Advent

Ezeket rejti a 10 millió forintos adventi naptár

Getty Images
Getty Images

Az emelkedő energiaárakkal párhuzamosan minden, így az adventi kalendáriumok is drágulnak, és már elképesztő összegekért is lehet kapni ilyen típusú termékeket.

A Sky News emlékeztetett, tavaly a Chanel dobott piacra 610 fontért, átszámítva közel 300 ezer forintért egy karácsonyváró naptárat, amiben kisebb parfümöket, rúzsokat és krémeket helyeztek el. Utólag viszont érthetetlen volt, hogy miért került ennyibe, ugyanis a benne lévő termékek összértéke piaci áron nem érte el a 200 fontot sem.

Erre is sikerült rátenni viszont idén egy lapáttal, a legdrágább adventi kalendáriumot 22 ezer fontért, azaz több mint 10 millió forintért kínálja a luxusékszereket forgalmazó C W Sellors. Ők viszont azt ígérik, hogy a naptár ennél is magasabb összegben tartalmaz ajándékokat.

Vannak benne arany medálok, fülbevalók és nyakláncok is, de még egy limitált kiadású 5 centiliteres kiszerelésű gin is. A teljes listát itt találod az ajándékokról angol nyelven.

A dizájnja egyébként meglehetősen különleges, a naptár egy háza formál meg, és a benne található széfek rejtik egyesével az ajándékokat.

Kapcsolódó
Fénybe borult a világ legnagyobb karácsonyfája
Ideális látási viszonyok között 50 kilométer távolságból is látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik