Bihari Dániel

Bihari Dániel

újságíró
A tudománykommunikáció a fő profilja, elsősorban történelmi témák, állatok, növények, természet- és környezetvédelem, ökológia. Ha valami él és mozog, az már érdekes, és általánosságban minden élőlény szerethető számára – még akkor is, ha arról ír cikket, hogyan kellene egyes idegenhonos fajoktól megszabadulni. Történelemből elsősorban a magyar, szereti ledönteni a dogmákat, megcáfolni a tévhiteket, bemutatni a valóságot. Ezt szolgálják a történelmi sorozatai is a tatárjárástól Kádárig, Batthyánytól Rákosiig, a mohácsi csatáig, vagy éppen a magyarországi roma közösségek történetéről írt sorozatig.

Okos, csinos és önérzetes nő volt Tamáska Mária, Róna Ottó felesége. Kádár az illegalitásban gyakran meghúzta magát náluk. Nem tudni, hogy Mária és Ottó házasságának megromlásában milyen szerepe volt a későbbi első titkárnak, de Kádár még a nagy szerelem kedvéért sem költözött el édesanyjától.

2024. 12. 15. 07:01

Magyarországi kutatás számította ki, hogy napunk 10-20 millió évig vajúdott, mire létrejött. Ennek során számos testvérét felfalta – ez tette lehetővé a földi élet kialakulását, és ez vihet közelebb ahhoz is, hogy mennyire vagyunk különlegesek az univerzumban.

2024. 12. 14. 14:03

Steiner Piroska házassága állítólag már korábban megromlott, Kádár azért megkérdezte, nem veri-e el a férje, ha későn megy haza. Az ifjú Kádár jóképű, sportos fiú volt, szerették őt a nők, mégsem ismerjük a hódításait. Piroskával egyik – talán egyetlen – légyottjuk helyszíne egy budai barlang volt.

2024. 12. 08. 11:02

A Kádár-rendszer kiszámíthatatlan erőszakkitörésekkel ejtette foglyul a magyar társadalmat, a sértettségen és bosszúvágyon túl Kádárnak komoly, személyes érdeke is volt Nagy Imre kivégzése.

2024. 11. 24. 07:02

A mesék hangulatát idézik elénk az erdők talajszintjén fel-felbukkanó, fákhoz kötődő kis víztestek, és nem is járunk messze a valóságtól: elképesztően gazdag miniatűr világ rejtőzik bennük.

2024. 11. 21. 21:15

Amit Rákosiék nem tudtak befejezni, azt Kádárék megtették: az önkéntesség hangsúlyozása ellenére fizikai és lelki terror mellett folyt a téeszesítés, a rendszer az erőszak újabb frontját nyitotta meg.

2024. 11. 17. 10:56

A Kádár-rendszer nem önmagát konszolidálta, hanem Rákosiét restaurálta, Kádár és Hruscsov apa-fiú viszonya elmélyült, Tamáska Mária leveléből pedig megtudjuk: férje mintegy droidként vetette bele magát a munkába, pokoli tempót diktált.

2024. 11. 09. 16:58

A Föld legősibb élőlényei természetesen a táplálkozás témakörében kommunikálnak egymással, és már köreikben is megjelennek a potyalesők, a csalók: a lusták és a hazugok.

2024. 11. 05. 19:02

1957. május 1-jén 100 ezres tömeg ünnepelte Kádár Jánost, majd az értelmiség is kapitulált a kétfrontos harcot hirdető pártvezér előtt. A Munkásőrség fegyveres felvonulást tartott Budapesten, miközben az újrahangolt „néplélek” egész szélsőséges megnyilvánulásaival is találkozhatunk.

2024. 11. 03. 20:38
Olvasói sztorik