Hosszú távú szerződést kínál saját nevelésű játékosának a Real Madrid.
2014. 12. 04. 17:24
Az Aranylabda inkább marketing-, mint szakmai díj; azok szerint, akiknek a jelöltje lemarad róla.
A német labdarúgó Bundesligában is bevezetik a gólvonal-technológiát.
2014. 12. 04. 15:41
A rutinos hátvéd kikerült a malajziai Sarawak Crocs keretéből, de egyelőre ő sem tudja, hogy miért.
Domonyai László klubigazgató az Egyesült Államokban az olasz Juventus vezetőivel is tárgyalt.
Alig néhány néző lézengett a lelátókon, a visszavágót mégis kiemelt kockázatúnak minősítették.
Dróth Zoltán motiváltan érkezett a nemzeti együttesbe, és örül a Ciprusnak lőtt négy góljának.
Új járgánnyal bővült a portugál klasszis kollekciója.
2014. 12. 04. 12:31
Nagybevásárlást terveznek Milánó kék-fekete felén a télen.
Ötmilliárd forintból újítják fel a kispesti létesítményt, amely a Nemzeti Sportközpontokhoz kerül.
Az Újpest diósgyőri, illetve az MTK debreceni vendégjátékával búcsúzik 2014-től az élvonal.
2014. 12. 04. 11:10
Nem meglepetés, hiszen kétszer is a meccs legjobbjának választották a lengyel élvonalban.
A veterán francia támadót a világ összes országában tárt karokkal várják.
2014. 12. 04. 10:22
Az Arsenal 15 millió fontos ajánlatot készül tenni.
Mexikó szövetségi kapitánya hosszú távú szerződést kötött.
2014. 12. 04. 09:35
A Nyíregyháza és a Kecskemét korábbi védője jelenleg egy román másodosztályú csapatnál edz.
2014. 12. 04. 09:27
A Lyon győzhet, a szárdok gókgazdag meccset játszhatnak a Modenával...
2014. 12. 03. 23:41
Csizmadia Csaba szerint a Videoton válogatott védője nem szándékosan okozott súlyos sérülést.
A magyar kapus nevével gúnyolódnak az angol másodosztályú Bolton Wanderers drukkerei.
A klub kitiltotta a szurkolót, büntetőfeljelentést tett, és elnézést kért Kondás Elemértől.
Sikerszéria a Terápia az HBO-n; elképzeltük, hogyan szólna a magyar focira átírva.
Gohér Gergő szeretne jó szájízzel menni a téli szünetre, ezért a Pécs ellen is szeretne győzni.
Szerdai légiós-körképünkben a külföldön játszó magyarok eredményeiről számoltunk be.
2014. 12. 03. 16:22
Kádár Tamás, Elek Ákos és Debreceni András távozásáról, illetve Hidi Patrik érkezéséről kérdezték.
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 21:31 Az utolsó húsz percben öt gólt dobott, mégis simán nyert a BL-ben az ETO
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 21:08 Vitézy: Új tram-train rendszer jöhet Miskolc körül
- 20:50 Lautaro Martínez 91. perces góllal előzte meg Nyers Istvánt az örökranglistán
- 20:24 A nap hírei - 2026. 09. 05.
- 20:22 Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
- 20:06 Memóriavesztés, lavinák, abúzus és egy rossz vicc – ezeket olvastuk augusztusban
- 19:41 Soha nem látott még a világ ilyen Bundesliga-újoncot
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 19:16 Megszületett Natalie Portman harmadik gyereke – már fotó is van róla
- 19:07 Kutyapárt: Kovács Gergőék helyett új vezetőket választottak
- 18:34 Már rekordnak számít, mennyire balszerencsés Tóth Alex klubja
- 18:33 Titkos migráns alagutak a belarusz-lett határon – hibrid támadás az EU ellen?
- 17:58 „Vissza kell nyerni a fiatalokat”: a jobboldal újraszervezését sürgették a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen
- 16:42 Tóth Gabi visszaszólt az érettségijén gúnyolódó Puskás-Dallos Boginak
- 12:09 Megszólalt Kubatov Gábor: kiderült, mivel érvel az FTC Fradiváros-ügyben
- 15:54 Maszkos férfiak támadtak egy Kubatov Fradivárosát kritizáló szerkesztőre
- 14:59 Hétfőtől négy új helyettes államtitkár állhat munkába
- 17:01 Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 10:01 A náci lánya lopott festménnyel tett fel ingatlanhirdetést
- 14:00 Szovjet katona lőtt magyar rendőrökre 1986-ban
- 11:53 Juhgázolás miatt félreálló lengyel turistabuszba rohant egy magyar pótkocsis teherautó a zalai Keménfánál