[FN] December 11-én, épp három hónappal a gazdasági hatásait tekintve is nehezen túlbecsülhető terrortámadás után, ismét, az idén tizenegyedszer kamatot csökkentett a Fed . Ez után az alapkamat 1,75 százalék. Tartósan több mint negyven éve nem volt ilyen alacsony szinten az alapkamat.

2001. 12. 12. 08:26

[FN] Ismét Rejtő E. Tibor áll a K & H Bank Rt. vezérigazgatói posztján . Mint emlékezetes, a bankszakember szeptemberben vonult személyes problémákkal indokolt hosszú szabadságra. A példa nélküli eset (az ország második legnagyobb bankjának vezetője úgy távozik előre meghatározatlan időre, hogy közben zajlik az általa vezetett pénzintézet és egy másik nagybank, az ABN Amro Magyar Ban

2001. 12. 12. 08:21

[FN] A saját pénzüket elvesztő EU-tagoknak némi önállóságot is hagytak a közös valuta kitalálói : az euróérmék egyik oldala mind a tizenkét tagállamban ugyanúgy fest majd, a másik oldalt viszont valamennyi ország azzal díszítette, amivel akarta. A bankjegyeknél nincs mese, azok mindenütt egyformák lesznek. Nem árt megjegyezni: egy euró száz centből áll, és az új aprópénzből összesen

2001. 12. 12. 08:17

[FN] Kilépett az MDNP-ből Bod Péter Ákos, mert nem értett egyet a Centrum párt megalakításával – értesült a Népszabadság. Bod Péter Ákos az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere volt, majd 1991-1994 között a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztét töltötte be. Ezt követően Londonban az EBRD ügyvezető igazgatói posztjára került. 1996-ban lépett be az MDF-ből kivált MDNP-be.

2001. 12. 12. 08:10

[FN] A jövő évi országgyűlési választások lebonyolításának informatikai hátteréről tájékozódtak az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjai keddi ülésükön, ahol elhangzott, hogy a Belügyminisztérium 2,4 milliárd forintot fordít fejlesztésekre. Urbán György, a BM központi hivatalának vezetője arról tájékoztatta az OVB-t és a pártok jelen lévő képviselőit, hogy a választási informat

2001. 12. 12. 08:03

[FN] Az Országgyűlés nagy többséggel adatvédelmi biztossá választotta Péterfalvi Attilát . Immár ötödik alkalommal nem sikerült parlamenti alelnökké választani Bánk Attila kisgazda képviselőt, a koalíció ugyanis ismét nem tudta biztosítani az érvényes voksoláshoz szükséges többséget. Elbukott a választási eljárási törvény módosítása, így nem emelték egyről kétmillióra a képviselőjelö

2001. 12. 12. 07:58

[FN] Akár a jelenleg működő hulladéklerakók kilencven százalékának bezárására is sor kerülhet egy most kezdődő környezetvédelmi felülvizsgálat nyomán. A szaktárca új lerakók építésével kívánja pótolni a régieket, ez a stratégia azonban egyes vélemények szerint néhány éven belül a többszörösére növelheti a hulladékkezelés költségeit.

2001. 12. 12. 07:55

[FN] A pénzügyi és az egészségügyi tárca egyeztetésén Mikola István miniszter nemcsak a traumatológiák pénzéért, hanem más ígéreteinek betartásáért is kénytelen megküzdeni – értesült a Népszabadság. A pénzügyi tárca ugyanis nem akar hozzájárulni a kórházi alapdíjak januári megemeléséhez. A két említett intézkedés pénzügyi hatása ugyanis mintegy 20-25 milliárddal növelné az egészségb

2001. 12. 12. 07:50

[FN] A VIVAnet Magyarország Internet Szolgáltató 2001. december 16-án indítja netDomino+ elnevezésű telefonos internetszolgáltatását , melynek használatáért nem számláz telefonhasználati díjat a telefonszolgáltató. A szolgáltatásnak nincs havi előfizetési díja, kizárólag az interneten töltött idő alapján kell a használati díjat megtéríteni. Az internethasználatért felszámított díj kedvezőbb mind a helyi hívásnál, mind pedig a normál 51-es körzets

2001. 12. 12. 07:45

[FN] A nemzetközi tendenciákhoz igazodva esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX . A mutató 58,13 pontos csökkenést követően 7223,15 ponton fejezte be a kereskedést. A vezető részvények közül a legnagyobb vesztes a Richter és az OTP, áraik 600, illetve 270 forintot estek vissza. Kissé emelkedett azonban a Matáv árfolyama. Kedden késő délután 10,23 százalékon állt a forint

2001. 12. 11. 16:27

[FN] A rendőrség úgy döntött, elrendeli a nyomozást Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt ellen a Gresham-palota lobbiügyével kapcsolatban. Mint befolyásával való üzérkedésének vádjára Medgyessy először nem is kívánt érdemben reagálni, majd azt a kormánypártok szánalmas kampányfogásának minősítette.

2001. 12. 11. 16:10

[FN, MTI-Eco] A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági növekedésnek a vártnál nagyobb visszaesése miatt 2,5 százalékra csökkentette az idei és a jövő évi globális gazdasági növekedés mértékére vonatkozó előrejelzéseit – mondta az IMF egy illetékese kedden. A szeptember 11-i terrortámadások előtt az IMF a jövő évre még 3,5 százalékos gazdasági növekedést becsült. A hivatalos új előrejelzést a jövő héten teszi közzé a szervezet – írta a japá

2001. 12. 11. 15:59

[FN, MTI-Eco] A német központi bank, a Deutsche Bundesbank széleskörű létszámleépítésre készül , megspórolandó az éves kiadások 10 százalékát – jelentette kedden a Bild című lap. Ernst Welteke, a Bundesbank elnöke a szövetségi gyűlés pénzügyi szakértői előtt elmondta, hogy a jelenlegi 16 ezer állásból 1500-at meg kellene szüntetni. A cél, hogy középtávon a bank költségeinek 10 százalékát, vagyis évi 2,6 millió márkát (1,3 millió euró) megtakaríts

2001. 12. 11. 15:26

[FN] A Telecom Italia úgy döntött, eladja Spanyolország legnagyobb telekommunikációs cégében, az Aunában tartott részesedését . Jelenleg az ügylet részleteinek véglegesítése folyik. A TI a 27 százalékos részét 2 millió eurós áron értékesíti az Auna többi tulajdonosának.

2001. 12. 11. 15:08

[FN, MTI-Eco] Az orosz miniszterelnök, Mihail Kaszjanov kedden olyan erősnek és rugalmasnak jellemezte az ország gazdaságát, hogy bátran meghosszabbíthatja olajexport-csökkentését az OPEC támogatására, és közben a jövőre tervezett 2 milliárd dolláros eurókötvény-kibocsátásról is lemondhat. A nem OPEC tagállam Oroszország a világ második legnagyobb olajexportálója, eddig napi 150 ezer hordónyi termeléscsökkentést jelentett be a jövő év első negye

2001. 12. 11. 14:49

[FN, MTI-Eco] A müncheni Allianz és a hágai Aegon biztosító kötelező ajánlatot tett a Slovenská Poistovna többségi tulajdonának megvásárlására – közölték kedden a szlovák privatizációs minisztériumban. A Slovenská Poistovna, Szlovákia legnagyobb biztosítótársasága 66,7 százalékát értékesítik most; a győztest várhatóan az év vége előtt kihirdetik. Az állami részből adják el a 66,7 százalékos pakettet. A Slovenská Poistovna 57,14 százaléka jelenle

2001. 12. 11. 14:37

[FN, MTI-Eco] A német Volkswagen autóipari konszern a szűkülő világpiac ellenére az idén újabb eladási rekordot vár , és piaci részarányának emelkedésére számít. A cég értékesítési vezetője szerint az autóeladási szám meghaladja a tavalyi rekodot, az 5,06 milliót, és a Volkswagen, nyolc autómárkájával, piaci részarányát 12,2 százalékról 12,5 százalékra növeli.

2001. 12. 11. 14:27

[FN] A költségvetés többlete novemberben 16,4 milliárd forint volt, míg a 11 havi hiány elérte a 178,5 milliárd forintot – közölte a Pénzügyminisztérium. A hiány így az éves előirányzatnak csupán 37 százaléka. Az államháztartás ugyanakkor az elmúlt hónap végéig 327 milliárd forintos hiányt halmozott fel, amely a módosított éves előirányzatnak 66 százalékát teszi ki. A társadalombiztosítás az első 11 hónap alatt 164 milliárdos hiányt „gazdálkodot

2001. 12. 11. 14:20

[FN, MTI-Eco] Az integrált takarékszövetkezetek az első tíz hónapban 5,1 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el , 28,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakánál – hozta nyilvánosságra az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség kedden. A 170 takarékszövetkezet együttes mérlegfőösszege 502,9 milliárd forintot tett ki október végén. Ez 73,2 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi első tízhavit. A szövetség jó esélyt lát arra, hogy

2001. 12. 11. 14:12

[FN, MTI-Eco] Az Országgyűlés keddi ülésén 309 igen és 3 nem szavazattal elfogadta a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot . A törvényt az Országgyűlés a forint konvertibilitását teljessé téve, az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés érdekében alkotta. Célja a tőke szabad áramlásának elősegítése.

2001. 12. 11. 14:07

[FN, MTI-Eco] A csődbe jutott dél-koreai Daewoo Motor autógyár ismét leállította a termelést hazai üzemeiben . A vállalat szóvivője szerint a beszállítók nem voltak hajlandók tovább hitelezni Dél-Korea második számú autógyártójának. A beszállítók követelése 850 milliárd von (747 millió euró). Egyelőre nem tudni, hogy mennyi ideig szünetel a termelés.

2001. 12. 11. 13:49

[FN, MTI-Eco] Az OPEC-en kívüli öböl menti olajtermelő ország, Omán napi 25 ezer hordós termeléscsökkentést jelentett be kedden . A kormány közleménye szerint a csökkentés már december első napja óta érvényben van. A vágás elmarad attól, amit az OPEC Omántól várt. Mohammed bin Hemed bin Szeif al-Rumhi ománi olajipari miniszter azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a csökkentést az OPEC árvédő termeléscsökkentési tervének támogatására határoz

2001. 12. 11. 13:30

[FN, MTI-Eco] Kína kedden hivatalosan is a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 143. tagországa lett . A kínai külkereskedelmi minisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Kína aktív szerepet kíván játszani a WTO-ban. A kínai parlament jóváhagyásával a WTO Kínát fölvevő dohai értekezlete után egy hónappal vált hivatalossá a tagság. Ezzel tizenöt évig tartó belépési fáradozás ért véget. Kína 1986-ban kérte felvételét a GATT-ba (Általános Vámtarifa

2001. 12. 11. 13:16

[FN] A világ vezető mobiltelefonokat gyártó és fejlesztő cége, a Nokia bejelentette, hogy a negyedik negyedévre a korábban megjelölteknél jobb eredményeket vár . Mindezt annak köszönheti – áll a nyilatkozatban -, hogy továbbra is sikeresen hajtja végre költségcsökkentő programját. A finn cég képviselői úgy fogalmaztak, hogy az októberben jósolt 18-20 eurocentes részvényenkénti nyereség most az év utolsó három hónapjára vonatkozóan a 20 eurocentes

2001. 12. 11. 13:02
Olvasói sztorik