Nagyvilág

A volt budapesti nagykövetet is kitüntette Obama

Tizenhat személyiség, köztük Edward M. Kennedy szenátor, Stephen Hawking brit fizikus és Desmond Tutu dél-afrikai püspök veheti át hamarosan Barack Obama amerikai elnöktől az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet. A volt budapesti nagykövetet is díjazza.

A díjat Barack Obama augusztus 12-én adja majd át ünnepélyes keretek között.

A kitüntetettek között számos neves személyiség van, mint Mary Robinson volt ír államfő, Muhammad Junusz, a mikrohitelezés gyakorlatát kidolgozó Nobel-békedíjas bangladesi közgazdász, vagy Sidney Poitier színész. Elnöki Szabadság-érdemrendet kap többek között Nancy Goodman Brinker is, a Susan G. Komen mellrák ellenes alapítvány létrehozója, az Egyesült Államok (2001 és 2003 között) volt budapesti nagykövete.

A listán szerepel többek között Billie Jean King egykori teniszlegenda vagy Sandra Day O’Connor, az amerikai legfelsőbb bíróság egykori tagja.

A legkülönbözőbb területeken – a sportban, a művészetben, a tudományos kutatás vagy az orvoslás terén, valamint a politikában – kiemelkedőt alkotó személyiségeket a Fehér Ház indoklása szerint azért a munkájukért tüntetik ki, amit “a változások hajtóerejeként” vittek véghez.

“Mindannyian egy tökéletlen világot láttak maguk előtt, és mindent megtettek annak javításáért, leküzdve az útjukba került, gyakran komoly akadályokat – áll Obama indoklásában. – Hajlíthatatlan odaadásuk, amellyel leküzdötték az akadályokat és felemelték polgártársaikat, olyan mértéket szab, amelynek elérésére mindannyiunknak törekednünk kell.”

A díjat eredetileg Harry Truman elnök alapította 1945-ben a II. világháborúban teljesített civil szolgálat elismerésére, majd John F. Kennedy elnök 1963-ban gyakorlatilag újralapította a díjat a békeidőben szerzett civil érdemek honorálására. A díjazottjairól a mindenkori amerikai elnök személyesen dönt. Olyan személyeknek adományozza, akikről úgy tartja, hogy különösen sokat tettek az Amerikai Egyesült Államok biztonságáért, nemzeti érdekeiért, a világbékéért, egyéni illetve közösségi célokért az élet bármely területén. Bár egyszeri tett is érdemes lehet a díjazásra, általában egy életmű elismeréseként szokták adományozni.

Bár a kiválasztottakat általában egyetértő méltatás fogadja, az amerikai közvélemény ellentmondásosan reagált, amikor az előző elnök, George W. Bush 2004-ben kezdeti iraki politikájának három központi személyiségét is kitüntette George Tenet CIA-igazgató, L. Paul Bremer volt iraki kormányzó és Tommy Franks nyugalmazott tábornok személyében. Különösen bírálták Tenet miatt, aki a kritikák össztűzébe került már a 2001. szeptember 11-i Amerika ellenes terrortámadást megelőző titkosszolgálati kudarcok miatt.

2003-ban Teller Ede magyar származású atomfizikus is megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet. A kitüntetettek között addig is volt már magyar származású: Neumann János matematikus 1956-ban, Ormándy Jenő karmester pedig 1970-ben kapta meg a rangos elismerést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik