Minden hivatalos papírja megérkezett a Vasas által egy hete leigazolt szerb középcsatárnak, Vojo Ubiparipnak, így ha Szanyó Károly úgy dönt, akkor szombaton már bemutatkozhat a Videoton ellen.
2015. 08. 14. 14:52
A középhátvéd szerint pluszt jelent a Lech számára, hogy ebben az időszakban játszik ellenük.
2015. 08. 14. 14:24
A birminghamiek 12 millió fontot fizettek a katalánok támadójáért, aki ötéves szerződést írt alá.
Az UEFA engedélyezte, hogy nézők is legyenek a lengyel Lech Poznań következő mérkőzésén.
Az olasz támadót kirakták a vörösök keretéből, de könnyen lehet, hogy marad, mivel komoly pénzhez juthat.
Papp Máté és Soltész Barnabás személyében két játékossal bővült az SVSE játékoskerete.
Egyelőre kérdéses, hol folytathatja a pályafutását.
Réthy Béla szerint az új kapitány, Bernd Storck szinte teljesen ismeretlen Németországban.
Az emberek imádják a portugál szupersztárt, de néha túlzásokba esnek.
Három magyarért izgulhatunk a péntek este rajtoló német Bundesliga új idényében.
A gyárvárosiak 35 millió fontot sem sajnálnak adni a Valenciának az argentin hátvédért cserébe.
A 27 éves középpályás, Stipe Bacelic-Grgic három évre írt alá a Puskás Akadémiához.
A gelsenkircheniek Shaqiri után egy újabb kiszemeltjüket veszíthetik el, aki szintén Angliába tart.
Németh Krisztián célja az amerikai kupagyőzelem.
2015. 08. 14. 10:13
A Los Angeles FC-nél komoly tervek vannak, többek között a két labdarúgó leigazolása.
Az MTK elleni, szombat esti örökrangadó lehet a Ferencváros 25. veretlen bajnoki meccse.
2015. 08. 14. 09:43
Ő is pályára lép a harmadosztályú FC Rot-Weiss Erfurt pénteki felkészülési mérkőzésén.
Honfitársunk a francia William Vainqueur leigazolását javasolta a török Bursaspor vezetőinek.
Hazai sanszokkal számolunk ma mindkét ütközetben...
2015. 08. 13. 23:15
A horvát Stipe Bacelic-Grgic a belga élvonalból érkezik a Puskás Akadémia csapatába.
Magyar Kupa: a Nyíregyháza két fejes góllal győzött 2-0-ra a szintén NB III-as Putnok ellen.
A Ferencváros női csapata a meccs hajrájában szerezte meg a győztes gólt.
Az UEFA az Európa Liga-selejtező előtt két nappal tárgyalja a lengyelek fellebbezését.
2015. 08. 13. 20:03
Bölöniéktől aranyat várnak az Al-Ittihadnál, ahol nem sajnálják a pénzt a sikerekre.
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 00:00 „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x)
- 00:00 „Ez csak egy kis nátha” – ha férfi mondja, még inkább legyünk résen (x)
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 20:53 A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 20:50 Az ebrendészeti rendszer korszerűsítését szorgalmazza Gajdos László
- 20:36 BL: triplázott az eddig betliző csatár, hatot vágott Linzben a Liverpool
- 20:34 Halálra gázolt a vonat egy embert Nagykanizsánál
- 20:23 Megjelent a kormányhatározat a gyermekvédelemnek nyújtandó mentőövről
- 19:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 14.
- 05:00 Markolóval tisztították meg a Balaton medrét Gyenesdiáson
- 15:27 Az osztálytársai etettek egy éhező, 11 éves kislányt, a fagyos kirekesztésre ítélt gyerek csak az udvari vécét használhatta otthon
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 15:49 Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
- 13:56 „Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 15:55 Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat
- 18:28 Lengyel Tamás: Nemcsak áldozatai, okai is voltunk a rendszernek