Kovács Zoltán lesz a Videoton klubigazgatója?
Nagyon súlyos a Fejes András térdével ütköző Filip Pajovics koponyasérülése.
Német válogatott játékost igazolt az AS Roma.
2015. 08. 18. 11:19
A Bp. Honvéd kiváló középpályása az olasz harmadosztályban folytatja pályafutását.
Máris elkezdték árusítani a feliratozott 7-es számú mezeket a klub szurkolói boltjában.
A Besiktas utánpótláscsapatának 12 éves játékosa egy cselsorozat után elképesztő gólt lőtt.
2015. 08. 18. 10:29
A spanyol válogatott védőnél elszakadt a cérna, amiért akár tizenkét meccses eltiltást is kaphat.
A Chelsea, és a Bayern München is vinné a matracosok egyik legjobbját, de mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
2015. 08. 18. 09:40
Elkészült az élvonal 6. fordulójának bíróküldése.
2015. 08. 18. 08:17
Nagyon úgy tűnik, hogy máris megvan a Hamburgtól távozó válogatott játékos új klubja.
Nincs még egy címvédő a kontinensen, amely annyi pontot vesztett volna, mint a magyar csapat.
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
A német másodosztály harmadik fordulójának hétfő esti zárómeccsén Simon Krisztián csapata, az 1860 München 2-2-t játszott az 1. FC Nürnberg otthonában. Honfitársunk a kispadról nézte végig a meccset.
Az angol Premier League második körének utolsó meccsén Bogdán Ádám együttese, a Liverpool odahaza 1-0-ra nyert a Bournemouth ellen. A magyar kapus a kispadról nézte végig a mérkőzést.
A Paks ellen bokaszalag-húzódást szenvedő szombathelyi csapatkapitánynak a járás is nehezére esik.
Filip Pajovics elkezdte a hétfői edzést, majd a Szent György Kórházban kötött ki.
Vanczák Vilmos szerint nem rossz, hogy belekerült az argentin világsztár pályafutásába.
Tíz éve ellenünk debütált a válogatottban Lionel Messi – egy percet töltött a pályán...
A felcsútiak hároméves szerződést kötöttek Kocsis Gergővel.
2015. 08. 17. 17:02
A Debrecen ultrái a kártyarendelet miatt nem lesznek ott a lelátón a Fradi elleni rangadón.
Az U18-as válogatott első idénybeli megmérettetése előtt áll, keddtől szombatig részt vesz a csehországi Jezek-emléktornán. A nyolc csapatos viadalon a magyar válogatott az A jelű négyesbe került a cseh, az ukrán és a japán korosztályos együttes mellé. A csapat kedden 17.00 órától a házigazdák ellen kezdi meg szereplését, majd a szerdai, ukránok elleni és a pénteki, japánok elleni összecsapás után szombaton helyosztót játszik a másik csoport (Szlovénia, Szlovákia, USA, Oroszország) egyik válogatottjával - írja a www.mlsz.hu.
A magyar válogatott kerete némileg változott a tavaszi Eb-selejtező elitkör óta, a korábbi gárdából többen felkerültek az Eb-selejtező előtt álló U19-es együtteshez, így több poszton is új futballisták debütálhatnak a jelenlegi U18-as csapatban.
- Ebben az idényben nincs kiemelt tornája ennek a korosztálynak, de már készülünk a jövő őszi selejtezőkre, és keressük azokat a játékosokat, akik egy év múlva sikerrel tudják venni a tétmérkőzéseket - mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző. - A korábbi keretből hatan már az eggyel idősebb korosztállyal készülnek, ők ezért nincsenek itt velünk, ezáltal viszont lehetőség nyílik új labdarúgók előtt, hogy bizonyítsanak a csapatban, közülük többen most első alkalommal szerepelnek a válogatott edzőtáborban. Öt nap alatt négy mérkőzés vár ránk, ráadásul igen erős ellenfelekkel szemben, ezért remek erőfelmérő lesz ez a hét az együttes számára.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Balogh Péter (Puskás Akadémia)
Vajda Dániel (Budapest Honvéd)
Védők:
Tóth Dávid (ETO Futsal)
Szalai András (MTK Budapest)
Szilágyi Zoltán (Vasas)
Patik Márton (Ferencváros)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Gergényi Bence (Budapest Honvéd)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Középpályások:
Tóth Keve (Puskás Akadémia)
Bayer Bence (MTK Budapest)
Takács Ronald (Feyenoord)
Keményffy Máté (Puskás Akadémia)
Szőke Dániel (Illés Akadémia)
Pataki Roland (Vasas)
Támadók:
Kovács Dávid (Vasas)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd)
Dragóner Filip (Ferencváros)
Kamarás György (Budapest Honvéd)
2015. 08. 17. 16:17
A kolumbiai szélső egyre közelebb van ahhoz, hogy a Juventus játékosa legyen.
„A klubunknál foglalkoztatott minden edző a szakmai munkájában mindig szabad kezet kapott.”
Ünnepélyesen bemutatták a magyar válogatott csapatkapitányát a Bursaspornál - fotók, videók
A Diósgyőr hivatalos bejelentést tett; arra kérnek mindenkit, hogy ne találgassanak.
- 09:41 A saját egészségünkre és a családunkra is jobban figyelhetünk a HUAWEI WATCH D3-mal
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 09:24 Visszahúzódtak a befektetők, óvatosabbak a hitelfelvevők az ingatlanpiacon
- 09:23 Kevesebbet áll színpadon Bodrogi Gyula: „Nem én döntöttem így, így alakult”
- 09:20 Reggel beomlott egy iskola teteje, tizenhét iskolás meghalt Pakisztánban
- 09:04 A totyogás sprint ehhez a tizenegyeshez képest
- 08:57 Celebes vetélkedőt vezet majd Gundel Takács Gábor az RTL-en
- 08:35 Nyolc évet kértek az ittas autómosóra, aki elgázolt egy triciklivel közlekedő 41 éves nőt, majd sorsára hagyta haldokló áldozatát
- 08:30 Hogyan tovább a megtakarításokkal? Kiemelt befektetési alapok különböző tervekhez
- 08:29 Többmilliós fizetésért volt utazó nagykövet a kormányváltásig az Orbán bankáraként emlegetett Nagy István
- 08:19 Orbán feleségéhez köthető egyesületeket pénzelt a közpénzből felhizlalt Mészáros-cég
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 07:59 Soha nem volt ilyen rossz BL-fordulója az olaszoknak
- 07:42 Antiguáig menekült egy magyar pedofil, de gyorsan hazarepítették a trópusi paradicsomból
- 08:55 1,88 métert "nőtt" Európa legmagasabb hegycsúcsa
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 07:19 Döntött a strasbourgi bíróság: Orbánék jogsértően korlátozták a pedagógusok sztrájkjogát
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 08:29 Többmilliós fizetésért volt utazó nagykövet a kormányváltásig az Orbán bankáraként emlegetett Nagy István