SPORT
Feleki Attila a mostani szezon végén leköszön.
Az egykori klubigazgató, Bérczy Balázs örül, hogy Pécsett bátran nyúlnak a magyar fiatalokhoz.
Az Újpestről távozó védő szabadon igazolható; a Mezőkövesd is képbe került. Frissítve
A bet365 hétvégi élő közvetítési kínálata.
Ma a Groningen-NAC mellett két kosárrangadót szedett ízekre Ninno mester, a rangago.hu állandó szakértője.
2014. 04. 11. 06:13
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Torghelle Sándor 2012 januárja és 2013 novembere között volt a Videoton játékosa, de a jelek szerint ennyi idő is elég volt, hogy komoly barátságok köttessenek.
„Tegnap Lencse Lacival és Sándor Gyurival vadászni voltam, és meglőttem életem első vaddisznóját: a kan közel 150 kilót nyomott. Íme!” – írja Torghelle Sándor a Facebookon, és bejegyzéséhez bizonyítékként egy két is mellékelt.
A német csapat igazgatója jelentette be a hírt.
2014. 04. 10. 20:47
Az NB I-ben tavasszal eddig a Kecskemét kapusa, Vukasin Polekszics kapta a legkevesebb gólt.
A magyar női válogatott a szombati vereség után ismét 4-0-ra kapott ki a finnektől.
A magyar U19-válogatott ezúttal is egy góllal győzött Ciprus korosztályos csapata ellen.
A France Football szerint 2016-tól Zinedine Zidane lesz a Monaco edzője.
2014. 04. 10. 17:48
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Nem csak kora, hanem fejlődési rendellenességéből adódó fogyatékossága miatt is hatalmas tisztelet illeti a román negyedosztályú Vulcan kapusát, Tudorel Mihailescut: a 48 éves hálóőrnek magzatkorában a bal keze köré tekeredett a köldökzsinór, így az nem fejlődött ki rendesen. A portás azonban egy egészséges karral is remekel csapatában, sőt posztján a liga egyik legjobbjának tartják.
2014. 04. 10. 17:40
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Dupla gyomrost kapott David Moyes, a Manchester United menedzsere a szerdai BL-negyeddöntő visszavágóján: csapata 3-1-es vereséget szenvedett a Bayern München otthonában, így búcsúzott a sorozattól, emellett pedig egy megpattanó labda is hasba találta.
2014. 04. 10. 17:26
Csütörtökön kezdődik az összetartás, amelynek végén Székesfehérváron lép pályára a Bálint FC.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Leeds United játékosa, Noel Hunt egészen érthetetlen szabálytalanságot követett el a Watford védője, Marco Faraoni ellen a két csapat hétközi bajnokiján. Faraoni az oldalvonal mentén épp kirúgta a labdát, hogy ápolni lehessen a Leeds megsérült csatárát, Ross McCormacket. Az olasz bekk feltett kézzel jelezte szándékát, ez azonban Huntot nem hatotta meg, a csatár egyszerűen felrúgta a bekket.
2014. 04. 10. 16:59
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
David Alaba és Jerome Boateng megadta a módját a Bayern München BL-elődöntőbe jutásának ünneplésének. A bajorok két sztárja vicces táncot lejtett a kezdőkörben.
2014. 04. 10. 16:53
Aaron Ramsey újra egészséges és bevethető lesz a Wigan elleni FA-kupa elődöntőben.
2014. 04. 10. 16:48
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A jelek szerint nem csak a Hazard család kisebbik tagja ütött a bátyjára, hanem Bentekééknél is van egy fiatalabb tehetség. Christian öccse, Jonathan a másodosztályú Visé színeiben ezzel a góllal tette le névjegyét a Tubize elleni meccsen.
2014. 04. 10. 16:46
Mélyponton a magyar játékpercek részaránya.
Simon Attila továbbra is bízik magában, és tudja, hogy előbb-utóbb jönnek majd a gólok is.
A legfrissebb hírek szerint combizomszakadás miatt két hét pihenő vár rá.
2014. 04. 10. 13:33
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz nyújtott be fellebbezést.
2014. 04. 10. 13:14
BL-negyeddöntők utáni nyilatkozatok.
2014. 04. 10. 13:04
Az egyik Fradi-szurkolónak nem tetszett, hogy az RTL Klub munkatársak megörökíti a botrányt.
MÉG TÖBB FOCI-VB
- 19:50 Foci-vb: Ausztrália-Egyiptom (élő)
- 19:45 Ötéves kisfia mellett esett össze egy férfi a metrón
- 19:43 Semjén Zsolt beperelte Tordai Bencét a Zsolti bácsizás miatt
- 19:19 Tehervonat ütközött autóval, pótlóbuszos átszállás jön a Miskolc-Ózd vasútvonalon
- 18:38 A vb-ezüstérmes horvát focista kritikája: Többre vagyunk hivatottak annál, hogy betömörüljünk, és úgy játsszunk, mint Kongó
- 18:29 Magyar Péter videót tett közzé Áder János 720 négyzetméteres villájáról
- 18:20 Felfüggeszti tevékenységét a Promenád24
- 18:12 Sorra szűnnek meg a Jobbik alapszervezetei ott, ahol korábban a legerősebb volt
- 17:57 Mérlegen a Tisza-kormány első 50 napja: megtörtént a rendszerváltás?
- 17:39 A Fradit tavaly a BL-től elütő azeri klub csapott le a ZTE focistájára
- 17:07 Megszűnt a felszámolási eljárás a Doktor 24 ellen
- 16:48 Hat embert raktak uniós szankciós listára Navalnij halála miatt
- 16:44 Ég a tarló az M7-esnél, a füst veszélyezteti az autópálya közlekedését is
- 16:37 A megállóban hagyta a 13 éves lányt egy busz a 40 fokos hőségben
- 15:53 Elindult a NASA űrbéli mentőakciója
- 12:43 A színpadtól a szinkronstúdióig – Szilágyi Tibor élete képekben
- 10:39 Megvan a közmédia szakmai vezetőinek névsora
- 10:31 Meghalt Szilágyi Tibor
- 05:30 Kvíz: 10 jelenetkép, 10 magyar sorozat – hányat találsz el?
- 10:18 Szalmonellajárvány tört ki egy elterjedt márka instant tésztái miatt, Magyarország is érintett
- 12:09 Mégiscsak a HM állta Szalay-Bobrovniczky pihenését az isztambuli Four Seasons luxuslakosztályában
- 11:30 Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény
- 10:49 A Fidesz szerint Alföldi Róbert több mint 2 milliárd forint támogatást kapott, a színész szerint ez lehetetlen
- 06:00 Kiakadtak a bírák, amiért nekik kellene kipenderíteniük Varga Zs. Andrást
- 16:37 A megállóban hagyta a 13 éves lányt egy busz a 40 fokos hőségben