Üzleti tippek

Zöld mezőben üzletemberek

Egy éves golfklubtagság pályahasználattal nem kerül többe, mint egy két–három hetes síelés. A gyepen egyszerűbb ápolni az üzleti kapcsolatokat, mint a havas lejtőn.

Egy 2000-ben megjelent amerikai tanulmány a golfot az öt legnehezebb sport közé sorolta. Pedig öttől 90 éves korig nemétől, súlyától függetlenül bárki kézbe vehet egy ütőt, hogy lyukra gurítsa vele labdáját – kezdi egy paradoxonnal dr. Hegedűs Gábor, a Magyar Golfszövetség elnökségi tagja. Valójában nincs ellentmondás. A játék két–három hónap alatt elsajátítható annyira, hogy a pályán oktató nélkül haladhassunk. A profi versenyzőktől viszont magas szintű, nem csak természetes mozdulatokat igényel ez a különleges sport.

Kell a „jogosítvány”

A versenypályától az indoorig



Jelenleg Bükfürdőn, Hencsén, Alcsútdoboz-Máriavölgyben, Tatán, Pesthez közel pedig Gödön működik 18 lyukú versenypálya. Különlegesség a 9 lyukas Budapest Highland Golf Club & Academy versenypálya, ahol a gyakorláshoz egy P AR 3-as, vagyis háromszakaszos pálya is van. Ezen azok kezdenek játszani, akik már túl vannak az alapoktatáson. Az országban egyedülálló, az elütés gyakorlására alkalmas, kétszintes driving range található itt. A versenypályákon kívül gyakorlópályák is léteznek, mint a 9 szakaszos dunakiliti, a 6 lyukas diósdi, hévízi és monori, ahol a kezdők ismerkedhetnek meg a sporttal, de a rutinosak is betérhetnek, hogy javítsanak technikájukon. Driving range-ek vannak Adyligeten, a Hajógyári-szigeten, valamint Lajosmizsén, Szegeden, Békéscsabán és Nyíregyháza mellett. A sport megszállottjai a legnagyobb hóban a beltéri (úgynevezett indoor) golfnak hódolhatnak Zalakaroson, a fővárosban pedig a Kőérberki úton és a MOM Parkban.

Bajnokság Bicskén?

A tervek szerint 2012-ben Bicskén rendezhetik az első Hungarian Open profi férfigolf-bajnokságot. Ez a települést a nemzetközi sportéletben olyan rangra emelheti, mint Mogyoródot a Hungaroring. A több mint 100 hektáron elterülő, legnagyobb méretű hazai pályát az egykori golfcsillag, az ír Christy O’Connor tervezi, aki négy European Tour-versenyen végzett az első helyen, kétszer vett részt a Ryder Coupon, ahol 1989-ben az európai csapat számára a győzelmet is kivívta az amerikaiakkal szemben. Amióta visszavonult a professzionális sporttól, minden idejét a pályatervezésnek szenteli. A bicskei versenypálya a negyvenedik munkája lesz.

Pályán golfozni „csak úgy” nem lehet. A kísérő nélküli játék feltétele a pályaengedély. Megszerzéséhez egyszeri, 50 perces elméleti oktatáson, s általában 18–20 alkalommal, ugyancsak 50-50 perces gyakorlati oktatáson kell részt venni, majd vizsgázni. Ezeket a klubok szervezik.

„A sportágat többnyire bíró felügyelete nélkül játsszák, ezért alapvető követelmény a játékosok becsületessége – hangsúlyozza Fucskó Tünde, a Magyar Golfszövetség főtitkára. – A játék szellemiségének kulcsszavai: fegyelmezettség, udvariasság és sportszerűség”. Meg kell ismerkedni a világ legjobban szabályozott játékának fontosabb előírásaival, el kell sajátítani a fair play-t szavatoló etikettet. „Amikor a kezdő játékos képes elütni a labdáját 100 méterre, vagy négy ütéssel be tudja gurítani a lyukba, elérte azt a pályaérettségi szintet, amelyhez hasonlót a tanulóvezetőnek kell bizonyítania a tanpályán a jogosítvány megszerzése előtt” – mondja dr. Hegedűs Gábor.

Sokan megveszik a méregdrága szerelést, nem sajnálják a pénzt gyakorlólabdákra, több ezret elütnek belőlük, még sincs sikerélményük. „Ezt elkerülhetjük, ha az alapoktatás után profi edzővel kezdünk játszani” – mondja Laskóy Ágnes, a Budapest Highland Golf Club & Academy ügyvezetője.

„Félpénzzel” a pályán

A magyarok nem tolonganak a tanfolyamokon, az év kezdetén Magyarországon csak 1200 regisztrált versenyző volt, és hasonlóra tehető a több-kevesebb rendszerességgel játszók száma. Nálunk a golfnak nincs múltja, a politika 1952-től nemkívánatossá nyilvánította. Tetszhalott állapotából csak negyedszázaddal később kezdett éledezni, a rendszerváltás után pedig lassan indultak el a pályafejlesztések.

„Elmehetünk bundában egy luxusétterembe, vagy lezser viseletben egy mellékutcában található, hangulatos kis kifőzdébe. Az árak eltérőek, de mindenhol kapunk levest” – szemlélteti a pályák, illetve klubok két típusát, a közösségi és a privát pályákat dr. Hegedűs Gábor. Nálunk nincsen parlagon hagyott területeken vagy a lakóhelyek parkosítása során kialakított közösségi pálya, ahol egy mozijegy árának megfelelő összegért lehet játszani. A 9 lyukas, illetve a standard, 18 lyukas létesítmények a minőségi szolgáltatásokat kínáló privát pályák közé tartoznak.

E sport kapcsán leggyakrabban millióikat számolatlanul szóró, kockás nadrágba bújt sznobok képe ugrik be az átlagembernek. Dr. Hegedűs Gábor szerint a golfozás korántsem ilyen drága mulatság. A májusban megnyílt fővárosi első „inner city” viszonylag olcsó létesítmény, ahol a klubhoz nem ragaszkodó játékosok most alkalmanként 11 000 forintért játszhatnak 18 lyukra.

Hét végén persze akár kétszer ennyit is elkérnek egy-egy elegáns klubban. A kevésbé hűséges pályaváltogatóknak mégis érdemes ilyen jegyet váltaniuk, mert az egy klubba szóló éves tagsági díj 300 ezer forint körül van. Ámbár ezért az összegért annyiszor játszhatnak, ahányszor csak akarnak.

Az alapfokú tudást nyújtó tanfolyamok 60–80 ezer forintba kerülnek, az elméleti vizsgáért háromezret kell fizetni. Ha azt szeretnénk, hogy az oktató csak velünk foglalkozzon, az óradíj 8–10 ezer forint között áll meg.

Kezdetben kényelmes cipőn kívül speciális ruházatra nincs szükségünk, érdemes azonban az ütő fogását segítő kesztyűt használni. Ez kétezer, egy kosárnyi labda 1500 forint, a különféle ütőket (összesen tizennégyet) tartalmazó kommersz golfkészlet 60 ezer forinttól elérhető. Eleinte ezt sem kell beszerezni, mert minden pályán bérelhető. Van olyan pálya, ahol külön is kölcsönözhető az ütő, a labda, a golftáskát hordozó kis kocsi, sőt a speciális cipő is.

Nem hátrány a handicap

Az angol szigetekről hódító útjára indult játék egyik pillére az ottani klubhagyományokra épülő etikett, amely az elvárt öltözetet és viselkedést írja elő. Mackónadrágban senkinek sem jut eszébe pályára lépni, és a farmer sem elfogadott. A sportosan elegáns öltözet urak esetében hosszú vagy térd alá érő rövidnadrág és galléros póló. A hölgyeknek hosszú nadrág vagy térd alá érő nadrág, illetve szoknya javasolt, túl nyitott felsőt nem viselhetnek.

A játék során tilos a trágár beszéd, a hangos szó, egymás játékának bírálata, és bekapcsolt mobiltelefonnal sem illik zavarni másokat. „Lassú játék vagy labdakeresés esetén a következő csoportot mindig engedjük el” – figyelmeztet Fucskó Tünde.

A játék célja, hogy minél kevesebb ütéssel juttassuk be a labdát a szakasz végén található lyukba. Ez így egyszerűen hangzik, pedig rendkívül komplikált a játék, többek között azért, mert nincs két egyforma pálya. A golf különlegessége a handicap, azaz előnyrendszer. Ez a játékos tudását az elért eredményei alapján számokban fejezi ki, és lehetővé teszi különböző tudású, felkészültségű játékosok egymás elleni játékát. „A golf óriási előnye más társasági sportokhoz, például a teniszezéshez vagy a fallabdázáshoz képest, hogy együtt játszhat a nagypapa az unokájával, a férj a feleségével” – magyarázza dr. Hegedűs Gábor.

Örömérzés, kudarctűrés

És persze együtt játszhatnak a kis- és középvállalkozások tulajdonosai, menedzserei is. A világ fejlettebb felén a menedzserek számára olyan magától értetődő a golftudás, mint a nyelvismeret. „Nálunk még nem az. Ezért is van szükség az olyan rendezvényre, mint a golf-show szeptember 22-én és 23-án” – mondja Laskóy Ágnes. A potenciális játékosokat oktatással várják, a golf szerelmesei bemutatóban gyönyörködhetnek, továbbá lesz felszereléskiállítás.

Az ügyfélkapcsolatok ápolására kiváló terep a csodálatos természeti környezetben elterülő, csöndes golfpálya. A klubházban azzal az üzleti partnerrel is találkozhatunk és elfogyaszthatunk egy könnyű ebédet, aki nem tud golfozni, hiszen a pályára nyíló helyiségekből szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk.

Egy pálya teljesítéséhez mintegy öt–hét kilométert kell megtenni, a játék ezért általában négy–öt óra hosszat tart. A séta során van időnk az üzletek részleteit is megtárgyalni partnerünkkel. Egy csapatban legfeljebb négyen lehetnek, így egymással játszva, az ütések között beszélgetve tölthetjük el akár idegenekkel is az időnket. Közben tanulmányozhatjuk, ki hogyan örül a sikerének, és milyen a kudarctűrése egy-egy rosszul sikerült ütés nyomán. Kizárt, hogy a végén ne cseréljünk névjegyet annak reményében, hogy a pályán megismert lehetséges üzleti partner a mindennapi életben is gyakorolja a játék közben mutatott erényeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik