A bajnokságban veretlen MTK még nyeretlen a Ligakupában, ugyanis a második fordulóban 0-0-t játszott Szolnokon.
Zamostny Balázs úgy érzi, jó döntést hozott, hogy kölcsönben Siófokra igazolt.
Debrecenben folytatja pályafutását a Ferencvárost elhagyó 24 éves csatár.
Súlyos veszteség érte a magyar labdarúgást, életének 74. évében elhunyt az olimpiai bajnok Csernai Tibor.
Brekk Jánosnak egy meccset kell kihagynia, amiért az Újpest FC B ellen elküldték a kispadtól.
Az Európai Labdarúgó Szövetség a nyári Európa-bajnokságon, illetve annak selejtezőin szerepelt játékosok részvétele alapján kompenzálta a klubokat.
Elismeri az erőnléti problémákat, de nem akar visszafelé tekintgetni Zsivóczky Gyula, a Lombard FC régi-új vezetőedzője.
A DEAC Armada hazai pályán 7-3-ra kikapott a Rubeola FC Csömör csapatától a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának harmadik fordulójában.
2012. 09. 11. 13:06
Pölöskey Péter, és a belga Brugge egykori játékosa, Yulu Matondo a DVSC-TEVA csapatával készül.
Esterházy Márton döntetlenben vagy győzelemben bízik a Hollandia elleni világbajnoki selejtező előtt.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
Hátrányból fordítva, a hajrában tíz emberrel játszva nyerte meg az Újpest FC B elleni, sárga és piros lapokkal színezett meccset a Nyíregyháza Spartacus az NB II negyedik fordulójában.
A nyíregyházi vezetőedző, Brekk János beígért csapat-átalakítási törekvéseinek az eddigi csapatkapitány, Minczér Tibor, valamint Montvai Tibor és Reznek Donát is áldozatául esett, így egyikük sem kezdett.
Egy helyzet itt, egy helyzet ott, aztán egy gól ott, a rutinos Rajczi Péter a fővárosiaknak szerzett vezetést az első félidőben. A szünet után hamar jött az egyenlítés, Csorba Szabolcs jóvoltából. Javult a színvonal, de az imént gólpasszt adó Montvai az évszázad helyzetét rontotta el, amikor a kapust kicselezve az üres kapu helyett négy méterről a kapu mellé gurított. Hamarosan Pákolicz Dávidnak köszönhetően megfordította az állást a Nyíregyháza. De a meccsnek még egyáltalán nem volt vége, bár több gól már nem esett. Jöttek a büntetések: Petneházi Márkot kiállította a játékvezető, Brekk Jánost pedig elküldte a kispadtól. A végére a létszám kiegyenlítődött ki, Erős Ronald is pirosat kapott.
A belgák a horvátok fogadják, és a pontok otthon maradhatnak. A sógorokhoz a németek látogatnak: gólokból nem lesz hiány!
2012. 09. 11. 07:27
Magabiztos játékkal sima győzelmet aratott az UTC az újonc Veszprém otthonában, a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának harmadik fordulójában.
Második meccsét is elvesztette a teremlabdarúgó NB I alapszakaszában az Admiral-Haladás VSE.
Hazai pályán is bemutatkozott a Vasassal történt fúziónak köszönhetően NB I-ben maradó gödöllői teremlabdarúgó-csapat.
A magyar U21-válogatott 2-0-ra legyőzte Liechtenstein csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó meccsén, Kecskeméten.
Kizárólag a győzelemmel lenne elégedett kedden a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn Louis van Gaal, a holland válogatott szövetségi kapitánya.
Szalai Ádám szerint csak így, és egy kis szerencsével győzhetik le kedd este Hollandiát.
2012. 09. 10. 17:23
Egervári Sándor szövetségi kapitány két helyen tervez változtatást az Andorra-meccshez képest.
Menczeles Iván szerint hatalmas lökést adhat a BKV Előre csapatának az első győzelem.
Selim Bouadla injekciókúrára jár, Yannickot kedden megműtik és vasárnap Novakovicson is elvégzik a második beavatkozást.
Ismét a veterán kapus beugrására volt szükség, és megint rutinból kivédte az ellenfél szemét.
Eltérőek voltak a játékos, illetve a Bnei Jehuda vezetőinek elképzelései.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
Rangadót rendeztek Mezőkövesden, ahol a Vasas vendégeskedett, bár a veretlen hazaiak voltak az esélyesek. Noha nem játszottak jól, mégis győztek, így tovább erősítettek pozíciójukat a tabella élén, míg a Vasas egy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a várakozásoknál gyengébb rajtot vett. Mindkét oldalon számos lehetőség adódott, de egyik csapat sem volt képes akcióból betalálni, Hamar Ádám győztes gólja tizenegyesből született.
2012. 09. 10. 13:48
- 09:14 „Hibáztam. Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát” – írta Parragh László egy kiszivárgott levélben
- 09:11 Ezek okozhatják a gyakori gyerekkori hasfájást
- 09:02 Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
- 08:53 „Igazi seggfej volt” – a norvég csapatkapitány büszke rá, hogy kiállításig provokálta a Bayern játékosát
- 08:52 Több mint 30 éve rejtőzhetett a Dunában egy kólásdoboz
- 08:50 Keresik a debreceni fiatalokat, akik köveket tettek egy vasúti váltóba
- 08:38 Tíz évvel a befejezése után visszatér a Csajok
- 08:26 Templomba viszi a politikát a KDNP, fogolykiváltó imára hívják támogatóikat
- 07:57 Forsthoffer Ágnes Németh Balázsnak: Ne haragudjon, de az önök módszerei egyszerűen embertelenek
- 07:33 444: Évek óta Orbán Győző kövéből épül az iváncsai akkugyár
- 07:30 Kvíz: tejföl az égésre, krumpli a zokniba – ismeri a régi népi gyógymódokat?
- 07:09 Magyar Péter: érkezik Emmanuel Macron, lesz új gyermekvédelmi törvény, a KDNP-s képviselők mehetnek fóliázni
- 07:09 Lemondott az USA súlyos botrányokba keveredett athéni nagykövete
- 07:08 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 06:15 Kiderült, milyen előzmények után mondott le az energetikai államtitkár
- 19:24 Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter
- 05:58 Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
- 20:45 Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
- 06:46 Újabb változásokat jelentett be a NAV: minden EU-n kívülről érkező, netes csomagrendelést érint
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 18:01 Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
- 23:27 Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
- 07:09 Lemondott az USA súlyos botrányokba keveredett athéni nagykövete
- 06:33 Irán új taktikákra váltott