Az élőlánc különböző szakaszaitól jelentkező kollégáink tapasztalatai szerint elég változó, hol milyen sűrű a tömeg, a körutat például lassan lefedik a tiltakozók, míg Budán néhol szellősebben állnak a diákok.

2022. 10. 27. 08:26

Az október 23-i tüntetésen slamelő diáktól először iskolája határolódott el, majd a kormánymédia olyan üzeneket fogalmazott meg felé, mint hogy „egy lány ne káromkodjon.

2022. 10. 27. 08:05

Fotósaink az élőlánc több szakaszán is jelen vannak, nyolc óra előtt már szép számmal vannak jelen a város több részén, Pesten és Budán egyaránt:

2022. 10. 27. 07:59

Azon pedagógusok, akik még nem álltak ki, önök helyett nem tudunk harcolni, mondta Molnár Áron noÁr a csütörtök reggeli sajtótájékoztatón, melyet a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel, a Tanítanékkal és az Egységes Diákfronttal közösen tartottak.

2022. 10. 27. 07:48

Ma reggel megjelent cikkünkben arról olvashatnak, milyen nagy a szórás, hogy az egyes tankerületekben mennyi pénzt fizettek ki a tanári túlórák után: Baján például 2020-ban, a koronavírus-járvány idején havi 300 forintot kapott egy tanár átlagosan, a szigetszentmiklósi tankerület iskoláiban viszont 12 ezer forintra jött ki az átlag.

2022. 10. 27. 07:26

A tiltakozó diákok egész Budapestet „körbeölelő” élőláncot szerveznek csütörtök reggelre, az Egységes Diákfront pedig nemrég közzé is tette, pontosan hogy néz majd ki az akció, úgyhogy ha valaki kilátogatna az élőlánc valamely szakaszára háromnegyed nyolc után, itt megtalálja, mely iskolák hol lesznek terv szerint.

2022. 10. 27. 06:53

Október 14-én tartottak legutóbb munkabeszüntetést a pedagógusok, ha valaki szívesen felidézné, mik történtek aznap, itt olvashatja vissza élő közvetítésünket aznapról.

2022. 10. 27. 06:47

Az Egyesült Diákfront, a noÁr, a PDSZ, a PSZ és a Tanítanék reggel fél nyolckor a Margit hídnál tart majd sajtótájékoztatót a polgári engedetlenség, a sztrájk és az oktatással kapcsolatos tiltakozások értékeléséről és jövőjéről.

2022. 10. 27. 06:22

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Facebookon gyűjtötte a különböző tiltakozásokat az ország minden feléről az utóbbi napokban: a legfrissebb adatok szerint mintegy 30 tankerületnél összesen 63 kiállás szerveződik a tanárok mellett a napokban.

2022. 10. 27. 06:19
Olvasói sztorik