SPORT
Továbbra sem írta alá németországi szerződését Sváb Dániel, mert a Cottbus spórolni akar.
Kárpáti Vitéz a portugál harmadosztályban folytatja, Venczel Balázs a svédeknél próbálkozik.
A Lech Poznan nem esélytelen idegenben sem. Aztán, hogy a Hacken-Thun meccsen mi lesz? Szerintünk három találat legalább!
2013. 08. 01. 08:04
A pécsi Szatmári Lóránd szerint nem kaptak volna ki, ha egyenlő létszámban fejezik be a meccset.
Az NB II-es FC Ajka 3-2-re győzött Szombathelyen.
A Zalaegerszeg hazai környezetben 4-1-re győzött a Veszprém ellen.
Hiába a milliárdok, egy kivételtől eltekintve eddig minden klubtulajdonos leszerepelt hazánkban.
Együttműködött a nyomozókkal a bundaügyben, ezért megszüntették az előzetes letartóztatását.
Pécsről érkezik a csapathoz a 18 éves középpályás.
Még három évig biztosan a Honvédnál marad a 21 éves védő.
A diósgyőri középpályás betegséggel küzd, de bízik benne, hogy bizonyíthat volt csapata ellen.
Egervári Sándor a csehek elleni, augusztusi meccsen is számít a Lengyelországban játszó csatárra.
A Videoton továbbra sem foglalkoztatja a lejáró szerződésű támadót, és szeretné eladni.
A Mezőkövesd középpályása, Dobos Attila szerint fiatal csapattársain nem látszott a tapasztalatlanság.
2013. 07. 31. 13:52
Az első osztályban szereplő Paralimni együttesével edz a Győr és Videoton korábbi kapusa.
Mégsem az MTK elleni meccsen köszön el a diósgyőri szurkolóktól a távozó Francisco Gallardo.
Közös megegyezéssel távozik Kolozsvárról.
A paksi Simon Attilának fontos, hogy az edzője hiteles legyen, és korrektül álljon a játékosokhoz.
Két vagy három diósgyőri meccset kell majd Nyíregyházára vinni.
Az osztrák listavezető a Fenert látja vendégül. A finn bajnokságban a Vaasa a Lahtit fogadja...
2013. 07. 31. 08:38
Átverték a salvadori csatárt, aki azt hiszi, az ETO még versenyben van az európai kupában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Csereként lépett pályára a Gdansk elleni felkészülési mérkőzésen a Barcelona újdonsült játékosa, Neymar. A brazil zseni ráadásul azt a tíz percet is úgy könyörögte ki magának az új edzőtől.
2013. 07. 31. 08:24
A Pápa hazai pályán 2-0-ra győzött a Szigetszentmiklós elleni felkészülési mérkőzésen.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Franck Ribery egyszerűen lecserélte az őt pályára kísérő fiút a Mark van Bommel tiszteletére rendezett búcsúmérkőzésen. A Bayern sztárja ugyanis túl magasnak találta a srácot, így kért maga mellé egy alacsonyabb gyereket…
2013. 07. 31. 08:17
- 10:38 Kukorelly Endre: Ha több szív lesz benne, több magyar fiú, ha nem NER-kednek
- 10:34 „Az első félidő végén nem tudott járni” – legjobb játékosa miatt aggódik az amerikai kapitány
- 10:06 Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban
- 09:58 Jönnek a brazilok, négy meccsel belecsapunk a lecsóba – élő hírfolyam a foci-vb harmadik napjáról
- 09:55 Orbán nem adja fel, Kövér Ungarische Péterezett és kommunistázott
- 09:49 Tom Cruise Spielberg alakú popcornos vödörrel meg Colin Farrell-lel és Dakota Fanninggel nézte végig az új Spielberg-filmet
- 09:06 24/7: Amikor viszket a yacht, és hiányozni kezd a NER
- 08:56 „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra
- 08:55 Magyar Péter: Orbánék menekülttábor nyitásáról tárgyaltak, miközben a kormány a migrációs konfliktus kiélezését határozta meg politikai célként
- 08:04 Az ikerpár, akik a kamera előtt nőttek fel – 40 éves lett Mary-Kate és Ashley Olsen
- 07:54 163 milliós kártérítést kell fizetnie Bródy János fiának
- 07:37 Eltűnhet a termés: így védheted meg a cseresznyét és a meggyet a madaraktól
- 07:01 „Véget kell vetni a mutatószámkultusznak” – változást követelnek a felsőoktatási szakszervezetek
- 06:59 Egy csapat és egy bíró is rendkívülit tett, Trumpnak más dolga volt – ez történt a foci-vb második napján
- 06:56 Trump bejelentette Niño Guerrero megölését, aki börtönbandából épített nemzetközi bűnszervezetet
- 06:00 Kvíz: felismered a '90-es évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 05:30 Kvíz: Hányat ismersz fel Bud Spencer filmjeiből, ha csak egy képet mutatunk belőlük?
- 08:04 Az ikerpár, akik a kamera előtt nőttek fel – 40 éves lett Mary-Kate és Ashley Olsen
- 08:55 Magyar Péter: Orbánék menekülttábor nyitásáról tárgyaltak, miközben a kormány a migrációs konfliktus kiélezését határozta meg politikai célként
- 06:26 „Hiányzott a rendes, harapós ütem” – Kalapács József nem volt maradéktalanul elégedett a Metallica Pokolgép-feldolgozásával
- 18:50 Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
- 07:54 163 milliós kártérítést kell fizetnie Bródy János fiának
- 08:56 „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra
- 06:55 Orbán Viktort ma ismét pártelnökké választhatja a Fidesz
- 21:57 Magyar Péter négy magyar titkosszolgálat vezetőjét is felmentette