Az aucklandi kormányzói palota kertjében állami fogadtatással és hagyományos maori ceremóniával köszöntötték Sólyom Lászlót, majd az elnök Judge Anand Satyanand főkormányzóval folytatott megbeszélést.
Sólyom békés szándékkal jött…
(fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA!
A kormányhivatal kertjében maori népszokás szerint fogadták a köztársasági elnököt, akinek a földbe szúrt fakést kellett kihúznia, hogy jelezze, békés szándékkal érkezett Aucklandba, Új-Zélandra.
…ezért fakést rántott
(fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA!
Sólyom László pénteken megbeszélést folytat Phil Goffal, az új-zélandi ellenzék vezetőjével, majd az aucklandi egyetemen tart előadást, és környezetvédelmi kutatásról szóló kiállítást tekint meg. Az államelnök felkeresi a Háborús Emlékmúzeumot, valamint az ideggyógyászati rehabilitációs Alapítványt, amelynek fogyatékosokkal foglalkozó oktatási központja kapcsolatban áll a magyarországi Pethő Intézettel. A köztársasági elnök ezt követően felkeresi az Eden hegy kilátóját, majd a Skytower tornyot, és ellátogat a Tamaki Yacht Clubba, ahol a helyi magyar közösség vacsorát ad a tiszteletére.