A CAS csütörtökön hozza nyilvánosságra, hogyan döntött Suárez négy hónapos eltiltásának enyhítési kérelméről.
A támadó szerint a Debrecen legyőzése esetén lehet csak igazán jó rajtról beszélni Újpesten.
Az északír edző szerint Sterling megfelelő ütemben fejlődik, és egyszer Messi szintjére érhet.
A korábbi ferencvárosi játékos, Józsi György is a Dunaújvárost erősíti a mostani szezonban.
2014. 08. 13. 12:28
Elmaradt bérét követeli a közönség korábbi kedvence.
Tóth Gábor szerint azonban még nem állt össze kellően a Lombard játéka.
Rövidesen aláírhatja szerződését a Haladásnál Tommaso Rocchi és Emilson Cribari.
Hivatalos: a Sevilla védője a Vörösöknél folytatja.
2014. 08. 13. 10:32
A Bayern München nem keres új játékosokat.
2014. 08. 13. 09:47
Taggyűlést tartott a Diósgyőr vezetősége.
Mohl Dávid jogosnak érzi vezetőedzőjük, Véber György kritikáját.
A madridi csapat 2002 után másodszor hódította el a trófeát.
2014. 08. 13. 08:40
Keddi gyűjtőcikkünkben a külföldön játszó magyarok teljesítményéről számoltunk be.
A Mezőkövesd védője követheti Bognár Istvánt.
Az olasz támadó és egykori római klubtársa, a brazil Emilson Cribari is tárgyalni jött a Haladáshoz.
A Puskás FC ellen két gólt jegyző debreceni középpályás szerint megérdemelt sikert arattak.
Az MLSZ alighanem óriási öngólt rúg az új kártyarendszer bevezetésével.
A szövetségi kapitány már tudja, kikre számít az Európa-bajnoki selejtezőkön, de változás még lehet.
A Felsőtárkány ejtette ki Csertői Aurél csapatát. Az MTK és a Felcsút továbbjutott az első fordulóból.
Két meccset kell kihagynia a pécsi vezetőedzőnek.
Ferenczi István és Nikházi Márk is kiemelte, egyetlen meccsen bármi megtörténhet a Magyar Kupában.
Drogba bízik benne, hogy az idénynyitón játszhat.
Az MLSZ edzőközpontjában pikáns lehetőségek fogadják a többi között a magyar válogatottat is.
- 03:36 Félbeszakadt a Real Madrid meccse, mert rosszul lett egy néző
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”