Megújul a nyíregyházi stadion a Debrecen Bajnokok Ligája-selejtezőjére.
Újpesti kívánságlista: Vass Ádám, Feczesin Róbert, Bodor Boldizsár, Gosztonyi András, Lencse László, Vaskó Tamás.
Három játékos szerződtetését jelentette be szombaton az MTK.
Újabb játékost igazolt az NB I-ből a Gyirmót FC, Oross Márton három évre írt alá.
Tekintse meg a Rangadó.hu exkluzív képgalériáját! Első kézből, egyenesen a helyszínről!
A német válogatott 4-2-re nyert Görögország ellen az Európa-bajnokság pénteki negyeddöntőjében.
A harmadik negyeddöntőben igaz klasszisok találkoznak: szerintünk a spanyolokat nem lehet még megállítani...
2012. 06. 23. 08:42
Az MLSZ nem engedélyezte, hogy Újpesten levetítsék a Ferencváros elleni 6-0-s győzelem felvételét.
Békéscsaba megyei jogú város a békési székhelyű Békés Drén Kft-vel zártkörű részvénytársaságot alapít a helyi futballklub működtetésére.
Andorka Péter és Seper Ákos továbbra is képben, és keretben van a Haladásnál.
A székesfehérváriak nem tudtak megállapodni a Győrrel a csereüzletről.
Elsőként a portugál válogatott jutott be az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé, miután a varsói negyeddöntőben 1-0-ra legyőzte Csehországot.
Horváth Károly elmondta, a szakmai stáb összetétele nem változik.
A Békés Drén Kft. veszi át az NB II-es Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE többségi tulajdonjogát.
Alakulóban a Spartacus kerete, és már megvan a pontos felkészülési menetrend is.
2012. 06. 22. 14:07
A Pakstól érkező támadójátékos három évre kötelezte el magát a Ferencvároshoz.
Gálhidi György vagy Mészáros Ferenc lesz a Zalaegerszeg új vezetőedzője.
Kassai Viktor péntek délelőtt az MLSZ székházában tartott sajtótájékoztatón beszélt az Európa-bajnokságon való (le)szerepléséről.
2012. 06. 22. 13:08
Holland csatár helyett portugál védekező középpályás és litván jobboldali védő Pécsett...
Az eddig egyedüliként száz százalékos germánok a görögökkel csapnak össze. Tippek és érvek, szép számmal...
2012. 06. 22. 00:53
Kassai Viktor és segítői csütörtökön hazaérkeztek az Európa-bajnokságról.
2012. 06. 21. 22:43
A pápaiak első edzésén huszonhét játékos vett részt, köztük az első új igazolás is.
György Tamás és a HunGast, vagy Alfredo Demiani és a német vonal lesz a befutó a Vasasnál?
A ZTE FC tulajdonosa, Nagy Ferenc jelezte: talán már ezen a héten bejelenthetik az új edzőt.
- 10:20 Schmidt Mária a „kommunista diktatúra pártlapjának” nevezte az újrainduló Népszabadságot
- 10:09 A mosdóba menekült a megvert idős asszony a fia elől – a mentők az ablakból látták a segélykiáltást
- 10:02 Késes támadás egy vajdasági kínai áruházban
- 09:50 Eltűnt egy 14 éves lány Budapestről
- 09:28 Videó: így csapódott be a házak közé a kisrepülőgép Floridában
- 09:28 Meglepő dolog történik a szervezetünkkel fél óra szaunázás alatt
- 09:03 Kapitány István: 4000 milliárd forint megy 2027-ben gazdaságfejlesztésre
- 09:00 Gazdag nagy gólt lőtt a léc alá, de Messi zsenialitása döntötte el a meccset
- 08:50 Martha Stewart hajléktalannak öltözött halloweenkor, azóta nem győz elnézést kérni
- 08:48 Kiderült: egyetlen SMS-sel tönkre lehet tenni az androidos mobilokat
- 08:34 Sugárveszélyről, vegyi támadásról küldtek hamis üzenetet az ukrán lakosságnak hekkerek
- 08:25 A kaotikus Mexikói Nagydíj folytatása: büntetések miatt változás a pontszerzőknél
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 08:21 Őszi úti célok, ahol többet érhet a pénzünk, mint gondolnánk
- 09:06 Ne dobjuk ki! Ezek a konyhai maradékok a madaraknak is jól jöhetnek télen
- 06:20 Parlament: megtudhatjuk, kik rejtőznek a százmilliárdos tőkealapok mögött
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest–Belgrád-vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 05:58 Tarthatatlan a Fidesz-modell, mégis marad az Európa-bajnok áfa
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 09:28 Videó: így csapódott be a házak közé a kisrepülőgép Floridában
- 05:40 Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten