Advent

András naptól vízkeresztig: így töltötték a karácsonyi időszakot a régi falusiak

Horváth József / Fortepan
Horváth József / Fortepan
Magyarországon számos népszokás kapcsolódik a téli, karácsonyi ünnepkörhöz, és ugyan tájegységenként eltérhetnek egymástól, abban azonban hasonlítanak, hogy nem csak az ünnep megélésében segítettek, de sokszor az is volt a céljuk, hogy szerencsét hozzanak az új esztendőre.

Az advent előtti utolsó bálokat november 30-án, András napján tartották. Ekkor a falusi házaknál disznót vágtak és egyes településeken maskarába öltözött lányok vagy fiúk látogatták meg a házakat, hogy kántálásért cserébe kóstolót kapjanak a disznótoros finomságokból. A Zselicségben a fiatal férfiak nyársat dugtak az ablakokba, amelyre feltűztek egy papírlapot valamilyen tréfás szöveggel, cserébe a házigazda hurkát vagy kolbászt akasztott a nyársra.

A következő neves nap már decemberre esett, Miklós napja, amikor jelmezbe öltözött legények derekukra kötött lánccal ijesztgették a gyerekeket, de egyes helyeken maszkot is készítettek maguknak harisnyából, amelyre bajszot és szakállat ragasztottak – hasonlóan a krampuszokhoz, akik még mostanában is felbukkannak a Mikulás mellett.

Talán az egyik legismertebb karácsonyi népszokás a december 13-i Luca naphoz kötődő lucaszék elkészítése. A széket ezen a napon kezdték el összerakni a legények: volt, ahol kilencféle fából készült, vasszegeket azonban tilos volt használni hozzá, és minden nap csak egy kicsit dolgoztak vele, hogy karácsonyra elkészüljön. Akkor elvitték az éjféli misére, felálltak rá és meglátták a boszorkányt. Ha a boszorkány is észrevette őket, akkor menekülniük kellett előle, és hogy hátráltassák őt, mákot szórtak maguk mögé, mert a boszorkánynak azt fel kellett szednie. Amikor hazaértek a miséről, a széket azonnal elégették.

Egyes helyeken lucatök készült, amelynek során kivájták a tököt, nagy fogakat faragtak rá, és gyertyát tettek a belsejébe. Luca napja egyben gonoszjáró nap is volt, ezért „különleges intézkedésekre” volt szükség: az ólak ajtajára fokhagymával keresztet rajzoltak, hogy az állatokat elkerüljék az ártó szellemek, és ezen a napon azért, hogy a tyúkok jól tojjanak a következő évben, tilos volt varrni is, mert így a gazdasszony a tyúkok fenekét is „bevarrta volna”. Az egyik Luca napi szokást még ma is könnyedén kipróbálhatjuk: vessünk egy tálkába búzaszemeket, és ha azok karácsonyig kikelnek, akkor a következő évben jó termés lesz a földeken, az állatok egészségesek lesznek, ha pedig van eladósorban lévő lány a házban, akkor ő férjhez fog menni.

Mosolykalendárium – A különleges pillanatok csodája

Mindennap egy-egy szórakoztató, kedves, érdekes cikk várja az olvasókat adventi kalendáriumunkban.

Az év vége mindig a számvetés időszaka, nincs ez másképp a vállalatoknál sem. A Lidl számára az idei év kihívásokban és sikerekben is gazdag volt, de mindez nem sikerülhetett volna vásárlóink, munkavállalóink és partnereink nélkül. Köszönettel tartozunk vásárlóinknak, hogy minket választanak, ha bevásárlásról van szó és partnerek a számunkra fontos ügyekben. Munkavállalóinknak köszönjük az egész éves kemény munkát, partnereinknek pedig az együttműködést!  Mindenkinek kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

A betlehemezés az egyik legelterjedtebb karácsonyi népszokás és még most sem szűnt meg teljesen vidéken. Eredetileg a betlehemezők főként fiatal férfiak voltak Máriának, Józsefnek, pásztoroknak, háromkirályoknak, angyalnak beöltözve, akik egy templom mintájára készített betlehemet vittek magukkal házról házra, ahol énekeltek, elmesélték Jézus születését, cserébe pedig megvendégelték őket a háziak. Mostanában már inkább gyerekek járják a házakat, de az éneklés, a beöltözés és a versmondás ugyanúgy zajlik.

Karácsonyfát a 19. században még nem állítottak a magyar falvakban, helyette egy zöldágat díszítettek fel. Szenteste az asztalt ünnepélyesen megterítették és minden ételt egyszerre szolgáltak fel, hogy a háziasszonynak se kelljen felkelnie a vacsora végéig. Az asztalra került dió, méz és mák, amely a gazdagságot, és alma, amely a teljességet jelképezte. De volt ott kalács, hal, káposzta és egészséget hozó fokhagyma, illetve díszítésként a kizöldült, Luca napján elvetett búza is. Az asztal alá szalmát szórtak, hogy a jószág egészséges legyen, a morzsákat pedig nem kidobták, hanem az állatoknak adták.

Bár a karácsonykor a keresztények Jézus Krisztus születését ünneplik, az ehhez az időszakhoz kapcsolódó szokások más hagyományokban is fellelhetők. A régi korok embereinek a december 21-i téli napforduló okot adott az ünneplésre, hiszen ezt követően a nappalok egyre hosszabbak, az éjszakák pedig egyre rövidebbek lesznek: a germánok például ilyenkor örökzöldekkel díszítették fel a házaikat. Az antik római hagyományok között a 4. századig népszerű volt a napisten Mithrász kultusza is, aki a fény erejével győzte le a sötétséget, és aki december 24-ről 25-re virradóra született. A kultusz visszaszorítása érdekében lett Jézus születésének ünnepe ez az időszak, azonban a népszokások megőrizték az archaikus elemeket.

December 26-ától újév napjáig az ősi magyar szokásokat megidéző regősök járták azokat a házakat, ahol volt hajadon lány. Ott kifordított báránybőr bundát viselő és láncos bottal járó legények varázsénekeket énekeltek és jó egészséget kívántak a ház népének. December 27-én a családok bort vittek a templomba, hogy a pap megáldja azt. A szentelt bort félretették és a betegeknek és az állatoknak adtak belőle, mert úgy vélték, gyógyító hatással bír, de a boroshordóba is tettek belőle, hogy ne romoljon meg a bor. December 28-án az Aprószentekre emlékeztek, azokra a csecsemőkre, akiket Heródes öletett meg Betlehemben. A népszokás szerint a gyerekeket átküldték a szomszédba, ahol megvesszőzték őket, hogy egészségesek legyenek.

Az év utolsó napján hagyományosan disznó vagy lencse került az asztalra, szárnyast azonban tilos volt enni, mert az elkaparja a szerencsét. Volt, ahol úgy vélték, hogy a hal is gazdagságot hoz a pikkelyek miatt, máshol viszont úgy tartották, hogy elúszik vele a szerencse. Szilveszter éjjelén a lányok gombócot készítettek, amelynek a belsejébe férfineveket tartalmazó cetliket tettek. Amikor az első gombóc megfőtt és feljött a víz felszínére, megnézték, hogy milyen név van benne, mert úgy tartották, az lesz a leendő férj neve.

Sattler Katalin / Fortepan

A karácsonyi ünnepek január 6-ával, vízkereszttel értek véget. Ezen a napon víz- és házszentelés volt: a szentelt vízzel megszórták az állatokat, öntöttek belőle a földekre, de jutott a kutakba, ittak belőle, és a következő év során gyógyításra is használták. Mivel ezen a napon a háromkirályokra is emlékeztek, a házszentelés során krétával felrajzolták Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit, valamint az évszámot, hogy ez megvédje őket a boszorkányoktól és a villámcsapásoktól, de ismert szokás volt a betlehemezéshez hasonló háromkirályjárás is.

Szponzorált tartalom

A cikk a Lidl támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik