Nagyvilág

Előrehozott választások Nagy-Britanniában?

Előrehozott választásokra készül Gordon Brown jelenlegi brit pénzügyminiszter, aki szerdától Tony Blair utódaként Nagy-Britannia miniszterelnöke lesz – írják brit lapok.

Brown vasárnap vette át hivatalosan a kormányzó Munkáspárt vezetését Tony Blair távozó miniszterelnöktől, aki szerdán a kormányfői posztot is átadja neki. A hétfői The Times és a The Sun egybehangzó értesülései szerint az új miniszterelnök egy éven belül választásokat írhat ki mandátuma megerősítése végett. A legvalószínűbb dátum jövő június, de a The Sun úgy tudja, hogy Brown az idén ősszel rendezendő választásoktól sem riadna vissza.

Mindkét lap kiemeli, hogy az új Labour-vezér a váltást szentesítő vasárnapi rendkívüli munkáspárti kongresszuson bejelentette egy „választási koordinátor” kinevezését. Brown egyik félmondata szerint erre azért van szükség, hogy a Labour „ne csak megvívni, hanem megnyerni is képes kegyen egy általános választást … amikor a miniszterelnök annak kiírása mellett dönt”.

Az ellenzéki Konzervatív Párt jó ideje hangoztatja azt a véleményét, hogy a vezetőváltás után előrehozott választásokat kell kiírni. A Labour 2005-ben ugyanis azzal az ígérettel nyerte meg a választásokat, hogy Blair a teljes mandátumát kitölti a kormány élén, és Brownnak így nincs választói felhatalmazása a hatalomgyakorlásra.

A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a személycsere máris felhozta a Munkáspártot, amely nyolc hónap óta először népszerűbb, mint a konzervatív ellenzék. A The Observer, a legnagyobb baloldali brit hetilap megbízásából készült júniusi felmérés szerint az 1997 óta hatalmon lévő Munkáspártra jelenleg a választók 39 százaléka voksolna, ami négypontos javulás a múlt havi közvélemény-kutatási eredményhez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik