Szomáliát már lassan két évtizede a bukott állam mintapéldájának tartják: a központi kormányzat képtelen ellenőrzése alá vonni az ország egész területét, valamint képtelen ellátni az alapvető állami feladatokat.
A szomáliai államkudarc okai a különböző klánok rivalizálásában, az ország északi területeinek szeparatizmusában, valamint Afrika Szarvának a hidegháború utáni leértékelődésében, vagy ha úgy tetszik, „elfelejtésében” gyökereznek. De nem feledkezhetünk meg a felhalmozott fegyverekről, az elpazarolt segélyekről és a menetrendszerűen visszatérő szárazságokról sem.
Lecsúszott a világ térképéről
1991-ben, Sziad Barré diktatúrájának bukását követően, az addig egységet alkotó klánok és hadurak hatalmi rivalizálásba kezdtek, azóta pedig az országot hűbérbirtokszerűen felosztva birtokolják a hatalmat. Szomália kaotikus állapotáért másrészt a szeparatizmus tehető felelőssé, nevezetesen hogy előbb Szomáliföld (1991), majd pedig Puntföld (1998) is bejelentette önrendelkezési igényét.
A klánalapú harcok így területi konfliktusokkal is kiegészültek, az ország pedig tartósan polgárháborúba süllyedt. A humanitárius katasztrófa elkerülése és a központi kormányzat helyreállítása érdekében az Egyesült Államok és az ENSZ is beavatkozott, de a kaotikus helyzeten egyikőjük sem tudott úrrá lenni, s 1995-ben együttesen hagyták el az országot. Szomália egyszerűen „lecsúszott” a világtérképről.
A helyzet a 2001-ben meghirdetett „terror elleni háborúval” változott meg, amikor Szomália, mint esetleges terrorista búvóhely és kiképzőbázis került ismételten a célkeresztbe. A nemzetközi közösség 2004-ben tető alá hozott egy megállapodást, amelynek eredményeként a klánviszonyokat tükröző átmeneti kormány született.
A koalíció azonban hamar felbomlott. Ekkortól vált egyre befolyásosabbá az Iszlám Bíróságok Uniója, amely az afganisztáni tálibokhoz hasonlóan rendet és stabilitást hozott az uralma alá kerülő területeken.
Kelet-Afrika Afganisztánja?
Az iszlamista erők 2006-ban bevették Szomália fővárosát. Mogadishu eleste megkongatta a vészharangot az Egyesült Államokban. A Bush-adminisztráció az „áttételes háború” taktikáját választva zöld utat adott Etiópiának, amelynek hadserege a szomáliai kormányerőkkel közösen 2006 karácsonyakor sikeresen visszafoglalta a fővárost. Ez azonban lényegében nem változtatott a helyzeten.
Az átmeneti kormány képtelen volt az etióp beavatkozás keltette hatalmi vákuum betöltésére, ráadásul ingatagabb lábakon áll, mint bármikor korábban. Az iszlamisták ezzel ellentétesen egyre népszerűbbek és erősebbek lesznek. Az Egyesült Államok által támogatott etióp hadsereg megjelenése a szomáli területeken ráadásul kiélezte a két szomszédos ország konfliktusos viszonyát is (Szomália és Etiópia kétszer is háborúzott egymással a közelmúltban).
Kalózok Szomáliában – fellendítik a gazdaságot? (Fotó: MTI)
Az iszlamista radikálisok adott esetben pénzügyi szálakkal kötődnek a kalóz csoportokhoz, ideológiájukban pedig az al-Kaidához hasonlóak. A konfliktus megoldása így egyre inkább szükségessé teszi azt, hogy az átmeneti kormány és a nemzetközi közösség egyaránt leüljön tárgyalni a mérsékeltebb iszlamista erőkkel, amelytől eddig határozottan elzárkóztak.
Humanitárius katasztrófa fenyeget
A szomáliai helyzet sokkal rosszabb, mint eddig a polgárháború alatt bármikor. A törvények hiánya és az erőszak eszkalálódása csak az elmúlt évben több mint egymillió embert űzött el az otthonából: egyesek külföldre távoztak (600 ezer fő), mások pedig a szomáliai menekülttáborokban (750 ezer fő) kötöttek ki.
A lakosság közel negyven százaléka (3,5 millió fő) közvetlen humanitárius segélyre (élelmiszerre és ivóvízre) szorul, mivel az állandósult szárazság, a folyamatos harcok és az összeomlott infrastruktúra miatt szinte lehetetlenné vált a termelés.
Az élelmiszer- és üzemanyagárak emelkedése éppen ezért különösen nagy terhet ró a szomáliai kormányzatra, amely azonban a kevesebb mint 10 millió dollár értékű éves költségvetésével nem sok mindent tehet.
Nélkülözhetetlennek tűnik tehát a nemzetközi közösség komolyabb szerepvállalása. A segélyszervezetek azonban a biztonsági helyzet romlása miatt (csak ebben az évben 28 segélymunkást gyilkoltak meg és 12-öt raboltak el) szinte kivétel nélkül elhagyták az országot.
A szomáliai partok mentén portyázó kalózok pedig nemigen tesznek különbséget a kereskedelmi hajók és az ENSZ-segélyszállítmányok között. Ráadásul a kalózok mellett valamennyi felkelő csoport és hadúr igyekszik megkaparintani az élelmiszer- és gyógyszerrakományokat, konvojokat.
Megélni napi egy dollárból
A káoszba süllyedt országban az emberek körülbelül kétharmada napi egy dollárból él, munkalehetőség pedig alig van. Ilyen körülmények között virágzik a korrupció, a törvénytelenség és az erőszak. A klánharcok közepette felcseperedő új generáció az elmúlt 18 esztendőben nem látott egyebet, csak polgárháborút.
A kaotikus állapotok elharapózásában szerepet játszik az is, hogy a rend fenntartására verbuvált kormányzati erők rosszul szervezettek, ráadásul a lojalitásuk is erősen megkérdőjelezhető: sokan ugyanis már nyolc hónapja nem kaptak zsoldot.
—-Kalózkodás: megélhetési vagy szervezett bűnözés?—-
A nehézségek közepette egyre többen választják hivatásul a komoly jövedelemmel kecsegtető kalózkodást. Az éves átlagkereset Szomáliában 650 dollár körül mozog, ezzel szemben a rablással még az „alacsonyabb beosztású kalózok” is közel tízezer dollárt kereshetnek egyetlen akcióval.
S míg a nagytöbbség megélhetési bűnözőként kezdett a tengeri rablásba, addig napjainkra a „kalózbiznisz” kiterjedt bűnszövetkezetté vált. De ami még ennél is fontosabb: életet vitt a tengerparti településekbe, munkahelyeket teremtve és megrendeléseket adva a stagnáló falvaknak és városoknak.
Klasszikus 18-19. századi elődeikkel szemben a szomáliai tengeri rablók nem a hajóra vagy a rakományra hajtanak, hanem kizárólag a tulajdonostól kicsikarható váltságdíj érdekli őket.
A kalózok is fizetnek adót?
A kalózok a kezdetekben önállóan dolgoztak, kis halászhajókat foglaltak el, elsősorban a halrakomány megszerzésének céljával. Manapság azonban a klánok közötti ellentéteken átívelő, s erősen szervezett csoportosulások működnek, saját kiszolgáló és tárgyaló személyzettel, valamint a szárazföldről koordináló vezetővel.
Bizonyíték ugyan nem támasztja alá, de könnyen elképzelhető, hogy az iszlamistákkal, a hadurakkal és a kormányzattal is tartanak fenn kapcsolatot: valamifajta adót fizetnek a szabad portyázás fejében.
A kalózok idővel sokkalta komolyabb fegyverekre és technológiákra is szert tettek (pl. RPG rakétákra és műholdas nyomkövető rendszerekre). A minél nagyobb zsákmány reményében, illetve megnövekedett önbizalmuknak köszönhetően pedig a tengeri rablók a partoktól egyre távolabb merészkednek és egyre nagyobb hajókat támadnak meg.
Merre tovább Szomália?
A kalózbiznisz kiterjedtsége, különösen a szaúdi szupertanker (Sirius Star) eltérítése, mely alapjaiban kérdőjelezte meg az olajszállítás biztonságát, mozgásba hozta a nemzetközi közösséget. A tengerek biztonsága azonban aligha garantálható hadihajók térségbe vezérlésével vagy útvonal-módosítással.
Az érintett térség nagysága akadályozza a sikeres ellenőrzést, a hajóra kerülő fegyverekkel csak a konfliktus kockázata nő, végül a kerülő és a katonai kíséret elképesztő költségekkel jár.
Noha a nemzetközi közösség a szomáliai probléma jelentőségéről beszél, valójában azonban nem tesz lényeges és hatékony lépéseket. A Szomáliának juttatott éves segély éppenhogy csak eléri a 14 millió dollárt, míg a kalózkodásból csak ebben az évben eddig befolyt összeg (a váltságdíjakból és az eladásokból származó üzleti haszon) majd 100 millió dollárt tesz ki.
Iparág lett a kalózkodás
A megélhetési bűnözésként jelentkező kalózkodás mára már fejlett iparággá, vagy ha úgy tetszik bűnszövetkezetté vált, amellyel szemben aligha lehet győztes csatát vívni a tengereken. A szomáliai partok biztonságos hajózásának helyreállítása így elsősorban a szárazföldnek, vagyis magának Szomáliának a rendbetételével tűnik csak lehetségesnek.
A beígért katonai erősítések elmaradni látszanak, sőt Addisz-Abeba azt fontolgatja, hogy kivonja csapatait Szomáliából. Ez esetben szinte biztosra vehető a központi kormányzat végleges bukása és a polgárháború erőteljes kiújulása.
Kérdéses, hogy az erőszak eszkalálódása esetén lesz-e majd valaki, aki rendet tesz Afrika szarván? A nyugati szövetségi rendszer leterhelt, az afrikai uniós katonák nem megfelelően képzettek. Egyszóval Szomália komolyan bajban van, a kérdés csak az, hogy vajon végleg lecsúszik-e a világtérképről.
