Advent

Lenyűgöző látvány a 1,5 millió karácsonyi izzóval megvilágított kert

Fotó: Keith Michell
Fotó: Keith Michell
A nagyapa unokája kérését teljesítette. Pontosabban túlteljesítette.

A 64 éves  virginiai nagypapa, Keith Mitchell  2018-ban készítette el először a karácsonyi fényekben tündöklő keret. Bár unokája csupán 100 izzós dekorációt kért, de a karácsonyi díszlet már akkor többszörös fényfűzérrel debütált. A nagypapa azóta megsokszorozta a számot és míg tavaly 1,2 millió izzó világította a kertet, az idei évben már 1,5 millió.

Számomra minden az unokámról szól, ráadásul sokezer embert is  boldoggá tesz

– nyilatkozott Michell.

A fényár nem csupán a helyi lakosokat bűvöli el, távolabbi helyekről is érkeznek érdeklődők, akik szívesen csodálják meg a monumentális karácsonyi kerti dekorációt.

Tavaly éjszakánként 200-500 ember érkezett. Minden egyes este. Hatalmas hangulat volt, igazi karácsonyi szórakoztató, élményteli kavalkád.

A teljes fényár elkészítése körülbelül három hónapot vesz igénybe, és Keith Mitchell családja, barátai és szomszédai segítenek. A nagypapa szerint a legnehezebb rész a színes izzók elhelyezése.

Az idén szeptember 1-jén kezdték a munkálatokat, és a hálaadás előtti hétvégén fejezték be. Mitchell azt mondta, hogy a legtöbb kreatív ihletet menet közben kapja.

Nem tervezek előre semmit, csak elképzelem, így menet közben még bármit változtathatok, ha nem tetszik.

– mondta.

Az idén úgy döntött a család, hogy a látogatók által felajánlott összegeket, adományokat jótékonysági célra ajánlják fel egy helyi kórháznak.

Már a jövő évre vonatkozó is vannak elképzelések, mint említette csak kék és fehér színt használnak majd  a világításhoz.

Kapcsolódó
Nem lehet akárki Mikulás Bécsben
Szigorú szabályok vonatkoznak rájuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik