SPORT
1.FC.Köln-Paderborn 1
Kipukkad a kék-fekete lufi, az újoncok ütközetében a házigazda sikerét várjuk!
A 20. fordulóra hangolnak a csapatok a Bundesligában. A két újonc közül a hazaiak állnak jobban. A piros-fehérek jelenleg a 10. helyen állomásoznak, 23 pontjukból azonban csak hetet zsebeltek be saját közönségük előtt! A RheinEnergieStadion-ban valósággal el vannak átkozva a kecskések (1-4-4), egyetlen sikerüket a Dortmund ellen aratták Risse-ék még októberben. A formájuk ellenben nem rossz, legutóbbi 5 bajnokijukból csak egyet vesztettek el, és 2015-ben eddig veretlenek. Előbb győztek Hamburgban, majd remiztek a svábokkal hazai pályán Zollerék. Peter Stöger alaposan megtanította védekezni övéit, 19 fellépésen 23-szor kapituláltak. Ami viszont problémát jelent, az a támadójáték. Ujahék eddig 19 találatig jutottak... E probléma orvoslására a kölniek kölcsönvették a brazil Deyversont a Belenensestől. A keretben csak Helmes sérült, a támadó még nem lépett pályára ebben a kiírásban.
A Paderborn üde színfoltja volt ősszel az élvonalnak, november elejéig nagyjából minden rendben is ment, ám a Hertha legyőzése után valami megszakadt az újoncnál. A kék-feketék azóta nyolc bajnokit toltak le, négy remi mellett négyszer megégtek. Most már csak a 14. pozíciót foglalják el 19 egységgel, a kieső helyen álló fővárosiak 18-nál járnak... Idegenben különösen haloványan teljesítenek Kachungáék, mutatójuk 1-3-5 (6-20), még Hamburgban nyertek augusztusban. A 2015-ös esztendő pocsékul indult Brücknerék számára: előbb a Mainz idegenben, majd a Hamburg otthon végezte ki őket, 0-8-as összesített gólaránnyal...
A szünetben Lakic érkezett az újonchoz a Kaiserslauterntől. A keretben egy cserecsatár sérült, rajta kívül szinte mindenki hadra fogható.
Az újoncok ütközetében szerintünk a hazaiak behúzzák a három pontot. A forma mindenképpen a kecskések mellett szól, ráadásul a kölnieknek most már otthon is illene bizonyítaniuk. Mi bizalmat szavazunk a piros-fehéreknek, tippünk tehát: 1-es!
Wolfsburg-Hoffenheim 1
A farkasok odahaza a legritkább esetben kegyelmeznek. Ma sem lesz ez másként a tavaszt gyengén kezdő "falusiak" ellenében...
A Volkswagen Aréna bevehetetlen erődítmény az idén. A 2. helyen tanyázó zöldek az eddig megszerzett 38 egységükből 26-ot (8-2-0) saját közönségük előtt húztak be. Dieter Hecking legénysége a Bayern kivégzésével kezdte a 2015-ös esztendőt, majd némiképp meglepetésre nem bírt nyerni a középszerű Frankfurt vendégeként a hétközi fordulóban (1-1). A keret brutális, a támadószekcióból távozott Olic, de érkezett Schürrle, így elől várhatóan a Caligiuri-De Bryne-Schürrle-Dost kvartettel rohamoznak majd a hazaiak. A keretben fontos hiányzó nincsen, Perisic ugyan edzéseket hagyott ki, de minden bizonnyal ott lehet a ma meccsen.
A Hoffenheimről nem tudunk ilyen szépeket írni, ugyanis a kékek két sittel nyitottak. Előbb Augsburgban, majd otthon a Brémától is kikaptak Szalaiék, ám ennek ellenére őrzik 7. helyüket. 26 pontig jutottak Markus Gisdol fiai, 2-3-4-es vendégsoruk pedig átlagosnak nevezhető. A téli piacon passzív volt a gárda, a középmezőnybeli tagságra elég is lesz a jelenlegi keret. Lesz két nagyon fontos hiányzója a társulatnak: egy kezdő bekk sérült, egy ugyancsak kezdő középpályás pedig eltiltott.
Az elmúlt esztendőkben rendre gólgazdag meccseket vívott egymással a két alakulat. Ma is jöhet három találat, ám abban biztosabbak vagyunk, hogy a hazaiak lesznek eredményesebbek. Tippünk határozottan hazai!
2015. 02. 06. 23:17
Már a taktikai elemeken van a hangsúly a Paksnál; a védekezésen javítana vezetőedző.
A Puskás Akadémia és a tavaly nyáron igazolt védő felbontotta a szerződést.
Másfél évre szóló szerződést kötött az élvonalbeli Lombard Pápát elhagyó védő.
Pénteki légiós-körképünkben a külföldön játszó magyarok teljesítményéről számoltunk be.
2015. 02. 06. 20:36
Egy védelmi megingás döntött a Kielce javára a második törökországi felkészülési meccsen.
A Lokomotiv Moszkva és a Dinamo Kijev is a székesfehérváriak ellenfele lesz Spanyolországban.
A tolnaiak uralták a meccs jelentős részét, és 3-2-re nyertek a szlovák Ruzomberok ellen. Videóval frissítve
Az Orosz Labdarúgó Szövetség (RFU) rendezte Fabio Capello szövetségi kapitánnyal szemben tavaly június óta fennálló tartozását.
A szurkolók több, mint kilencven százaléka a magyar támadó találatára voksolt a Bundesligában.
Százezer dolláros büntetés a botrányos elődöntő miatt.
2015. 02. 06. 17:10
Németh Márió és Dudás Ádám nem utazik Olaszországba.
A német másodosztályban is megkezdődnek a küzdelmek; Megyeri csapatára derbi vár.
A Ferencváros 5-0-ra győzött a japán élvonalban újonc Shonan Bellmare elleni edzőmeccsen.
Ramos legalább egy hónapig nem léphet pályára.
A horvát harmadosztályú HNK Novigrad ellen 2-1 lett a végeredmény.
A másodosztályban feljutóhelyen álló Békéscsaba 2-0-ra győzött a kazah FC Zsetiszu ellen. Helyszíni tudósítás és képgaléria!
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A péntek délelőtti edzés után aláírta szerződését az FGSZ Siófoknál Andorka Péter. A támadó a Gyirmót FC együttesétől érkezett a másodosztály utolsó előtti helyén álló csapathoz. Az átigazolást a klub honlapja jelentette be.
Andorka Péter korábban a többi között megfordult Szombathelyen, Veszprémben, Debrecenben , Zalaegerszegen, Pécsett és Nyíregyházán is.
A katalánok 11 éves játékosa olyan gólt lőtt, mint a brazil zseni.
A Szlovénia felé haladó kamionosok számára megnyitották a győri ETO Parkot.
Az utóbbi években egyik döntős csapat sem nyert aranyérmet.
Videó Így gyújt rá a világ tizenöt leghíresebb focistája.
A Rangadó.hu mellett másnak is feltűnt, hogy magyar ékezeteket tartalmaz a trágár költemény.
Összekerült a két rivális a futsal Magyar Kupa elődöntőjében; Veszprém–Csömör a másik ágon.
- 13:58 Bundesliga-tervvel, alvásidő mérésével és kérlelhetetlenséggel készült Dárdai Pál alatt az Újpest
- 13:51 A Google után a TikTokot is agyonbírságolhatja az EU
- 13:46 Tarr Zoltán: Orbán Viktor és Lezsák Sándor személyes közbenjárására kapott több fél milliárd forintot Hankóéktól a Magyar-Turán Alapítvány
- 13:40 Orbán Gáspár csádi szerepéről ír a Magyar Hang
- 13:00 Gajdos László bejelentette: 3 milliárd forintos azbesztalapot hoznak létre
- 12:55 Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
- 12:45 MÁV - ledózerolták a „majdnem kész” mini vasútállomást Győrasszonyfán
- 12:43 Radnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára ülhet
- 12:40 Újabb magyar válogatott focista igazolt a portugál élvonalba
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
- 12:17 Kapitány István kirúgta a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját
- 12:10 Több szempontból is történelmi volt a júniusi időjárás
- 11:53 Négy világbajnokságot követően visszavonult a válogatottságtól Argentína ikonja
- 11:38 Johnny Depp mogorva bácsiként tér vissza Hollywoodba
- 11:34 „Egy rendőri intézkedés nem végződhet halállal! Az állam erkölcsi és jogi kötelessége feltárni az igazságot” – találkoznak az országos rendőrfőkapitánnyal a roma vezetők
- 08:09 Kapu Tibor szerint Orbán Viktor megsértette a NASA-val kötött megállapodást
- 11:23 Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
- 10:29 Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
- 09:49 Magyar Péter leköpése után egy nappal a TEK vette át a miniszterelnök személyi védelmét
- 09:50 Könnyek, buli és eufória – képeken a Pont Ott Parti
- 07:54 A KNYF-ről belső e-mailben figyelmeztették Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt, hogy „ráéghet” az aranykonvojsztori
- 05:45 A karakterek, akiket egy ország imádott: emlékszel még, kik keltették életre a magyar mozi legnagyobb alakjait?
- 09:00 Titokban levideózta, hogy szexuális aktust folytat kiskorú lánnyal, majd eldicsekedett a házibuliban készített felvétellel
- 06:45 Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról
- 06:00 A Fidesz-kormány bukása után is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs, azonnali vizsgálat indul