hét végi időtöltés a bevásárlás. A fázásmentes bevásárlóközpontokkal szemben a szabadtéri bódék kevesebb vevőt csábítanak. Ilye
[FN] Mikola István március 1-jei hatállyal felmentette az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatóját, Veér Andrást . Az egészségügyi miniszter azzal indokolta döntését, hogy a jövőben közgazdasági végzettségű vezetőket fognak kinevezni az országos intézetek élére. Mikola a korábban az elveszett magyar hadifogoly hazahozatalában is segédkező Veért arra tekintettel men