SPORT
FIFA-ügy: egy brit lap szerint lehet, hogy nem is Dél-Afrika nyerte a 2010-es vébé rendezését.
Bogdán Ádám ismét elmondta: egy hét múlva eldől, melyik klubban folytatja pályafutását.
Egy barátságos és egy bajnoki mérkőzés a mai kínálatban!
2015. 06. 07. 20:56
Mursits Roland bravúrnak tartja a Haladás élvonalban maradását, és szurkolt is előző klubjának.
Jamie Vardy Írország ellen debütált a háromoroszlánosoknál.
2015. 06. 07. 18:23
A Benficában szereplő Nicolás Gaitánért 30 millió eurót fizetnének a Vörös Ördögök.
2015. 06. 07. 17:45
A sérüléssel bajlódó középpályás nehezen viselte, hogy nem tudott segíteni a Haladásnak.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon
A zerozero.pt internetes oldal beszámolója szerint az olasz bajnoki negyedik Fiorentina mestere lehet a Videoton korábbi edzője, Paulo Sousa.
A portugál tréner Svájcban bajnok lett az FC Basel csapatával, majd a Bajnokok Ligája legjobb 16 együttese közé jutott.
A honlap emlékeztet rá, hogy Sousa játékosként már megfordult Olaszországban, és felhívja a figyelmet arra, hogy - a minden bizonnyal az AC Milánhoz távozó - Vincenzo Montella utódlásáért folytatott harcban a legnagyobb ellenfele Giampiero Ventura lehet.
A bődületes kapufát rúgó Németh Márió szerint az afrikai csapat a végső győzelemre is esélyes.
Lovrencsics, Kádár és Holman lengyel csapata döntetlent játszott Guzmics együttese ellen.
Mixu Paatelainen szövetségi kapitány csak három játékosra számít a hazai bajnokságból.
2015. 06. 07. 16:01
A fiatal Pogba vigasztalta a könnyező Andrea Pirlót.
2015. 06. 07. 14:46
„Ígéretek vannak, de ennyi” – mondta az ügyvezető, vagyis az anyagi háttér nem valami rózsás.
Két hét múlva sorsolják a magyar csapatok Bajnokok Ligája-, illetve Európa Liga-ellenfeleit.
Több topcsapat szereplése is csalódást keltett, a kisebb klubok pedig meglepetést okoztak.
2015. 06. 07. 14:21
A Barca védőjét párja, Shakira filmezte le, miközben részegen ünnepli a BL-győzelmet.
2015. 06. 07. 14:21
A PMFC középpályását állítólag a Fradi, az MTK, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia is szívesen látná.
Birtalan Botond mindenképp a feljutó Békéscsaba csapatában maradna.
Nigéria 2-0-ra győzött, így a mieink elkerülték a németeket a vébé nyolcaddöntőjében.
Állítólag a Hajduk Split kacérkodik a Videoton lejárt szerződésű védőjének megszerzésével.
Az edzők szerint fantasztikus döntőt, történelmi pillanatokat láthattak a szurkolók.
Valójában Szanyó Károly irányít, de van egy pro licences tréner is a szakmai stábban.
A németek szerint a Hertha BSC vezetői „visszarendelik” kapitányunkat a magyar válogatottól.
- 18:27 A Győrnél és a Fradinál egyformán szentségelhetnek a kupasorsolás után
- 18:25 Dopeman: Dear Mister Putin, please employ me
- 18:04 Michael B. Jordan: a hátrányos helyzetből indulók hőse, aki most Oscar-díjat nyert
- 18:01 „Ma is leírnám, hogy nem lesz többé liberális demokrácia Magyarországon, csak radikálisabban”
- 17:21 Visszalépett a választástól a Jobbik jelöltje Budafokon
- 17:07 Magyar Péterék már foglalkoznak azzal, hogy mit lehet csinálni a Mol vezetésével a választás után
- 16:46 Az áldozatok szerint legalább kilencen támadtak rájuk a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után, eddig négy főt gyanúsítottak meg
- 16:43 Ez az egyik legnagyobb csapda, amibe beleeshetünk a klíma karbantartásakor
- 16:35 Oscar 2026: a frissen díjazott Jessie Buckley megidézte Grace Kellyt a ruhaválasztásával
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 16:15 Megszüntette az eljárást az ügyészség a nőverő Győrffy Balázs ellen
- 15:39 Tarol a Magyar Péter-dokumentumfilm: a hétvége legnézettebbje lett a mozikban
- 15:28 AirPods Max 2: ennyibe kerül itthon az Apple vadonatúj prémium kategóriás fejhallgatója
- 15:24 Dúró Dóra lemondott mentelmi jogáról, kihallgatta a rendőrség
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 12:59 Vidéki prókátor: Magyar Péter vagy Putyin
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte