SPORT
Az Újpest mostanság nem érdeklődött a paksi házi gólkirály iránt, de így is több ajánlata van.
2015. 06. 09. 20:49
Észtország 2-0-ra győzött a Turkuban rendezett felkészülési mérkőzésen.
2015. 06. 09. 20:20
Predrag Bosnjak távozik; Ugrai Rolandot kölcsönadják, de élni kívánnak az opciós jogukkal.
Intenzív edzéssel és videózással folytatódott a Finnország elleni felkészülés, Telkiben.
Az egykori kapus, Mitring István ismeri az ellenfelet: szerinte háromesélyes a szombati meccs.
2015. 06. 09. 19:03
Svájcban kiderül, melyik csapat ellen juthat ki az Európa-bajnokságra a magyar válogatott.
Kálnoki Kis Dávid távozott az MTK-tól, és három évre a lilákhoz került.
A Hungária körúti kölcsönjátéka óta minden évben egyeztetett a klubvezetőkkel.
Azt mondják, amit a szövetségi kapitány, vagyis ezen a héten még nem mondanak semmit.
A Riviérán folytatja a korábbi francia válogatott szélső.
Óbudán sörrel lelocsolták és leköpték a játékvezetőt a mérkőzés végén.
A magyar kapus már azt is tudja, mit szeretne érezni pályafutása befejezésének pillanatában.
2015. 06. 09. 16:34
"A szurkolók fizetik a házukat, a kocsijukat, a nyaralásukat, ők pedig egy gól után csak úgy visszasétálnak."
1985. június 9-én Tiber László és Zsadányi László góljával győztek a Szolnok otthonában.
Puskást és Ronaldót is tiszteli a négygólos Mervó Bence, aki boldog az új szerepkörében.
A klub megerősítette: a világbajnok négy évre írt alá.
Spanyol sajtóhírek szerint könnyen elképzelhető, hogy a Real Madrid a következő szezonra kölcsönadja a 16 éves norvég csúcstehetséget.
2015. 06. 09. 14:56
A harmadosztályú Mosonmagyaróvár vezetőedzője lesz.
200 országban mintegy 180 millió néző követte élőben a BL-döntőt.
Gyorsan szeretnél értesülni a focivilág híreiről? Csatlakozz hozzánk facebookon! Klikk.
Újabb parádés videó került elő. A Ferencváros stadionon kívül maradt ultráit bemutató videó nagyon sok tanulsággal bír.
2015. 06. 09. 13:50
A brazil szélső kettő plusz egy évre írt alá a katalánoknál.
2015. 06. 09. 13:17
A tréner hároméves szerződésben állapodott meg a vezetőkkel, és hat-hét játékossal erősítene.
Rozman Sándor egy megyekettes bajnokin jutott el a rekordig.
2015. 06. 09. 13:01
A tengerparti sétát edzés, majd elemzés követte; szerdai ellenfelünk még csak egy gólt kapott.
- 10:35 Salman Rushdie belefáradt, hogy az határozza meg a karrierjét, hogy megpróbálták megölni
- 10:09 Nagy Dávid: 76 jelölt tegnaptól jogerős! – Ott lesz a szavazólapon a Kutya Párt
- 10:06 Erkélyeken keresztül menekült a ferencvárosi tolvaj, de a harmadikon úgy megijedt, hogy lekucorodott a terasz sarkában
- 09:54 Hadházy Ákos és Tompos Márton egyszerre talált rá egy félbehagyott faluszéli hűtőházra, amire százmilliót költöttek
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 09:34 Így emlékeztek a tavaly meggyilkolt Rob Reinerre az Oscar-gálán
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
- 09:05 Meteorológia: 24,4 fok volt a napi hőingás Zabarban
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 08:55 Sosem látott fotóval emlékezett meg Diana hercegnéről Vilmos herceg
- 07:56 Számháború: Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt tette
- 07:49 Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
- 07:49 Hol a legolcsóbb a bevásárlás?
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről