A DVSC játékosai számára nem lett volna regenerálódási idő a mérkőzések között.
Májusban előbb Szajolra, majd Siklósra utazik a Ferencváros csapata.
Hiába nyert Ligakupát a Videoton, a legendás játékosok számára ezzel nem tudja megmenteni az idényt...
Egervári Sándor néhány helyen változtatott a jövő keddi felkészülési meccsre készülő kereten.
2012. 04. 19. 14:24
Szeretettel köszöntelek Benneteket! Második blogbejegyzésem a hazai labdarúgó-bajnokságról szól, első körben a színvonalról, a játékosok kvalitásáról és a csapatok gazdasági helyzetéről.
Ha nem szerez pontot a bajnoki címvédő Videoton ellen, matematikailag is eldől a ZTE sorsa.
2012. 04. 19. 10:57
A Videoton nyerte a Ligakupát, miután a Kecskeméten rendezett döntőben 3-0-ra legyőzte a hazai csapatot. A mérkőzés összképe alapján túlzó a különbség, hiszen az alföldiek a találkozó jelentős részében irányították a játékot, de kevés helyzetet dolgoztak ki, és azokat is kihagyták. A bajnoki címvédő székesfehérváriak remek hatékonysággal használták ki a lehetőségeiket, és azzal, hogy Sándor György kiváló egyéni akciójának köszönhetően vezetést szereztek, lépéskényszerbe hozták a Kecskemét, amely azonban nem tudott egyenlíteni.
A Regionális Bajnokság ötödik fordulójában a magyar együttes 2-2-t játszott Szlovéniában.
Idén már nem volt nyilvános az elitakadémiák licenckiírása!
Az EL-ben is már az elődöntőket rendezik: Madridban hazai esélyt érzünk, Lisszabonban pedig gólok lehetnek...
2012. 04. 19. 06:01
A fehérváriak 3-0-ra nyertek a mezőnyfölényben játszó Kecskemét otthonában.
A Szigetszentmiklós hazai pályán nagy harcot vívott a Videoton második csapatával az NB II Nyugati-csoportjának 23. fordulójában. Bár Kozma Tamás kapus a legvégén csaknem gólt fejelt, a Puskás Akadémia együttese az utolsó pillanatban a maga javára tudta fordítani a mérkőzést. Sikerével a vendégcsapat pontszámban utolérte az SzTK-t, amely jobb gólkülönbségének köszönhetően a kilencedik helyen áll.
Ferenczi, Alisics, Mészáros és Rezes nem egészséges, Coulibaly pedig eltiltott.
Három perc alatt kialakult a végeredmény a Bajai LSE-Kalo-Méh – FC Ajka meccsen, az NB II Nyugati-csoportjának 23. fordulójában. A vendégek a 31. percben szereztek vezetést Major Norbert révén, de Kormos László jóvoltából a 34. percben máris egyenlítettek a hazaiak. A Baja ezzel folytatta remek tavaszi sorozatát, hiszen a rossz anyagi helyzet ellenére ebben a naptári évben még nem kapott ki a csapat a bajnokságban.
Cégmustra-sorozat: a dúsgazdag Leisztinger jóvoltából nagyot alkothat a Diósgyőr.
Artner Tamás úgy véli, a Haladás kihagyott tizenegyeséből merített energiákat a Pápa.
A múlt héten a Videoton–Vasas és a Kecskemét–Zalaegerszeg végeredménye, az Újpest–Honvéd büntetője, és a Pápa–Haladás kevés gólja szerepelt a találataink között.
2012. 04. 18. 13:11
Az NB II-es Spartacus tartozik korábbi kapusedzőjének, Vadon Lajosnak.
Nem múlt bírózás nélkül a 24. forduló, kaptak hideget-meleget a bírók...
2012. 04. 18. 10:42
Csuhay József szerint játékos-pályafutása során kimerítette a szerencsefaktorát.
Szabadlábra helyezte a bíróság a bundázó REAC-labdarúgót, Kovács Balázst.
A Marseille a Caen-nal, a Kecskemét a Videotonnal találkozik ma délután.
2012. 04. 18. 06:02
Busai Attila bokájában két szalag is elszakadt, és Pölöskey Péter is rövid pihenőre kényszerül.
- 17:43 Rekordmeleg volt idén ebben a három európai országban
- 17:35 „Hiszem, hogy Istennek terve van velem” – megvan a Barca új csatára
- 17:07 VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben
- 16:46 Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét
- 16:42 Tévedés, hogy a fiataloknak nem lehetnek prosztatagondjaik
- 16:24 Ligeti Miklós: A politika reakcióját szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára
- 16:20 Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató
- 16:08 Új lendületet kaphat a magyar válogatott védő karrierje
- 16:05 Öt év után ültek újra egy asztalhoz a V4-ek és Japán külügyminiszterei
- 16:04 „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója
- 16:00 Vízhólyagok után szívprobléma: műtét vár a Napoli klasszisára
- 15:33 A Dyson kamerát tett a fogkefére, hogy minden korábbinál hatékonyabb lehessen a fogmosás
- 15:11 Ingyenesen igényelhető a HPV elleni védőoltás
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 15:03 Döntött a bíróság a terpesi polgármesterről, aki a sárgarépa kódjával lopott legót a Tescóból
- 04:40 Nagyon hasznos újítást kapott a Messenger
- 14:42 Még csak most lett 30, de már a lábai előtt hever Hollywood – Zendaya pályája képekben
- 13:11 „Ennek a gépnek a visszautasítását javaslom” – közzétettek egy dokumentumot a drága és használhatatlan lélegeztetőgépekről
- 06:28 Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 07:31 Dánia legnagyobb viking kincsét találta meg saját kertjében egy lakos
- 10:38 Itt a lista az új kormány 47 milliárdos autóbeszerzéséről
- 07:07 A kormány átalakíthatja a szabályozó hatósági rendszert
- 13:35 Három autó összeütközött Sebestyén Balázsék üldözése közben a Most Wanted forgatásán
- 13:14 Elgázoltak egy 25 éves rollerest Szarvason, a sofőr azt állítja, nem vette észre az ütközést