Advent

Ez az idei karácsony divatszíne

Getty Images
Getty Images

Ahány ház, annyi szokás, de a karácsonyi trendeket mégis sokan figyelemmel követik évről évre, hogy a legdivatosabb színeket használják otthonuk és karácsonyfájuk feldíszítéséhez.

Kalmár Szilveszter, a DecorWorld dekoratőre a delmagyar.hu megkeresésére arról beszélt, minden évnek megvan a divatja, amit egy évvel előre mutatnak be a Frankfurti Világkiállításon.

Idén az arany a fő irányvonal

– mondta el a szakember, hozzátéve, ennek kiegészítője lehet a smaragdzöld, az éjkék, a fekete és ezek kombinációja is. Elmondása s zerint ezek a színek nem csak a díszekben, de a fenyők árnyalatában is megjelenhetnek: a pezsgőarany és a fekete műfenyő is trendi ebben a szezonban

Ő azt szokta mondani, hogy díszből sosem elég. Ami a minimumot illeti, egy 180 centiméteres fenyő 50-60 gömbdíszt simán elbír a 6-8 centiméter átmérőjűből. A túl kicsi díszeket elnyeli a fa, vagyis azokból hiába rakunk sokat, a végeredmény nem lesz látványos  – figyelmeztetett.

Kalmár Szilveszter elárulta, az egyik legnagyobb hiba, amit díszítésnél elkövethetünk, hogy mindent felrakunk a fára, ami tetszik. Összességében 2-3 árnyalatnál többre nincs szükség, és egy színből nem szabad matt, fényes és csillámos felületűt is használni, mert azzal elveszik az egységesség.

A kiegészítőket tekintve elmondta, a csúcsdísz és a sujtás kezd kimenni a divatból, olvasható a lap cikkében.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik