SPORT
Jogosulatlan szerepeltetés miatt négy büntetőponttal sújtotta az MLSZ a Honvédot a Ligakupában!
Benczés Miklós szerint mindig a célhoz kell igazítani a játékoskeretet, ha előre akarnak lépni.
A Király Kupában a Betis és a Malaga esélyeire hívjuk fel a figyelmet.
2011. 12. 21. 07:24
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi tanácsa első fokon fenntartotta Aczél Zoltán felfüggesztését. Védője fellebbezést jelentett be.
Víg Péter 2004 óta dolgozott az Újpest FC edzőjeként, és a második együttes irányítása mellett több alkalommal tagja volt az első csapat szakmai stábjának is.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden nyilvánosságra hozott döntése értelmében Kassai Viktor is vezet majd mérkőzést a jövő évi lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon.
2011. 12. 20. 15:15
A Pesti Központi Kerületi Bíróság végzése szerint a fogadási botrányban érintett két korábbi labdarúgó, Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás további három hónapig, azaz március végéig előzetes letartóztatásban marad.
Az ügyészség a fogadási botrányban érintett két korábbi labdarúgó, Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kérte a Pesti Központi Kerületi Bíróság keddi tárgyalásán.
A Lombard FC június után is pénzt szeretne kapni értékes légiósáért.
Tóth Miklós ügyvezető honlapunknak elmondta, hogy Aczél Zoltánnak, a Haladás korábbi trénerének szerződését egyoldalúan bontották fel, a pontos indokot azonban nem árulta el.
A szövetség fegyelmi bizottságának előző határozata ma hatályát veszti.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden kora délután meghallgatja a munkavégzés alól felfüggesztett Aczél Zoltánt.
A paksi Böde Dániel és az MTK-s Pátkai Máté a Győri ETO két legfőbb kiszemeltje.
Több személy és meccs van még képben, amelyek még nem váltak publikussá.
A taggyűlés Tóth Lászlóval szemben választotta meg Aczél Zoltán utódjának az Ajka mesterét.
A kedden 13 órakor kezdődő fegyelmi ülésén az MLSZ meghallgatja Aczél Zoltánt. A Haladás hivatalos honlapjának információi szerint múlt pénteken Aczél Zoltán jogi képviselői beadványukban tárgyalás megtartását kérték a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságától, a szövetség pedig eleget tett a kérésnek, így kedden 13 órakor kerül sor az edző meghallgatására.
Az utóbbi hét jogi anomáliára tekintettel az egyelőre nem tisztázott, hogy a holnapi lesz az elsőfokú tárgyalás, vagy már másodfokon idézik be Aczélt.
A tulajdonosok többsége a jelenleg Ajkán dolgozó szakembert támogatja.
A germán mérkőzésen gólváltással kalkulálunk. A Birmingham akár nyerhet is a Selhurst Parkban...
2011. 12. 19. 07:30
A magyar teremlabdarúgó-válogatott 4-2-re kikapott Oroszországtól a gyöngyösi világbajnoki selejtezőtorna utolsó fordulójában.
Bekő Balázs nem az elvárt színvonalon, nem az elvárt elszántsággal és profizmussal végezte munkáját.
Az Inter és a Besiktas sikerében bízunk ma: az áldozati szerepet a Cesena és a Samsunspor tölti majd be...
2011. 12. 18. 08:27
Öt játékos távozik az NB II-es SVSE-GYSEV-Goldschmidt csapatától.
Az ETO megállapodott az utánpótlás-válogatott játékossal, akit a Betis is figyel.
- 03:40 Ez volt a legnagyobb magyar diadal
- 03:33 Ezzel az ajándékkal várta családja a vb-döntő után közellenséggé vált focistát
- 22:16 Nyolcgólos meccsen nyert a Győr a Konferencia Ligában
- 22:05 Minden este újra hallja a robbanást a férfi, akit majdnem kiszippantott a légnyomáskülönbség a Ryanair-gép ablakán
- 21:44 Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm
- 21:30 A meccs előtt állította ki a bíró a kispad mellett vizelő focistát
- 21:23 Ez történt 2026. július 21-én
- 21:04 Gajdos László: 17 zebra fordult meg Hatvanpusztán, ötről nincs semmi infó
- 20:58 Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot – íme a részletek
- 20:48 Kele János: A 39 éves varázsló, a gólrekorder és a világ legjobb középpályása – íme a 2026-os foci-vb álomtizenegye
- 20:44 Újraindult Simon Miklós volt fideszes országgyűlési képviselő büntetőügye
- 20:08 Magyar Péter találkozott a Vidéki prókátorral a Polgár-fiaskó után
- 19:46 Mégsem kapott piros lapot a lefújás után a vb-döntő argentin botrányhőse
- 19:45 Először helyeztek el gyereket a Heim Pál Gyermekkórház babamentő inkubátorába
- 19:34 Ellenállási nyilatkozatot hirdetett a Fidesz, nem vesznek részt az új tisztviselők megválasztásában
- 17:00 Lázár János az NKA-botrányról: Az ügyészség fideszes adatokban matat jelen pillanatban
- 18:59 A korábbi osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, de a Fidesz bukása után visszautalta a pénzt
- 14:23 „Nem tudom úgy bekapcsolni a tévét, hogy ne ismerjem fel valakin a hatását” – meghalt John Kirby, Hollywood leghíresebb színésztanára
- 13:18 Az NKA-botrány miatt vonult ki az ügyészség a Fidesz egyik központjába
- 20:08 Magyar Péter találkozott a Vidéki prókátorral a Polgár-fiaskó után
- 19:34 Ellenállási nyilatkozatot hirdetett a Fidesz, nem vesznek részt az új tisztviselők megválasztásában
- 17:06 Kizuhant a harmadikról és meghalt egy férfi Kecskeméten
- 13:43 Előállították a Seuso-kincsek nyomában kutató fideszes propagandistát, Dézsy Zoltánt
- 14:31 Puzsérék Laczó Adriennt látnák szívesen az államfői székben
- 12:48 Emberi csontokat találtak Miskolcon, egy régi mobil, és egy télikabát volt az erdőnél fellelt maradványok mellett