Varga Rolandot nem zavarja, hogy nem ő lőtte a büntetőt.
Bene Ferenc szerint még csak most kezd összeállni a Lombard FC, és biztos benne, hogy hamarosan elkezdenek mérkőzéseket nyerni.
A Kubala Lászlóról elnevezett kupát az egykori világklasszis játékos fia, Carlos Kubala adja át a telki edzőközpontban szombati FociFesztiválon.
2012. 08. 28. 14:04
A Paks korábbi mesterét felkérték, de egy nap gondolkodási után úgy döntött, nem veszi át a Lombard FC irányítását.
A kapus már nem a DVSC együttesével készül; Nika Pilijev ügyében még nem született döntés.
A Videoton ellen hibázó Jagodics Márk ma már máshogy csinálna néhány dolgot.
Közös megegyezéssel távozott a Ferencváros eddigi másodedzője, Nagy Tamás.
A Putnok és a Vasas egykori legendás játékosáról nevezték el a borsodi település sportkomplexumát!
Augusztus 21-én éjfélkor lezárult a nyári átigazolási szezon a teremlabdarúgóknál.
Nincs több vidéki veretlen csapat az NB I-ben. Két fővárosi együttes a dobogón.
2012. 08. 28. 10:21
Az NB II-es Sopron szerződtetné a Haladás védekező középpályását, Horváth Andrást.
Négy év keleti szereplés után az NB II Nyugati-csoportjába szereplő Tatabányához igazolt a debreceni Oláh Gergő.
Kidőlnek a tehetséges angyalföldi fiatalok: Csoór Patrik után Merczel Zsolt is megsérült.
Simán nyert az Aramis a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának első fordulójában.
A BL-főtáblájáért a Maribor a Dinamo Zagrebbel küzd meg. A Norwich-Scunthorpe United összecsapáson biztosan lesz három gól...
2012. 08. 28. 07:17
Edzőt keres a nyeretlen csapat vezetése, miközben a megbízott trénert a Fradi hívja.
Vass László, a Rangadó.hu állandó szakértője lett az NB III-as Rákosmenti TK vezetőedzője.
2012. 08. 27. 19:42
Mindkét magyar csapat, a Videoton és a Debrecen visszavágóját is élőben közvetíti csütörtökön a televízió az Európa Liga-selejtezőben.
2012. 08. 27. 19:15
Volt válogatott csatárral erősített az FC Ajka NB II-es csapata.
Irhás Ignác szerint a jó eredmények ellenére az edzőtáborban jobban játszottak.
2012. 08. 27. 18:54
Az NSO.hu hétfő délutáni cikke miatt büntető feljelentést tesz a Ferencvárosi Torna Club.
Hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott ifj. Bene Ferenc vezetőedzővel és Herédi Attila pályaedzővel a Lombard FC.
A fiatal középpályás szerződését közös megegyezéssel felbontották.
Áll a bál Kecskeméten: Bori Gábor és Németh Gábor kezdeményezték távozásukat!
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:36 Napirend után: Aktivizmus nélkül lehetséges független, modern média?
- 18:18 Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 12:46 Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 11:18 Kiutalták Gulyás Gergely 16 millió forintos végkielégítését, ő tovább is utalta
- 07:00 Kvíz: felismered a 80-as évek házibulijainak slágereit – az első soruk alapján?
- 13:09 Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult