A nyugati listavezető MTK fölényes győzelmet aratott, keleten a Békéscsaba megint nem tudott nyerni az NB II. 24. fordulójában.
A Videoton egy büntetővel, illetve Gosztonyi András góljával 2-0-ra legyőzte idegenben a Zalaegerszeget az NB I 25. fordulójában. A zalaiak vereségükkel 18 év után búcsúztak az élvonaltól, ráadásul a fehérváriak elleni meccsen két játékosuk is a kiállítás sorsára jutott. A partjelző megrúgásáért, és a játékvezető meglökéséért. Nem sikerült tehát az elegáns búcsú...
Három fejesgóllal és két kiállítással tarkított meccset nyert meg a Ferencváros a Kecskemét ellen az OTP Bank Liga 25. fordulójában. A fővárosiak Marko Simics révén már az első percben megszerezték a vezetést, az előnyt Grúz Tamás duplázta meg a 32. percben. Ugyan a kecskemétiek Francis Litsingi révén a második félidő elején szépítettek, újabb gólt már nem sikerült szerezniük. A második felvonásban két piros lap is borzolta a kedélyeket.
A Ferencváros hazai pályán 2-1-re győzött a Kecskemét ellen az OTP Bank Liga 25. fordulójában.
Hrepka Ádám két góljával 2-0-re győzött a Paks a Pécs otthonában az OTP Bank Liga 25. fordulójában.
A Haladás hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Újpesttel az OTP Bank Liga 25. fordulójában.
Továbbra is a kiesést jelentő 15. helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján a Vasas, miután a 25. fordulóban, hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott a Pápával.
Emlékezetes balhéval, és a Videoton elleni 2-0-s hazai vereséggel búcsúzott matematikailag is az OTP Bank Ligától a Zalaegerszeg a 25. fordulóban.
2012. 04. 21. 17:48
Az OTP Bank Liga 25. fordulójának nyitómeccsén az első félidő után úgy tűnt, ha hétfő reggelig játszik a Honvéd és a Siófok, akkor sem rúgnak gólt! Márpedig ez egy péntek délutáni meccs volt... A vendégek azt játszották, amit az helyzetükben kellett, szervezett, tudatos védekezés, óvatos támadásokkal fűszerezve. A kispestiek tanácstalannak tűntek, ezért az egész nem volt túl látványos. A szünet után megszerezte a vezetést a Honvéd, ettől felbátorodott, játéka, felszabadulttá vált, s hozzátett még két gólt, amelyre becsületből a siófokiak is válaszoltak, így ez egy élvezetes, látványos 45 percre sikeredett...
Seydi, Abdouraman, Gallardo valamint Budovinszky nélkül utazik Győrbe a DVTK.
Ma megint El Classicot rendeznek, ezúttal a Camp Nouban. Vannak tippjeink szép számmal a hispán ütközetre vonatkozóan. Emellett a Stuttgart is nyerhet Kölnben...
2012. 04. 21. 07:48
Komoly veszteség érte a Videoton-PFLA NB II-es csapatát az előző fordulóban.
Az ügyészség döntött a volt REAC-kapus, Szántai Levente gyanúsításának megszüntetéséről.
2012. 04. 20. 23:21
A Budapest Honvéd a második félidőben mutatott játékának köszönhetően 3-1-re legyőzte a Siófokot az OTP Bank Liga 25. fordulójában.
A Ferencvárosi TC tíz évvel ezelőtt meggyilkolt futballistájáról, Simon Tiborról nevezték el pénteken az Albert Stadion kettes szektorát.
Az NB II-es Cegléd védője, Fekete Attila külföldön vállalt munkát.
György Tamás, a Hungast Holding Zrt. vezérigazgatója kijelentette, nagyon komolyan gondolják, hogy szerepet vállalnak a Vasas futballklub működtetésében.
Vérzivataros időszakon van túl a Vasas labdarúgócsapata, de a vezetőség reménykedik abban, hogy hegymenetbe kezd a klub.
Pénteken az ír szigetre érdemes ellátogatni, ezt már korábban bebizonyítottuk. És a Monaco nyerő szériájából sem szabad kimaradni!
2012. 04. 20. 06:13
Hosszas huzavona után sikerült megegyeznie az Illés Béla Football Akadémiának és a Haladás VSE-nek az utánpótlásképzésről.
A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu nyerte a teremlabdarúgó Magyar Kupát a címvédő Győr ellen. A Veszprémben rendezett négyes döntő utolsó mérkőzésén, a fináléban a Berettyó négy góllal legyőzte a tavalyi aranyérmes győri Rába ETO-t, amely ezúttal még gólt sem tudott rúgni! Immár harmadik éve tart a párbaj az ETO és a Berettyóújfalu csapatai között, legyen szó a bajnokságról, vagy a kupáról. Két év óta az ETO visz mindent, azaz bajnoki címet, kupagyőzelmeket egyaránt, most azonban megszakadt a sorozat
2012. 04. 19. 21:07
Sem a férfiak, sem a nők labdarúgótornáján nem lesz magyar játékvezető a londoni nyári olimpián.
2012. 04. 19. 20:44
Cégmustra-sorozat: csak semmi kacifántosság, Pakson tiszta, rendezett viszonyok uralkodnak.
A Videoton 3-0-ra győzött Kecskeméten a Ligakupa döntőjében, ezzel története során harmadszor nyerte meg a sorozatot. A mérkőzés után a győztesnek járó serleget és az érmeket Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, és Studniczky Ferenc, a Versenybizottság elnöke adták át a játékosoknak.
- 18:36 Lemondta a válogatottságot a németek kétszeres BL-győztes védője
- 18:34 Drogkereskedők lövöldöztek Hollandiában: egy ember meghalt, két rendőr megsebesült
- 18:31 „Egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint a Tisza második embere” – szakértők a miniszteri hatáskörök átalakításáról
- 17:46 „Férfi és női munka” - Forsthoffer Ágnes helyretette Magyar Pétert
- 17:43 Rekordmeleg volt idén ebben a három európai országban
- 17:35 „Hiszem, hogy Istennek terve van velem” – megvan a Barca új csatára
- 17:07 VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben
- 16:46 Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét
- 16:42 Tévedés, hogy a fiataloknak nem lehetnek prosztatagondjaik
- 16:24 Ligeti Miklós: A politika reakcióját szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára
- 16:20 Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató
- 16:08 Új lendületet kaphat a magyar válogatott védő karrierje
- 16:05 Öt év után ültek újra egy asztalhoz a V4-ek és Japán külügyminiszterei
- 16:04 „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója
- 16:00 Vízhólyagok után szívprobléma: műtét vár a Napoli klasszisára
- 14:42 Még csak most lett 30, de már a lábai előtt hever Hollywood – Zendaya pályája képekben
- 04:40 Nagyon hasznos újítást kapott a Messenger
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 13:11 „Ennek a gépnek a visszautasítását javaslom” – közzétettek egy dokumentumot a drága és használhatatlan lélegeztetőgépekről
- 06:28 Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása
- 07:31 Dánia legnagyobb viking kincsét találta meg saját kertjében egy lakos
- 10:38 Itt a lista az új kormány 47 milliárdos autóbeszerzéséről
- 13:35 Három autó összeütközött Sebestyén Balázsék üldözése közben a Most Wanted forgatásán
- 16:24 Ligeti Miklós: A politika reakcióját szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára
- 07:07 A kormány átalakíthatja a szabályozó hatósági rendszert