Az olasz játékost foglalkoztató Lecce sportigazgatója cáfolta, hogy megkeresték volna a klubot.
Az NBC balul sült fordítása Marijuana Matává keresztelte Juan Matát.
2014. 12. 29. 16:15
Erwin Koeman a kivétel: anyagilag is jól járt, és szakmailag sem feneklett meg a karrierje.
2014. 12. 29. 15:46
Hiába az MU által kínált csúcsgázsi, a Real ragaszkodik a walesihez.
2014. 12. 29. 15:14
A londoniak nem ismerkednek Spurs mezbe bújt lányokkal.
Csucsánszky Zoltán és társai mindössze egy gólt kaptak a Fehér Miklós Emlékgálán.
Az észak-olaszországi Pavia középpályást keres; honfitársunk a második számú kiszemelt.
Hiába csábítják a horvát U19-válogatott élére, ő úgy döntött, hogy a PMFC vezetőedzője marad.
Az Inter Podolski-ügyben egyeztetett az Arsenallal.
Eldőlt, hogy az egykori háromszoros olasz válogatott támadó tavasszal is a Haladást erősíti.
Négy játékossal is közel áll a megállapodáshoz az élvonalban újonc Spartacus vezetősége.
2014. 12. 29. 11:23
A magyar válogatott szövetségi kapitánya december végére, az ünnepekre hazajött Berlinből.
A francia szakember szerint a színészkedés és a reklamálás nem a pályára való.
A Brightonban sok lesz a hiányzó, a hazaiak keretébe pedig többen is visszatérnek.
2014. 12. 28. 22:39
A korábbi vezetőedző, Paulo Sousa jelenlegi csapata, a svájci FC Basel ellen is játszhatnak.
Dibusz Dénes szerint a bajnokságban elérhető a második hely, a kupában pedig a döntőbe jutás.
Ciprian Deac és Mateo Szuszics is Győrbe kerülhet.
Honfitársaink közül Tamás Krisztián, Filkor Attila és Bogdán Ádám sem lépett pályára szombaton.
2014. 12. 28. 17:58
Egy katalán sportlap szerint az FC Barcelona a legalacsonyabb.
A Valencia középpályása, Sofiane Feghouli a spanyol bajnokság leggyorsabb játékosa.
Del Piero mellett Fabrizio Miccoli is Kispestre kerülhet; együtt játszottak a Juventusban.
Helyi sajtóhírek szerint a 32 éves védő Ionut Radának Kínából és Azerbajdzsánból is van ajánlata.
Amelyik csapat leigazolná Dzsudzsák Balázst, annak alaposan ki kell nyitnia a pénztárcáját.
- 00:00 Mit keresnek a befektetők? - Jövőálló műszaki megoldások, közösségi terek
- 23:10 Álvarez minden ziccert kihagyott, Fermín López duplájával nyert rangadót a Barca
- 21:38 M0-ás üldözés: centiken múlt a frontális ütközés, az elkövető azt mondja, megijedt a lövésektől
- 21:36 Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után