Az összes szombati edzőmeccs egy helyen!
Nincs már külföldi játékos az élvonalból kiesett Rákóczi keretében.
A Ham-Kam tavaly még a feljutásért küzdött, most csődközelbe került és veretjük sereghajtóként, a Basel meccsén pedig a gólokra szavazunk!
2014. 07. 18. 22:48
Róth Antal és Török László szerint is bekerülhet a legjobb hat közé a magyar U19-válogatott.
Gólt és gólpasszt jegyzett a magyar szélső.
Olasz sajtóértesülések szerint a harmadosztályba szerződhet a magyar támadó.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Luís Suárez nem menekült! A Barcelona legújabb igazolása próbálta elkerülni a lakása előtt táborozó újságírók és szurkolók hadát, ám nem tudott bejutni, így nem úszta meg a fotókat és az autogramokat.
2014. 07. 18. 19:48
Akár ötszáz forintért is szurkolhatunk az NB I-ben, de 900 ezerért is lehet bérletet vásárolni.
Simon Attila az AC Wolfsberger együttesében folytatja pályafutását.
Kétéves szerződést írt alá a horvát védő.
Az első fordulóban rögtön rangadót rendeznek a másodosztályban: a Gyirmót a Vasashoz látogat.
A magyar U19-válogatott keretében több élvonalbeli rutinnal rendelkező játékos is helyet kapott.
A Videoton ellen zárja a felkészülést a fővárosi együttes.
A Lombard FC vezetőedzője a legtöbb igazolásukra kezdőként számítana a következő szezonban.
Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, nem állnak le a létesítményfejlesztések.
Kenesei Krisztián számára eleinte fura volt, hogy jó barátja, Mátyus János kezei alatt kell dolgoznia.
Meglepetés a harminc éves játékos lépése.
2014. 07. 18. 14:49
A szurkolók rasszista magatartása miatt fizet a klub.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Szekeres Adrián, és az U19-es Európa-bajnokságra készülő Zsótér Donát egy évig kölcsönben a Dunaújváros csapatát erősíti. Mindketten a Videotontól érkeznek az újonchoz a több játéklehetőség reményében. A fiatal, még csak 18 éves Zsótért egy jó szezont követően visszavárják a Videotonhoz. Ezt Burcsa Győző klubigazgató is megerősítette.
– Donát rendkívül jó munkát végzett az edzőtáborban. Nagyon meg voltunk elégedve a hozzáállásával és a játékfelfogásával. Tavaly a másodosztályban futballozott, idén pedig már az élvonalban fog szerepelni. A fejlődése érdekében bizonyos feltételekkel adtuk őt kölcsön, hiszen Dunaújvárosban biztos, hogy több játéklehetőséget kap. Ráadásul van egy olyan opciónk is, hogy télen visszakerülhet a Vidibe. Szekeres visszakerült hozzánk a Puskás FC-től és a nyári edzőtáborban jól dolgozott. A szakmai stáb is, és én is elégedett voltam a hozzáállásával. Azonban olyan játékhiánya van, amely az edzésmunkában is jelentkezik, úgyhogy a dunaújvárosi egy év neki biztos jót tesz. Úgy engedtem el, hogyha felhívja magára a figyelmet, akkor örömmel látjuk a későbbiekben újra a Vidiben – árulta el a vidi.hu-nak Burcsa Győző klubigazgató.
A 25 éves támadó ötéves szerződést kötött a londoniakkal.
A Besiktas pénteken megszerezte a Chelsea szenegáli labdarúgóját, Demba Bát.
A debreceni Vukasin Polekszics helyett a Videoton szlovák kapusát szerezte meg a KTE.
A Debrecen a fehérorosz BATE Boriszov és az albán Skënderbeu párharcának győztesével találkozik.
2014. 07. 18. 12:14
A Haladásnak a Sopron, a Gyirmótnak az orosz Mordovia Szaranszk lesz az ellenfele.
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét